A 2021-es V85-tel együtt mutatta be a Moto Guzzi a megújult, régimódi motorjait, a V7 után a V9-eket, amelyek két kivitelben lesznek elérhetőek. A stílus persze olaszosan kellemes maradt a szemnek, néhány apró változással mégis modernizálták az árut.
A blokkot a V85 retró hangulatú túraendurótól örökölte meg. Természetesen hosszában épített V2, mégiscsak Guzziról van szó. Ezzel a legnagyobb teljesítménye 65 lóerőre, a maximális forgatónyomatéka pedig 73 newtonméterre nőtt. Ez mintegy 10 lóerő és 11 Nm növekedést jelent.
Az alapkivitel kapta a Roamer nevet. Ahhoz képest a Bobber felszereltség másik nyerget, alumínium oldalelemeket, másik első sárvédőt, full LED-es világítást kap nappali menetfénnyel, amely egy kitárt szárnyú sast jelenít meg. Mindkét kivitel gumiágyazású lábtartókkal érkezik, amiknek a célja, hogy a vibráció egy részét elnyeljék.
Cimkék:
A készülő kínai túraenduró, a CFMoto MT800 még európai szemmel is megfelel a modern trendeknek. Eltanulták a szakmát na.
Elolvasom »Január 18-án a hajnali órákban teljesen leégett a híres osztrák Motorkerékpár Múzeum. Az ott kiállított veterán különlegességekkel együtt.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »