Retro trónkövetelő múlt nélkül: Brixton Glanville 250 X teszt

Kissé sprőd

A Brixton márka egyik baja nekem, mint újságírónak – rajtam kívül ez lehet, hogy senkit nem zavar – a technikai adatok nagy fokú hiánya. Sok mindent nem ad meg a gyártó. Például a forgatónyomatékot sem. És a futómű paramétereiről sem tudunk semmit a világon. Elöl van két fordított teleszkópunk, amelyek nem is túl girnyók, meg a rugóútjuk is elégnek tűnik. Igazán nagy baj nincs is velük. Hátul a scrableres stílushoz passzolóan van oldalanként egy-egy rugóstagunk. Nagyon ütősen néznek ki, de a rajtuk levő gáztartályok nem funkcionálnak. Magyarul dekor-elemek. Itt elég rövidnek érződik a rugóút, az előfeszítés pedig bonyolultan ugyan, de állítható.

Az egész rugózás egyetlen említhető negatívuma, hogy kissé sprőd. Vagyis aránylag feszesre van hangolva – és ez bizonyos élethelyzetekben nem illik tökéletesen a motor felhasználásához. Konkrétan akkor, amikor nagyon gyenge minőségű aszfalton megyünk (hepe-hupás, durván kátyús, satöbbi), esetleg nem töksima murvás útra tévedünk. Scrambler lévén a Glanville 250 hivatalból meg kell birkózzon ezekkel – de ha tényleg nagyon dobálós a talaj, akkor a pilóta is ugrálni fog az ülésen. Persze ha alacsony a rájder, akkor ki tud állni a nyeregből és javul a helyzet – nekem ez nem ment, úgyhogy huppogtam a stílusos műbőr bordákon. 🙂

A futómű témáját zárjuk le a fékekkel – főleg, mert ebbe a területbe nem nagyon lehet belekötni. Persze, lehetne kicsit határozottabb a nyomáspont, harapósabb a fékhatás. De a két meglehetősen komoly méretű (280 és 220 millis) tárcsa a 155 kilós száraz tömegű Glanville 250-est kimondottan határozottan lassítja. Közben a nyilvánvalóan széria – mert a jogi környezet is ezt írja elő – ABS is vigyáz ránk. Persze beleköthetek abba, hogy miért nem lehet kikapcsolni, hiszen murvás úton az jó lenne – de legyünk őszinték: nagyon kell ennek a résznek örülni úgy, ahogy van!

Kedvenc részleteim

Igazából annyi dolog volt, amit vagy valóban imádtam vagy éppen széles mosolyra húzták a számat, hogy nehéz eldönteni, mi legyen a lista eleje és mi a vége. Beleszerettem a kapcsolókba. Annyira régies stílusú az összes bigyó a kormányon, hogy arra szavak nincsenek. Az indexet nem megnyomva deaktiválod, hanem a kapcsolót az oldalsó állásból középre kell tolni. Az elegáns és stílusos nappali menetfényt tompítottra egy klasszikus világításcsúszkával nyomod át. Briliáns itt minden. Egyedül a kormányra szerelt USB aljzat nem passzol a képbe. Igaz, vízálló, de oldalról kicsit hasonlít egy koporsóra. Viszont 1 amperrel tölt – ami a mai telefonoknak pont annyi, mint egyhetes vízihullának a csók.

Na de inkább folytatom a sor azokkal, amik valóban komolyan megfogtak. Ezek közül az első a tankon levő dekor cuccok sora. Az oldalsó Brixton felirat a kis acéllemezen vagy a faberakáson levő logó az égtájakkal és az “X”-szel telitalálat. De a prímet nálam mégis a kipufogó viszi el. A leömlők bandázsolását nem is sorolom ide, mert ugyan jól néznek ki, de a minőségükön még lehetne javítani. Viszont a végdob az mestermunka. Csodaszép varratok, igazi versenymotorhoz passzoló megjelenés – annyira jól néz ki, hogy az elmondhatatlan. De még a külsejét is felülmúlja a funkciója – vagyis a hangja. A 18 lóerőhöz képest meseszép a muzsika, ami árad belőle! Nem is tudom körülírni, mert meg kell hallgatni. Ezt a teszt elejétől a végéig maradéktalanul élveztem!

Van még min dolgozni…

Ne rejtsük véka alá: a Brixton rövidke múltja egyes részeken nagyon érződik. Ilyen a műszerfal, amelyen egyrészt nem értem, miért van dupla olyan hosszan skálázva a fordulatszámmérő, mint amennyit a blokk normálisan forogni tud. Másrészt a pici digitális rész nagyon információhiányos, aprók a karakterei és az üléspozíciónkhoz képest mélyen is van. Szóval oké, hogy a Glanville 250 nyergében a szélnyomás mutatja a sebességet és a motorhangból tiszta sor, mennyi a fordulat – de azért na.

Nagyon zavart még a lábtartó, amelybe egyszerűen nem tettek rugót. Vagyis ha felhajlik, nem tér vissza a normál helyzetébe. És nem csak azért hajolhat fel, mert porig döntötted a vasat, hanem beakadhat a szélébe a csizma is, amikor felveszed a lábad a földről. Velem konkrétan ez történt legelőször – és meglepődtem, hogy nincs mire rátenni a lábam. Illetve érdemes lenne egy kicsit jobb gumiabroncsot tenni a motorral. Oké, hogy X meg scrambler meg mindenhol elmegy, de a gyári bütykös gumik pogácsáinak elrendezése olyan, hogy hosszában teljesen sorban vannak a tapadást biztosító részek. Ettől viszont egyes bedöntési szögeknél nincs tapadó felületünk, vagyis folyamatosan azt a fura visszajelzést kapjuk, mintha csúszkálnánk a kanyarban. Közben nem, csak vagy jobban, vagy kevésbé kell dönteni a gépet. Sok aszfalton is jól használható terepgumi van, ami hasonló kategória, de ennél sokkal – értsd: nagyságrendekkel! – jobban viselkedik burkolt úton.

Megfizethető különlegesség

Egy szó mint száz, a Brixton Glanville 250 X egy teljesen vállalható motor. Vannak részletek, amikbe bele lehet kötni rajta. De vitathatatlanul különleges a megjelenése, a kisugárzása és félretéve, hogy Kínában szerelik össze tényszerűen van egyénisége. Nem szabad eltitkolni, hogy vannak hibái, de azokkal együtt is szerethető masina. Nem erős, sőt úgy képviseli az A2 jogsi kategóriát, hogy alig lóg ki az A1 limitjéből. De normálisan el lehet vele közlekedni a forgalomban és azon kívül is – és ami a legfontosabb, hogy nem csak jól, de különlegesen is néz ki. Ez a lényege – meg a teljesen vállalható ár.

A harmadik oldalon a pontozást és a részletes műszaki adatokat találod – benne a vételárral is. Katt ide és lapozz egy utolsót!