Tegnap reggel kilenc órakor a Richter-skála szerinti 5,8-as erősségű földrengés rázta meg az észak-olaszországi Emilia-Romagna tartományt, amelyet több kisebb utórengés követett a délutáni órákban. A természeti csapás egyelőre ismeretlen méretű károkat okozott a Ducati gyárban is, amelyet az első rengés idején teljes egészében ki is kellett üríteni.
A bolognai cég mindössze annyit tett közzé, miszerint a termelés újraindításának időpontja bizonytalan, egyelőre a károk felmérése zajlik. Ami a legfontosabb: a gyár munkatársai közül halálos áldozatot nem követelt a csapás. Ennek főként azon hír fényében van jelentősége, hogy a tartományban már tegnap napközben is 15 halottat találtak a romok alatt, és ez sajnos vélhetően nem a végleges szám…
Ebben a hónapban ez már a második jelentős földrengés arrafelé, a május 20-i csapás miatt több autógyár (a Ferrari, a Maserati és a Lamborghini is) állította le a gyártósorokat. Reméljük, a nagy múltú olasz motorgyár mihamarabb talpra áll (főleg most, hogy a közelmúltban történt tulajdonosváltásának hála hosszú távon is stabilizálódni látszik anyagi helyzete).
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Talán hiánypótló ötlet, miszerint egy amerikai cég fényvisszaverő anyagból készített csomagrendszert dobott piacra.
Elolvasom »A Lit Motors eddig csak számítóképes grafikán mutatta be elképzelését a felboríthatatlan, önmagát egyensúlyozó kétkerekűjét. Íme a működő prototípus!
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »