Feltöltős után hibrid motort kezdett el felvezetni a Kawasaki

Thumbnail
Feltöltős után hibrid motort kezdett el felvezetni a Kawasaki

Feltöltős után hibrid motort kezdett el felvezetni a Kawasaki

2020. november 30. - - Hír / Érdekességek Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hát persze, hogy a Kawasaki háza tájáról érkeznek az első igazán komolyan vehető hírek, hogy a hibrid hajtást behoznák a motorkerékpárok világába. Ráadásul ígéretes, izgalmas formában. Amolyan Kawa módira. Nem ám valami megúszós, urbánus helyváltoztatást olcsósító eszközről beszélünk, hanem egy hobbimotorról – figyelem, ez nem pejoratív! – ami arra keresi a választ, hogy mit adhat hozzá a motorozás élményéhez a technológia.

Jó gyorsulás, sok móka – pont azok a hívószavak, amiket szeretünk olvasni

Persze máris talán túl messzire jutottunk fejben. Hiszen még csak egy teaser videó látott napvilágot. De ne felejtsük el, hogy arról a Kawasakiról beszélünk, akik képesek voltak 200 lóerős, feltöltős naked motort adni a népnek. Mert csak. Mert megtehetik.

[do_widget id=text-10]

A megjelent teaser videónak két igazán érdekes pillanata van. Az első úgy 00:37-nél következik be. Nagyon egyszerűen és érthetően mutatja meg a Kawasaki, hogy hol milyen mértékben használná ki a technológia nyújtotta lehetőségeket. Persze nem találták fel a spanyolviaszt. Hosszú úton a benzines motorból jönne a kraft, városban az elektromos üzemé lenne a főszerep. De az igazán érdekes, hogy mi történik a hegyek között, ahol már váltott üzemben működne, egymást kiegészítve. Tehát ezeken a területeken, a motorozás legfontosabb édenkertjeiben derülne ki, hogy adhat-e valamit hozzá az élményhez a fejlesztés, avagy zsákutca lesz végül. Nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogyan fogják ezt lágyan, biztonságosan megvalósítani.

Na és 01:14-nél jön az igazi érdekesség. Egy rejtélyes motor egy dyno padon. Hallottad már valaha a saját füleddel, hogyan vált üzemmódot egy hibrid? Na, itt a lehetőség! Érdekesen, határozottan indul el elektromos üzemben, majd magasabb fordulaton ráindul a belsőégésű motor. Még a láncon is látszódik, hogy mikor következik be egy terhelésváltás, amikor megindul a – valószínűleg – soros kéthengeres hagyományos erőforrás.