Miért éppen Normandia? Bármily hihetetlen, az egész egy egyszerű kérdés feltevésével kezdődött egy baráti összejövetelen: “Hová megyünk jövő nyáron?” Jöttek-mentek az ötletek, a közeli célpontok sorra véreztek el a derbin. A közeliek, mint például Alpok-Dolomitok, Szlovénia, Erdély mindegyikében többször jártunk már. Valami olyasmit szerettem volna keresni, ami 10-12 napba belefér, és ahol még nem jártam, nem jártunk. Így esett a választás Normandiára.
Az útvonal tervezésénél kezdtem aggódni, hogy kicsit kevés lesz a 12 nap. Ahogy haladtam előre, úgy vált világossá számomra, hogy nem csak Normandia tartogat számunkra látnivalót. Kénytelen-kelletlen az oda- és visszaút is hemzsegett a “kötelező” megállóktól. Hogy egy kis időt nyerjünk, a vonatozás mellett döntöttünk. Így az első napon egy kis Bécs alatti tekergés várt ránk, majd este vonatra szálltunk, hogy a másnap reggel már a svájci határon köszöntsön ránk. A vonat hozta a megszokott színvonalat: kicsinyke hálókabin, ahol épp hogy elfér hat ember és a cuccai. Igaz, a cuccok elpakolása hasonlított kicsit egy régi játékra, csak itt bukósisakokkal, kabátokkal, csizmákkal és tanktáskákkal tetriszeztünk. 🙂
Következett az első igazi túranap. Utunk a Fekete Erdőn keresztül vezetett, így megpróbáltam néhány látnivalót felfűzni. Talán sikerült is, csak címszavakban: Bodeni tó, Rajna vízesés, Duna forrás, Óriás kakukkos óra. De haladjunk szépen sorjában. A vonatról lekászálódás és pár kilométer megtétele után már Svájcban motoroztunk. A Rajna vízesésig nem terveztem semmilyen megállást, a sok látnivaló miatt muszáj volt kompromisszumot kötni – ez igaz volt az összes napra. De ezt a kompromisszumot azonnal felrúgtam, amikor a Bodeni tó “fölött” járva olyan panoráma tárult elénk, ami megállásra kényszerített. Pár perc bámészkodás után tovább is indultunk.
A Rajna vízesést megtalálni nem nagy kunszt, minden nagyon jól ki van táblázva, nem szükséges a GPS. A parkolóban – ahogy azt a nyugati országokban már megszokhattuk – külön rész volt fenntartva a motorral érkezőknek. Többféle hajós kirándulás közül lehet választani, érdemes előtte utánaolvasni és kiválasztani, melyik a legszimpatikusabb és melyik fér bele időben. Mi a sárgára váltottunk jegyet, amelyik a zuhatag közepén lévő sziklához visz, amit meg is lehet mászni. Igen közel kerültünk az elementáris erővel robajló víztömeghez. Nem lehet leírni , érezni kell hogy mily hatalmas a természet ereje.
Miután a hajónk visszafuvarozott minket a partra, újra motorra szálltunk és meg sem álltunk Donaueschingenig. Itt sem okozott problémát, hogy merre találjuk a helyi látványosságot. Így hamar ráakadtunk a Duna forrására, vagyis az elsőre. Itt is kattintottunk párat, majd haladtunk tovább. Egészen “A világ legnagyobb kakukkos órájá”-ig. Ha már itt vagyunk , úgy gondoltuk megvárjuk a kakukk szót, amely minden fél órában hallható-látható. Miután a kakukk visszavonult, mi tovább robogtunk. A következő célpont a második Duna forrás volt, amely már jobban hasonlított egy igazi folyó forrására. Megoszlanak a vélemények, hogy vajon melyik is az igazi Duna forrás. Pár mondatban itt olvashattok róla. Itt is fényképezgettünk, majd újra nyeregbe szálltunk.
Bár – szerencsére – senki nem szorult ellátásra, a következő célpont mégis egy klinika volt. Nevezetesen Brinkmann professzor munkahelye. De ezt sajnos nem sikerült megközelíteni, mivel ma is működő klinika és magánterületen fekszik. A betegek szemszögéből abszolút érthető, hogy nem hiányoznak nekik a turisták. Így nem maradt más, mint hogy a szállásunk felé vegyük az irányt. Nem csalódtunk a Fekete erdő szélén fekvő panzióban: mind a szoba, mind az ellátás terén tökéletes volt.
A következő nap kicsivel hosszabb táv várt ránk, meg néhány látnivaló is. Szállásunktól mindössze 50 kilométert gurultunk az első megállóig. Colmar főterén, a katedrális mellett parkoltuk le motorjainkat. Innen gyalogosan jártuk be az óvárost, ami valóban nagyon hangulatos. Innen a közeli Kaysersberg, majd a Château du Haut-Koenigsbourg következett. A 12. században épített várból kitűnő kilátás nyílt az Elzász dombjaira. Ezek egymáshoz viszonylag közel vannak, végig az elzászi borúton.
Akár több napot el lehetne bolyongani ezen a környéken, de nekünk csak pár óránk volt. Colmar belvárosában remek sétát tettünk, Kaysersbergben egy igazán hangulatos cukrászdában kávéztunk, majd várat másztunk. Eléggé el is ment az idő – az út nagy része pedig még hátra volt. Miután magunk mögött hagytuk a hegyeket, az út kissé átváltott unalmasba. Szerencsére nem sikerült lekésni a szállodában a vacsorát, így nem korgó gyomorral kellett álomra hajtani fejünket.
A harmadik nap is hasonló tervekkel várt mint az előző. Így az első felében – vagy inkább 2/3-ában – a látványosságok felkeresése várt ránk. Elsőként egy erdei sétára invitáltam a túratársakat. Faux de Verzy az erdő neve, amely különleges fáiról nevezetes. Mintha egy mesebeli erdőben jártunk volna, mindenféle girbegurba fák vettek körül. A legérdekesebbek nevesítve és számozva vannak, sőt még el is vannak kerítve. A mintegy két órás séta után egy igen rövid etapocska várt ránk, a Verzenay-ban található világító toronyig. A torony igazából kilátóként funkcionál, ahonnan a környező dombok szőlő-ültetvényeire nyílik remek kilátás.
Ezen a területen készülnek a legnevesebb francia pezsgők. A szőlősorok végén könnyen észrevehető volt, melyik pezsgő készítőhöz fog kerülni a gyümölcs, hogy aztán pezsgőként végezze. Ezek után mi mást tehettünk volna, mint hogy felkeressünk egy neves pincészetet. Történetesen Pommery-re esett a választás. Igazán impozáns “telephellyel” rendelkezik ez a híres cég, ahol alkalmunk nyílhat egy kóstolóval egybekötött pince látogatásra is. Amennyiben nem szándékozol alkoholt inni, arra is van megoldásuk: egyféle pezsgőből vihetsz haza egy 2 decis üvegecskével. Legnagyobb sajnálatomra nekünk nem sikerült részt vennünk a pincelátogatáson, mivel csak két óránként indul csoport és mi éppen lekéstük azt.
Így egy újabb hatalmas – 3 kilométeres – etap után már a Reims-i katedrális előtt keresgéltünk parkolóhelyet motorjainknak. A lenyűgözően hatalmas építmény tövében támasztottuk le motorjainkat, majd elindultunk , hogy belülről is megnézzük a templomot. Így is igazán impozáns, nem véletlenül itt koronázták meg sok-sok éven át Franciaország királyait. Miután kellően kinézelődtük magunkat, nyeregbe szálltunk – de most már hosszabb motorozásokat tervezve, ugyanis estére már az óceán (vagyis a La Manche csatorna) partján volt szállásunk. Miután sikerült motorjainkat biztonságosan leparkolni, felfrissítettük magunkat és Le Tréport part menti éttermei felé sétáltunk, ahol remek vacsorát sikerült elfogyasztani.
A második oldalon belefogunk Normandia legismertebb látnivalóinak, a háborús emlékeknek a feltérképezésébe. Lapozz!
Cimkék:
Sokaknak gondot okoz álló helyzetből elindulni egy meredekebb emelkedőn. Pedig a kezelőszervek jó sorrendben való alkalmazásával könnyű a dolog.
Elolvasom »A nagy enduroknál különösen fontos, hogy lépésben araszolva is kontrolláltan tudjunk haladni a motorral, ha nem vagyunk burkolt felületen.
Elolvasom »A nagy teljesítményű elektromos motorok életképessége eddig elég kérdőjeles volt. Az Energica Eva Ribelle RS ezen akar javítani.
Elolvasom »Az első részt folytatva két újabb Spyke túrakabát bemutatója következik. Egyiken sem véletlenül szerepel a hivatalos Dakar logó.
Elolvasom »A Niu MQi GT-t tavaly már bemutattuk. Idén megjelent az EVO változata, amely sokkal gyorsabb lett. Napokig nyúztuk, hogy mit tud.
Elolvasom »Sajnos a motorozásban benne van, hogy hirtelen minden megváltozik. Olvassátok el Zoli igaz történetét a durva baleset hatásairól.
Elolvasom »