Megajándékoztuk Yodát

- Macko

Megosztás
Hirdetés

Nem is hasonlít Yodára, legfeljebb a bölcsessége... (a képre kattintva galéria nyílik)Mindössze néhány fényképpel – ezekért külön köszönet Versysfunnak! – szeretnénk megemlékezni arról, amikor csütörtök este átadtuk Yodának az igencsak megérdemelt MV Augusta pendrive-ot és tollat, no meg meglepetésként egy Onroad feliratú pólót is. Hatan jöttünk össze olvasók és szerkesztők a thököly úti cukrászdában, ahol a jeles esemény mellett egy valóban nagyon kellemes hangulatú beszélgetést is lebonyolítottunk. Olyannyira kellemeset, hogy a hatórai találkozó után két órával (mivel záróra volt) kimentünk az utcára, és a szívmelengető hidegben is folytattuk az eszmecserét. A téma természetesen kizárólag a motorozás világa volt.

Nagyon köszönjük a megjelenteknek, hogy eljöttek, reméljük, a jövőben még sok hasonlóan kellemes hangulatú összejövetelt tudunk szervezni kedves olvasóinkkal!

Hirdetés

5 comments

  1. Jó kis találkozó volt. Én is remélem, hogy nem ez volt az utolsó. 

  2.  Na, most már teljesen lebuktam!  Még egyszer nagyon szépen köszönöm a nyereményt, nagyon örülök neki, és persze a bíztatást, a szorítást, és a gratulációkat is! Régen örültem valaminek ennyire, mint ezeknek az „kis” ajándékoknak!

Vélemény, hozzászólás?