Az Triumph elkezdte határozottan erősíteni az off-road háttérbázisát. Annyira komolyan, hogy bár erről még semmi konkrétum nincsen, de azt maga a brit gyártó támasztotta alá, hogy az enduró és motokrossz szakágakba kifejezetten céljuk betörni és megvetni a lábukat. És ez persze az olyan gépekre is hatással lesz, mint az új Tiger.
Ennek az off-road irányú projektnek a része, hogy megnyerték maguknak a manapság NASCAR-ban induló, de korábban jelentős moto- és szuperkrossz tapasztalatot – valamint éremhegyeket – felhalmozó Ricky Carmichaelt. Neki jelentős szerep jut az aszfalttól elszakadó motorok fejlesztésében és tesztelésében. Végtére is adja magát, hogy felültették az új 1200-es Tiger prototípusra, pláne, hogy elég jó beszélőkéje is akad hozzá.
A videó szerencsére látványosra is sikerült, még figyelmeztetnek is az elején, hogy ne utánozd a profi ridert. A felvétel legjobb és legkézzelfoghatóbb mondata az utolsó pillanatokban hangzik el. “Olyan, mint egy szétszteroidozott Tiger 900.” Ezzel Carmichael azt akarja a tudtunkra adni, hogy az új 1200-es olyan könnyed és kezelhető marad, akár a kisebb testvére, csak bikább. Kíváncsian várjuk! 🙂
Cimkék:
A 2020-as EICMA-n látott könnyű túraenduró Ducati DesertX tanulmánymotor kapcsán számíthatunk valamire.
Elolvasom »Kellemesen off-road hangsúlyos teaser videót kapott az Aprilia Tuareg 660, amit várhatóan hamarosan bemutatnak az olaszok.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »