Cyril Despres szervezi az Andorra 500-at
Cyril Despres szervezi az Andorra 500-at
2014. december 20. - onroad - Hír / Események Nem
Március végén érkezett az a megdöbbentő bejelentés, hogy Cyril Despres motorról autóra vált a 2015-ös Dakar Ralin. Azonban nem kell félteni a nagymenőt, nem hagyott fel végleg a motorozással. A felkészülés és a versenyek közti idejében sem tud elszakadni a motorsporttól: saját versenyt szervez klasszikus motorok számára.
Nem is találhatott volna jobb helyet, mint a lakóhelye környékét – az Andorra 500 nevű tájékozódási futam a Pireneusok keleti felében kerül megrendezésre, Despres által gondosan válogatott hegyi utakon. Szerencsés helyzetéből kifolyólag a ötszörös Dakar-győztes versenyzőnek könnyedén megadták az engedélyt és a lezárásokhoz szükséges segítséget a helyi hatóságok.
A verseny időtartama három és fél nap, ez idő alatt kell megtenniük a különböző kategóriákban rajthoz álló versenyzőknek a félezer kilométeres távot. A több csoportra osztott motorok között megtalálhatók lesznek a háború előtti veretánok, de a youngtimernek számító ’80-as évek vasai is. Különválasztják a gyári motorokat az épített járgányoktól, így téve igazságosabbá az értékelést.
A Després neve alatt futó mérkőzés nevezési díja nem mondható olcsónak, 1250 euró befizetése után nyerhetünk jogot az indulásra. A közel négyszázezer forintos árban benne foglaltatik a három és fél nap során a teljes ellátás és a műholdas navigációs rendszer is. Ezen eszköz segítségével pontosan lehet majd értékelni számos szakaszon az átlagsebességet, a megtett távolságot és az egyéb feladatokat is.
Az Andorra 500 regisztrációja teljesen nyitott, már most jelentkezhetnek a kalandvágyó veteránosok a júniusban megrendezésre kerülő versenyre. Egyelőre nem tudni, hogy hány indulóra lehet számítani, de annyi bizonyos, hogy Cyril neve számos motoros hírességet fog vonzani az eseményre.




