Négy vadonat új modell fogja megkapni a híres olasz emblémát. Ugyanis a gyártó hivatalosan is megerősítette, hogy érkezik néhány kis MV Agusta, méghozzá nem is olyan sokára. Az újdonságok erőforrása 350, valamint 500 köbcentiméteres lesz, és most fog megakadni a falat a torkodon: a kínai Loncin vállalattal segítségével mutatkoznak be.
Bizony. Azzal a kínai vállalattal, amelyik korábban a Hondával együttműködve, hogy is mondjam… eltanulta a fortélyokat. Az a brand, amelyik egyébként egyfajta prémium szegmenst kíván képviselni a kőkemény ázsiai piacon. Ahová minden szokást és biztonsági játszmát felrúgva, arrafelé kifejezetten nagynak számító 650 köbcentis modelleket is gyártanak.
Az együttműködésnek két oldala van. A kis MV Agusta motorokkal az olasz brand lefelé tud terjeszkedni. Ezt a lépést a legtöbb motorgyártó vállalatnak meg kell lépnie, amennyiben növekedni, vagy rosszabb esetben pusztán fennmaradni szeretnének. Ezt a manővert még a Harley-Davidson sem tudta kimanőverezni. Az olaszok mérnöki tudása és tapasztalata pedig a Loncin prémium almárkája, a VOGE motorkerékpárjain fog változásokat létrehozni.
Cimkék:
Steve Feher, Los Angeles-i alkotó összerakta minden kánikulában motorozó ember álmát, az ACH-1 légkondícionált bukósisakot.
Elolvasom »A Triumphnál azt mondták, ha lesz rá igény, akkor majd gyártanak. Úgy látszik van. Jön a Triumph Daytona 765 Moto2 Limited Edition.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »