Normandia, ami nincs közel de érdemes oda elmotorozni!

Háborús emlékek – első felvonás

A reggel nem motorozással indult. Kényelmes szerkóban, sétálva fedeztük fel a kicsinyke várost. A tengerpartról egy siklóval lehet feljutni a sziklafal tetejére, ahonnan bámulatos panoráma tárult elénk. A sziklák tetején egy terasz maradványaira bukkantunk. A tájékoztató tábla szerint a múlt század fordulóján épült 300 szobás hotel állt ott, mely az I. világháborúban kórházként funkcionált. 1942-ben porig rombolták, csak az első terasz maradt meg.

A visszaútra már nem vettük igénybe a felvonót, lefelé a több száz lépcsőfokot választottuk. A hotelben átöltöztünk, majd útra keltünk. Szerencsére erre a napra csak 130 kilométer volt tervezve. Utunk a part mentén vezetett végig, elsőként Dieppe városában álltunk meg. Itt is a sziklafalak tetejéről nézelődtünk, csak ide motorokkal jutottunk fel. A XII. században alapított várat remek helyre építették: fantasztikus kilátás nyílt a városra. Bámészkodás után tovább álltunk, egészen Fecamp előtti bunkerekig. Itt újabb pihenő következett. Már nem is írom, hogy milyen volt a kilátás, mert unalmas lenne. Pedig nem volt az. Itt alkalmunk adódott kicsit közelebbről szemügyre venni a II. Világháborúban működött megfigyelő pontot.

A panorámák csúcsa

Egy út menti büfében elfogyasztott kávé és desszert után már csak néhány kilométer választott el a ma esti szállásunktól, de előtte még hátra volt egy hosszabb nézelődés. Miután leparkoltuk motorjainkat, a “view point”-hoz sétáltunk. Ha visszaolvasnék, biztos megtudnám hogy eddig hogyan jellemeztem az utunkba került panorámákat. Az eddigi összes jelző is kevés lenne Normandia legtöbbet emlegetett tengerparti szikla-különlegességének leírására, inkább nézzétek meg a képen, vagy még inkább ha tehetitek nézzétek meg élőben! A szomszédságban egy emlékmű, egy kápolna valamint egy botanikus kert is található.

Mi a botanikus kert meglátogatását választottuk. Igen különlegesen nyírt zöld bokrok, sövények töltötték meg a kertet, illetve mindenféle szobor-szerű alkotások. Mintegy egy óra alatt sikerült körbe járni, majd újra motorra szálltunk, hogy a hátralévő 5 kilométert megtegyük. Hiába a rövid etap, a sok látnivaló miatt este hat körül értünk célba. Szállásunk a várostól egy órás sétára volt. Úgy terveztem, hogy valamilyen helyi fuvar-alkalmatossággal visszamegyünk a városba vacsorázni. A buszozást választottuk. Este hétkor indult – és mint kiderült. ez volt az utolsó. Étretatban először a tengerparti sétát választottuk: apály lévén elég messzire be lehetett gyalogolni. Így közelről még lenyűgözőbb volt az Elefánt szikla, amely nevét Maupassant-tól kapta.

Egy tengerparti városban nem meglepő a sirályok jelenléte, de hogy ennyire pofátlanok legyenek… Nem tisztelnek senkit és semmit, tojnak az emberekre (szó szerint is), koldulnak, helyet foglalnak az asztalon. Azért a pincéreknek sikerült nekünk is helyet szorítani, így egy remek vacsorával zártuk a napot. Vagyis azt hittem, ugyanis még hátra volt a visszaút a szállásra. Előtte még mindenféleképpen szerettük volna megmászni az Elefánt sziklát – már amennyire lehet. Miután sikerült, a Google térképet nézegetve nem tűnt túl messzinek a szállás, így gyalog vágtunk neki. De messzebb volt, mint hittük: végül mintegy két óra múlva, éppen éjfél előtt kicsivel sikerült hulla fáradtan ágyba kerülni.

Sajtországban

Kicsit nehezen ment a reggeli ébredés, de azért sikerült motorra varázsolni magunkat. Az első ötven kilométeres szakasz Honfleur belvárosában ért véget. Egy kis ékszerdoboz ez városka, központjában a XV. században épült fatemplomával, amely Franciaország legnagyobb ilyen jellegű épülete. Rövidke sétánk alkalmával körbejártuk a kikötőt és a hangulatos utcácskákat a maguk ódon palatetős házaival. A séta után felkanyarogtunk motorjainkkal a város fölé, ahonnan távolról nézhettük meg az 1995-ben átadott Pont de Normandie-t. A pár percnyi szünet után felkerekedtünk, hogy meglátogassuk Sajtországot.

Negyven percnyi motorozás után egy nem tervezett pihenő következett. Utunkba került egy igazi kis vidéki kastély. Rögvest jegyet váltottunk és indultunk is felfedezni. Szépen gondozott kertet, pávákat, hattyúkat és egy tavat találtunk, na meg persze a kastélyt is. Miután körbejártuk, a szomszédos kávézóban szusszantunk egyet, ahol példát mutattak vendéglátásból és kedvességből. Kávénkat elszürcsölve folytattuk utunkat. Vimoutiers-ben, a Musée du Camembert felkeresése miatt álltunk meg. Itt egy rövid videón bemutatták a sajtgyártás mikéntjét, történetét, majd következett a sajt kóstolás. Négyféle sajt tesztelése van benne az árban. Ráadásul egy pohárka helyi italt (cidre) is felszolgálnak hozzá. A múzeumban különféle régi eszközöket vehettünk szemügyre. Innen már csak pár kilométer volt hátra Sajtország fővárosáig.

Camembert meglepően picinyke falu. Számomra csak a helyszínen derült ki, hogy itt is található egy múzeum. Ennek a látogatását már kihagytuk, viszont az ajándékboltot körbejártuk – és nem jöttünk ki üres kézzel. Még hátra volt a fotózkodás – és már haladtunk is esti szálláshelyünk felé, ahol múzeum látogatás volt tervben. Sajnos későn érkeztünk: az igaz, hogy este hétig van nyitva, de az utolsó látogató negyedkor léphet be. Így a Bayeux-i falikárpitról lemaradva a szállásunkra mentünk, majd felfrissülés után egy séta és vacsora következett a városban. Itt kóstoltuk meg először Normandia pálinkáját, a calvadost. Úgy gondolom, mindannyiunknak ízlett – ahogy a vacsora is. Utána még az esti fényében pompázó katedrálist is megnéztük, majd pihenni tértünk.

Háborús emlékek – második felvonás

Túl a túránk félidején elérkezett a nap, amikor azokat a látnivalókat tűztük ki célul, amelyek Normandiáról mindenkinek eszébe jutnak: a partra szállás emlékhelyei. Kezdésként a hoteltől mintegy tizen-pár kilométerre lévő Longue-Sur-Mert kerestük fel, ahol német katonai bunkerek “lapultak” a légvédelmi ágyúk maradványaival. Négy építményt lehet felfedezni a területen. Mindegyiket be lehet járni, bár sok érdekesség nincs bennük – az ágyúkat kivéve. Sétánk végeztével tova robogtunk Omaha Beach felé. Útközben megálljt parancsolt az Overlord Museum. Már a szabadtéri rész körbejárása is nagy élmény volt: nagyon szépen karbantartott harci járművek vannak kiállítva. A múzeum látogatását sajnos az idő szűkösségé miatt kihagytuk.

Ezután a híres Omaha Beach következett. Itt nem sokat időztünk, megnéztük A bátrak emlékművét. Innen a 4 km-re található Pointe Du Hoc következett, melyről egy részletesebb leírást itt olvashattok. A bejárás nagyjából két órát vett igénybe – motoros ruhában és úgy 30 fokban. Nem a legkellemesebb volt, főleg hogy sajnos semmilyen büfé nincs, így a dobozokban melegedett saját készlethez kellett nyúlni. Miután “felfrissültünk”, nyeregbe szálltunk és útnak eredtünk. Szállásunkig még mintegy 200 kilométer volt hátra, és még egy jelentős látványosság: Mont-Saint-Michel.

Mesesziget

Kilométerekkel a cél előtt már feltűnik a sziget sziluettje, és ahogy közeledünk csak egyre impozánsabb. Ahhoz, hogy a 78 méter magas gránit-sziklatömbön felépült apátságot meglátogassuk, a motorjainkat az erre kialakított parkolóban kellett hagyni. Innen ingyenes shuttle buszokkal lehet a bejáratot megközelíteni, majd következik a séta. A szigetet 1879-ben egy gáttal kötötték össze a szárazfölddel, így igazából elvesztette sziget-mivoltát. Aztán 2015-ben ismét szigetté vált Mont-Saint-Michel, ugyanis egy komolyabb beruházásnak hála azóta híd biztosítja a kapcsolatot Normandia partjával.

A bejárat után zsúfolt kis utcácskák fogadnak, tele kávézókkal, ajándék boltokkal. Innen jó néhány lépcsőfok megmászása árán lehet az apátságba feljutni – de még motoros ruhában is megéri. A legrégebbi templomot 709-ben szentelték fel, mely után több építkezés is folyt a szigeten. Így található rajta kolostor, apátság, templom valamint egy 50 főt számláló falucska is. Miután visszatértünk a bejárat közelébe, még egy forró feketével búcsúztunk a szigettől. A mai napra már csak a szállásunk elfoglalása volt hátra, amely majd ötven kilométerre volt. Az igazán “tömény” napot egy finom vacsorával zártuk.

Az utolsó oldalon hazafelé robogunk – de egy centi unalmas autópályázás sem lesz benne! – és összegezzük a túra tapasztalatait is. Lapozz!