Hihetetlenül szalad az idő. Már több mint két éve, hogy bemutathattunk egy hazai fejlesztésű terméket: a Motochargebar kimondottan motorosoknak tervezett, vezeték nélküli töltést is tudó telefontartóként igyekezett meghódítani a hazai piacot. Jómagam azóta is használom, igaz, nem ugyanazt a tartót – az első példánnyal szerzett hosszabb távú tapasztalataim is megjelentek az Onroad.hu hasábjain és csatornáján. Az még egyfajta előszériás darab volt – de lecseréléseének legfőbb oka az lett, hogy Qi töltésre képes telefonomat is újra váltottam. Az új meg nem vette az indukciós tápanyagot. A folyamatos fejlesztéseknek hála pedig közben kijöttek a Motochargebar azon tartói, amelyek már pontosan az ilyen mobilok gazdáinak lettek tervezve – vagyis a töltés nélküliek. Jómagam könnyen mondtam le erről a tudományról, ugyanis jelenlegi készülékem 13.000 mAh-s akkuja nem igazán igényli a napközbeni áram-utánpótlást akkor sem, ha folyamatosan navigálok vele. Legutóbb egy éve mutattuk be a 2021-es újdonságaikat. Azóta azonban eltelt egy esztendő, és ismét egy rakat innováció jelent meg a Motochargebar feliratú cuccoknál.
Őszintén azt gondolom, hogy ennél szebb történetet ritkán lát az ember. Magyar motorosok kigondoltak valamit, nem kevés tőke bevonásával meg is valósították – és folyamatosan fejlesztik is. Ma már tényleg nem nagyon létezik olyan motor, amelyre nem lehet könnyedén és optimálisan felszerelni a telefont. Sőt, igény szerint menet közben tölteni is: akár vezetékkel, akár vezeték nélkül. Ehhez pedig nem szükséges semmilyen szivargyújtót vagy USB aljzatot egyénileg barkácsolni – ma már tényleg minden igényre kínálnak megoldást. A tartók pedig számomra abszolút bizonyítottan atombiztosan fogják a telefont. A saját fentebb említett kínai strapamobilom hatalmas akkujával és ütésálló burkolatával nem csak terjedelmes, de 410 grammos tömeget is képvisel. Azonban soha nem hagytam el – sem aszfalton, sem terepen motorozva. Így tényleg nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek – nem csak egy tényleg jó tartója lesz, hanem még egy valóban hazai, teljesen magyar terméket is vásárol vele! Internetes vásárláshoz vagy akár csak kapcsolatfelvételhez pedig itt találod a Motochargebar weboldalát.
Támogatott tartalom.
Cimkék:
Amennyiben az Onroad.hu olvasójaként részt veszel a Protektor motoros baleset-biztosítás játékában, akár ingyen lehetsz biztonságban egy évig!
Elolvasom »A prémium szegmensben éllovas SCHUBERTH legújabb bukója teljesen új fejlesztésként, elődeit mindenben felülmúlva lép a piacra.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »