A Kawasaki bemutatta a 2023-as off-road felhozatalát. A legkisebbtől a legnagyobbig végigvették a KX modelleket, enduro és motokrossz kategóriát egyaránt, de nem mindegyik frissült látványosan. Az első ami jelentős változáson nem esett át, az a KX450, de végtére is egy olyan motorról beszélünk, ami hat győzelemhez segítette Jason Andersont a 2021-es AMA Supercross szériában.
A KX250 viszont erősebb lett. A szívószelepeken és a szívócsatornán módosítottak, ami miatt a dugattyúfejet is át kellett tervezni. Az alsó- és középtartomány forgatónyomatékának javítása érdekében a leömlőt hosszabbították meg. Ez a Kawasaki szerint hozzájárul a motor jobb kezelhetőségéhez. Emellett hosszabb első fokozatot és szélesebb kerekeket kapott. A versenyzői visszajelzések alapján állították újra az első villákat, majd ahhoz a hátsó rugóstagot.
A 110R 4-sebességes váltóval érkezik és automata tengelykapcsolóval, amivel a lefulladásokat igyekeznek megelőzni. A KX85 (mindkét variáns) folyadékhűtéses és a Kawasaki féle Uni-Trak felfüggesztést kapják. A KX65, a KX250X és a KX450X lényegében nem különböznek a 2022-es modellektől.
Cimkék:
A motorpiac erősödés leginkább a közép- és kelet-európai országoknak köszönhető, de figyelmeztetnek, hogy jön még kutyára dér.
Elolvasom »A Benelli Leoncino 800 Trail változata is elérhető. Hamarosan videós teszt is lesz róla itt, az Onroadon.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »