Ha röviden össze akarjuk foglalni a Stuart Garner sztorit, akkor fogjuk a Norton korábbi, nagyravágyó vezérigazgatóját, hozzáadjuk a regnálása 12 éve alatt hozott számtalan rossz üzleti döntést, a kevés eladásból származó alacsony bevételt és a bukás beismerése helyetti különutas próbálkozásokat. Ennek két eredménye lett. Egyfelől a brit Norton az indiai TVS tulajdonába került, másfelől Garner a héten beismerő vallomást tett a bíróságon.
Garner azt volt kénytelen beismerni, hogy trükközött a nyugdíjalap-befizetésekkel. Ezeknek egészen egyszerűen túlságosan nagy arányát fordította vissza a Norton Motorcycle Holdings Ltd.-be, miközben ezt nem tehette volna meg. Abba a vállalkozásba, amiből egyébként úgy vette ki a részét, hogy luxusbirtokon élt, a garázsában pedig Aston Martin gyűjteményt tartott.
A korábbi vezérigazgatónak most várhatóan 2 év letöltendő börtönbüntetéssel kell majd szembenéznie. Várhatóan, hiszen a végleges döntést február 28-án fogja kimondani a bíróság. De még az is lehet, hogy “mindössze” pénzbüntetésre és a károk megfizetésére kötelezik majd, de nem kell majd ülnie.
Cimkék:
Korábban azzal kecsegtetett a Triumph, hogy az ő elektromos tanulmánymotorjuk, a TE-1 mindössze 220 kiló lesz.
Elolvasom »Ahogy a benzinesek esetében egymás alternatíváját jelenti egy Duke és egy Pilen modell, úgy az elektromosoknál is így lesz.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »