Az év első negyedében, tehát a januártól márciusig tartó időszakban összességében 8 százalékkal erősödött a minket érintő motorpiac. Bár az utóbbi évek a legtöbb piaci szereplőnek nem tettek jót, 2021-ben már kézzelfogható volt a szegmens magához térése, így ahhoz képest a további növekedés figyelemre méltó.
Számunkra kifejezetten érdekes, hogy a motopiac erősödése jelentős részben köszönhető nekünk is. Az elemzők szerint a közép- és kelet-európai régió nagyot lépett előre. Azaz Lengyelország, Litvánia, Szlovákia, Románia és Magyarország is.
Ez 341.869 boldog új tulajdonost jelent. Ugyanakkor a szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy most még talán korai minden sarkon új motorkereskedést nyitni, hosszútávon ugyanis visszaesésre számítanak. Abból következtetnek erre, hogy a januári értékesítés kiugróan magas számai után gyengébb február és annál is lagymatagabb március következett. Ennek a folyamatnak pedig két dolog egészen biztosan nem tesz jót. Az akadozó ellátás mellett az is most fogja jobban éreztetni a hatását, hogy Oroszország megtámadta a szomszédos Ukrajnát.
Cimkék:
A Yamaha Európában jegyeztette be az XSR GP nevet, ami valószínűleg egy különleges kiadású 900-as roadstert takart.
Elolvasom »Bemutatta a Kawasaki a következő évhez frissített motokrossz és enduro KX motorjait, a legkisebbtől a legnagyobbig.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »