Elképesztő belegondolni, hogy rohan az idő. A SCHUBERTH C3-ast megjelenésekor, 2008-ban teszteltük először – akkor még csupán írott anyag készült róla, videó nem. Bár a prémium bukósisak formája nem, tudása sokat változott az azóta eltelt hosszú idő alatt. Sőt, jó kilenc évvel később “testvérét”, a mellé érkező C4-est is kipróbálhattuk – akkor már persze mozgóképen is megörökítve a véleményemet. Csakhogy az évek telnek, és a német cégnek – ha tetszik, ha nem – muszáj volt egy nagyon jelentőset lépnie, ha a prémium bukósisakok piacának élmezőnyében akar maradni. Így a 2022-es évre megjelent – és hazánkba is megérkezett – a SCHUBERTH C5. Amely közel sem valamiféle továbbfejlesztés. Egy teljesen új alapokról tervezett, elődeit mindenben felülmúló termék. Legalábbis annak szánta a márka. Most pedig kiderül, mennyire sikerült a terveket valóra váltani! Alapos kipróbálás után mutatjuk be – és mondjuk el a benyomásokat róla.
Végezetül jöjjön a legfontosabb: a hazai elérhetőség. Erre a linkre kattintva a hazai forgalmazó webáruházában nem csupán a különböző fényezéseket találod meg, hanem az SC2 kommunikációt és a különféle kiegészítőket is. Ezeket természetesen nem csupán a Lehel úton, hanem a hazai viszonteladóknál is megtalálod – itt róluk is találsz adatokat. Szóval én szokás szerint azt mondom: amennyiben a legjobb túrabukót keresed, mindenképpen próbáld ki a SCHUBERTH C5 újdonságát. Meggyőzni úgysem nekem kell Téged, hanem a C5-nek!
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »