Nem mind arany ami BMW! Az egykori C1, kabinos robogó ennek ékes példája. A gyártó azonban hiába próbálta feledni a gyenge, sárnehéz, imbolygó különlegességét, amit mintegy kettő év gyártás után lekukázott. Az emberi emlékezetből kitörölhetetlennek bizonyult az abszurd rettenet. Ha pedig már így alakult? A bajorok igyekeznek megmutatni, hogy a mai technológiával képesek elhárítani az egykori jármű minden betegségét. Van itt minden, akárcsak a búcsúban. A megcsorbított hírnév kiküszöbölése láthatóan presztizskérdés.
A robogó alapjául a C Evolution fog szolgálni, tehát a korábbi széria nyögvenyelős erőtlenségét ezzel a lépéssel egészen biztosan kiküszöbölik. De az igazi truváj mégiscsak az, hogy igyekeznek az autókéhoz hasonló biztonsági szintet nyújtani esetleges leendő vásárlóiknak.

És ez nem csak a kvázi bukókeretként funkcionáló kabint jelenti, amit egyébként karbonszálas műanyagból készítenének, hogy a szintén korábbi szériát jellemző irreálisan magas súlypontot és lassú tempónál fellépő bizonytalanságot ellensúlyozzák. A robogó vezetőjére négypontos biztonsági öv, oldalt is támasztó ülés és légzsákok vigyáznak. Miközben az egész pluszt jelentő konstrukció egyszerűen leszerelhető. Na! Érdekes lesz, az már egyszer biztos.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
Az M Performance karbonszálas felni a BMW ajánlása szerint közútra és versenypályára egyaránt megfelelő, könnyű alkotórész.
Elolvasom »A Yamaha termékkommunikációért felelős menedzsere egy interjúban vetette fel egy esetlegesen érkező Ténéré 300 érkezését.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »