Idén is három komoly, jellegükben mégis teljesen eltérő motoros eseményre várjuk minden olyan olvasónkat, aki szeret kalandosan motorozni – közben figyelve és navigálva – és jól érzi magát az össznépi programokon. Amelyek a több napos túrákon szép kerek esti evés-ivássá is válhatnak. Engedjétek meg, hogy bemutassuk, milyen tervekkel vár titeket a jótékony motoKvíz, a BázisMotor-Onroad.hu48h tájékozódási túra, illetve a valódi közúti verseny, az Aegon motoRun. Mert a jelentkezés már mindháromra elindult – lentebb mindegyiknek megtalálod az elérhetőségét is.

Tavaly első alkalommal rendeztük meg az egy napos motoros túrát, amely sikere egyértelművé tette: folytatni kell a kezdeményezést. 2018-ban a célunk egy kellemes egy napos motorozás volt, amelynek során igyekeztünk minél több adományt gyűjteni a Magyar Mentőmotor Alapítvány részére. Természetesen idén sem fordítunk nekik hátat – munkájukra hatalmas szükség van -, azonban igyekszünk bővíteni a palettát. Így 2019-ben a Magyar Légimentő Alapítvány, vagyis a mentőhelikopterek számára is szeretnénk adományt átadni.

Az esemény időpontja április 27-e lesz, bázisa – vagyis a rajt és a cél helye – pedig a nagysápi Granárium Központ. Itt találkozunk szombaton reggel akár 8 órától – ekkor ugyanis már megkezdjük a helyszíni regisztrációt. Az előzetes jelentkezés elengedhetetlen – ezt itt tudjátok megtenni. Tízkor elindul a mezőny a 150-180 kilométer közti útvonalra, amely több érdekességet rejt majd. Először is lelövöm a poént: a Héreg-Bajna-Nagysáp szerepentint többször is tartalmazza majd az itiner, amely a megszokott rajzos-szöveges formában segíti a tájékozódást.
Másik érdekesség, hogy a két olyan pont egyikén, ahol a kvízkérdésekből álló feladatlapot megkapják a motorosok, találkoznak majd egy mentőmotorossal is – viszont a másikon a légimentők budaörsi bázisát ők maguk látogatják meg. Itt a tervek szerint kicsit szét is lehet nézni, sőt egy mentőhelikopter belsejébe is bekukkanthat mindenki. Ami talán azért érdekes, mert sokunkat izgat, milyen lehet – de úgy mégsem szeretnénk megnézni, hogy esetleg itt fejezzünk be egy motoros túrát. Április 27-én azonban a tervek szerint ezt is megtehetitek!

A célban aztán mindenki kap egy kellemes, egytálételes meleg ebédet, majd közösen kiértékeljük a kitöltött kérdőíveket és átadjuk a túra emlékpólóit. Itt jön a következő újítás: 2019-ben valamennyi eseményünkön az eddig megszokott pamut helyett technikai anyagból készült pólókat adunk – ezek némileg drágábbak, de sokkal kellemesebb viselni őket a motoros ruha alatt. Végül pedig a legfontosabb: mindenki bedobja az urnába (most már lesz sajátunk!) az adományát, amelyet a program végén nyilvánosan átadunk a két alapítványnak. Természetesen pontosan 50-50% arányban elosztva. Az adományhoz pedig indulásnak a házigazda Granárium Központ is hozzájárul: minden ebéd árából 250 forint már ide megy. Tehát gyere, tarts velünk egy nemes cél érdekében április 27-én!
A második oldalon jön a 48 órás és az Aegon motoRun, két remek több napos kaland és buli egyben. Lapozz!

Cimkék:
Sorozatunk elkezd a terepen való motorozás alapjaival is foglalkozni. Mindenkinek ajánljuk, aki most ismerkedik a nagyendurók használatával.
Elolvasom »De egyáltalán motorkerékpár a Niken? A legtöbb embernek ugyanis a két első kerék a baja, hogy azzal oda az élmény. Kiderítjük, így van-e.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »