Talán most válik igazán világossá, hogy a Brembo már nem „csak” egy márka, hanem egy egyeduralkodó brandcsalád, egy konszern. Alájuk tartozik a ByBre, tavaly felvásárolták a szinter és organikus, motorkerékpárokhoz gyártott környezetbarát fékbetéteiről ismert dán SBS Frictiont. Valamint kis kitekintéssel a Marchesini is. Most egy újabb komoly szereplőt vásároltak fel. A spanyol J. Juan-t.
A Brembo mintegy 70 millió euróért – ez úgy 25 milliárd forint – szerezte meg a J. Juan 100 százalékát. Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük ezt az összeget, 2021-ben közel ugyanennyit szán a magyar kormány a hazai templomok felújítására. Vagy vehettek volna belőle egy kis alkuval úgy ötven F-22 Raptor vadászrepülőgépet is.

Az egyelőre nincs tisztázva, hogy mi a Brembo célja a J. Juan fékmárkával. A legvalószínűbb feltételezések szerint a ByBre fogja képviselni a vállalat legolcsóbb termékeit, Brembo néven jönnek a felsőpolcos cuccok és a kettő közé lesz beékelve a J. Juan. Az viszont biztos, hogy a spanyol cég technológiai és fejlesztési információihoz, valamint a spanyol és a kínai gyárához ezzel hozzáférést kaptak.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
Thomas Connors egy hülye vicc kitalálója. Egy tinédzser fiú, aki vezetés közben tojást dobált a többi közlekedőre, amíg eltalált egy motorost.
Elolvasom »Sőt, a Honda és a Suzuki mellett a Bajaj is ráállt, hogy ipari helyett egészségügyi felhasználásra kerüljön a birtokukban lévő oxigén.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »