Valamikor 2017-ben szólt nagyot, hogy a hangsúlyosan trandíciófüggő krúzergyártó Harley-Davidson új utak felé nyit. Persze mindenkinek a Pan Americától mozdultak meg ízlésének megfelelő izmai, de volt még egy fontos projekt. A naked, a csupasz változat, a Bronx. Csakhogy miután a HD legfelső vezetésében változás történtét és Joachim Zeits átvette a CEO széket, azt mondta, hogy hátrébb az agarakkal és elő a gyártó hagyománytisztelő vásárlóival! Így nem készült el a streetfighternek becézett alapmodell.
Tűnt ez egészen eddig a pillanatig így, de a CycleWorld munkatársai szerint zavar támadt az erőben. Ugyanis egy amerikai átvizsgálás szerint, amely segítségével országszerte igyekeznek felszabadítani a nem használt és a cégek által semmire nem használt védjegyeket, kiderült, hogy a Harley-Davidson mégiscsak ragaszkodik a Bronx névhez.
Azaz a Harley-Davidson csupasz modellhez rendelt neve nem került ki a márka szerszámos ládikójából. Így lehet, hogy nekünk is újra kell értékelnünk Zeits korábbi szavait és úgy értelmeznünk, hogy a modell terveit nem elkaszálták, hanem csupán az azzal való munkát elhalasztották. Mondjuk addig, ameddig megnézik, hogy a vásárlók hogyan reagálnak egy merőben új szegmensben megjelenő termékre – tehát a Pan Americára. Amire tradíciók ide vagy oda, a pénztárcák megnyíltak, pláne az Egyesült Államok területén.
Cimkék:
Nagyon jól hangzik a TRK 502 X-en az alu lengővilla, a TFT, a markolatfűtés és a TPMS, de nincs garancia, hogy ez végleges.
Elolvasom »Végtére akár onnan is nézhetjük, hogy a Bvulgari közreműködésének hála megérkezett az eddigi legolcsóbb új Ducati.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »