A Honda CB500F szó szerint beesett tesztre. Egy egész hetet szántam volna az előzőleg kipróbált Suzuki SV650-re, aztán Macko szólt, hogy amennyiben belefér a szűkös időbeosztásba, akkor ezt is vallatóra lehetne fogni. Picit fájó szívvel adtam le hétfő délben a Susut, majd öt perc múlva és öt kilométerrel arrébb már az átvételi papírokat írtuk a Hondánál. Közben csak csóváltam a fejem, hogy “jaj, a pompás 75 ló után most itt fogok szívni 48 vérszegény paripával”.
Nem lett igazam. Olyan jól éreztem magam vele mindvégig, hogy a visszaadás tervezett időpontjához képest egy napot még rádobtam az együtt töltött időre, pedig ehhez az egész naptáramat át kellett szervezni.
Videónkat is nézd meg a megújult Honda CB500F-ről!
Amikor először ránéztem a jól eltalált trikolor színösszeállításra, egyből az jutott eszembe, hogy a serdülőkorba lépett Optimus Prime pont így nézhetett ki, mielőtt növesztett még néhány kereket és csőrös kamionná hízott. A LED-es fényforrással szerelt fejidommal kezdődő forma agresszívnek hat, a tank melletti és az utasülés alatti ál-légbeömlők nagyon feldobják a megjelenését. Sokkal vadabbnak néz ki, mint amilyen valójában. A 2016-os változásokkal a CB500F önálló karakterré érett, már nem hat úgy, mintha a nagytesókat (CB650F, CB1000R) 90 fokon kimosták volna, amitől azok egy számot összementek.
Persze ha keressük a hibákat – “olcsó” motorról beszélünk –, akkor találunk is. A részletekben elmerülve kicsit bumfordinak hatnak a nagy első indexek és formailag abszolút nem védhető az amúgy remek hátralátást biztosító tükör tojásdad formája. Jobb lett volna, ha ide valami ötszögletű alkalmatosságot rittyentettek volna, mondjuk az NC750S tükre talán jobban állna neki. Megmosolyogtatóak továbbá a karbont imitáló fekete műanyagelemek, amik az oldalidom mellett és a láncvédőn köszönnek vissza. Nagyon megörültem a blokk alatt található műanyag hasidomnak (amit az SV-ről annyira hiányoltam) amivel befejezettnek tűnik a rajzasztal mellett eltöltött munka.
A CB500F blokkja egy még Euro3 normát teljesítő, 471 köbcentiméteres sorkettes darab. A Honda kimaxolta az A2 kategóriában rejlő lehetőségeket, mivel pontosan 48 lóerő az elérhető teljesítmény. Nem egy végletekig kihegyezett, üveghangig pörgetni kívánós erőforrást kapunk, mivel a maximumot már 8’500-as fordulaton eléri. Nagyon kellemes, kulturált járású, a 43 newtonméter nyomaték lendületesen képes megmozdítani a 192 kilós menetkész tömeget. A kulturált járásba csak 6’500-as fordulat felett kúszik be zavaró vibráció, a tartós autópályázást a motor jobban bírja majd, mint mi magunk. Ott már naked motorhoz méltóan rendesen kapaszkodni kell a szembeszélben, miközben a kormányon és a lábtartón keresztül egész kolóniákban támadnak az afrikai tűzhangyák.
Az új kipufogóval egész motorszerű hangja van, de ennyi. Ne számítsunk kirobbanó akusztikai eufóriára, nem ezzel fogjuk a szomszédokat kikergetni a világból. Motorfékkel hegyről lefelé gurulva szépen visszadurrog, emiatt a Hegyalján lefelé nem is volt kedvem kikerülni az előttem haladó Corsát, inkább relaxáltam egy kicsit és hallgattam a rotyogást.
A váltó elosztása jó, mind városban, mind közúton könnyen megtaláljuk az ideális fokozatot. A 100-110-es utazósebességnél igazán elemében érzi magát, ilyenkor 4’800-5’000 körül forog, nem is hangos, nem is ráz. A nagyobb teljesítményhez szokott motorosoknak a ménes hiánya csak előzéskor lesz érezhető, amikor utolérik az araszoló kisteher mögött felduzzadt sort. A hagyományosan bowdenes gázkarra finoman reagál, élvezetes vele a kanyar előtt, közben, majd a kijáratban a kigyorsításnál játszani. Hiába tapasztaltam már ennél közvetlenebb reakciót is, nem volt hiányérzetem.
A fogyasztásáról nem merek érdemben nyilatkozni, más CB500F tulajok szemtelenül alacsony 3,3 literes átlagról regéltek nekem. Ezzel szemben kijelenthetem, hogy autópályázással (a tesztút egyharmada oda esett az idő rövidsége miatt) és a közúti határok keresésével is kihívást jelent 4,5 liternél többet leküldeni a torkán. A 16,7 literes tank kapacitása alapján egy gyors fejszámolást követően könnyen kiszámítható, hogy nem mi leszünk azok a motorostúrán, akik miatt állandóan meg kell állni a benzinkútnál. A bronzfényű blokknál mindenképp szeretném kiemelni az olajszintet mutató kis betekintő ablakot, amivel nem kell ellenőrzéshez a nívópálcával szórakozni. Ezért jár egy piros pont!
A digitális műszeregységről minden szükséges információt megkapunk: sebesség, fordulatszám, pontos idő, két napi számláló, pillanatnyi- és átlagfogyasztás, felhasznált üzemanyag mennyisége. Talán csak a fokozatkijelzőt hiányolhatjuk, de valamit extrát kellett hagyni a drágább motoroknak is. A kijelző kékes háttér-világítása sötétben kellemes, nem érezzük úgy, mintha szembenéznénk egy diavetítővel.
A második oldalon a futóművel folytatjuk, de az is kiderül, kinek való a CB500F. Lapozz!
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »