Megvan az új fiú a játszótéren, akit senki nem csesztet, mert mindenki tudja, hogy elég nagyra nőttek a bátyjai? Valami ehhez a nimbuszhoz hasonlóan érdemes elképzelnünk Hitachi Astemo pozícióját, akik bár még semmi jelentőset nem tettek le az asztalra, mégis érdemes figyelemmel követni, hogy mi lesz a következő lépésük. A cég ugyanis nem más, mint a Hitachi Limited és a Honda Motor Company közös szerelemgyereke. A szerszámokon, kertigépeken és elektronikai berendezéseken edződött japán anyavállalatnál az év elején kezdtek el érdeklődni a motorkerékpárok világa iránt, amikor a Hitachi Automitive Systems segítségével érdekeltségeket szereztek a Keihin, a Showa és a Nissin körül.
És a dolog máris ott tart, hogy részt vesznek a 2021-es EICMA kiállításon. A Hitachi Astemo standját három látványos területre osztják majd Milánóban, ahol a motorozás körüli next-gen fejlesztéseket mutatnak be.

Nyitásnak ott van a Synergy Technologies Area, ahol egy olyan demo motorkerékpárt mutatnak be, amelyen új vezetéssegítő technológiák együttműködése mutatkozik be. Egy olyan integrációt ígérnek, amely során együttműködik a hajtáslánc, a felfüggesztés és a fékrendszer. Olyan technológiát, amit talán a félaktív futóművek következő generációjában látunk viszont. Azon persze nem lepődnénk meg, ha a bemutató motor, az valamilyen Honda lenne. A Next Generation Powertrain Area a Hitachi Astemo saját elektromos motorkerékpár koncepcióját mutatja majd be. A harmadik, Aftermarker Product Area a Keihin, Nissin és Showa termékek csúcsmodelljeinek ad majd otthon. Impozáns.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
2022-re jelentősen frissült a CB500F, a CBR500R és a CB500X a Honda kínálatában. Várható volt, hogy ezzel az áruk is emelkedik.
Elolvasom »Senki nem hozott annyi érmet az MV Agustának, mint Giacomo Agostini. A Superveloce Ago az ő motorjait idézi.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »