Nem mondhatjuk, hogy a Triumph elhalmozott minket részletekbe bocsájtkozó információkkal a készülő 1’200 köbcentiméteres Scrambler modellel kapcsolatban. Augusztusban kaptunk tőlük egy nem túl sokat mondó teaser videót, amiben kőkemény kettő másodpercre felvillant a motor. Tehát nem mondhatjuk, hogy akkor tiszta képet kaptunk a készülő újdonságról. Két dolgot azonban már akkor is meg tudtunk állapítani. Az egyik, hogy valami veszett jó hangja lesz (bár ez inkább a kipufogó érdeme), a másik pedig, hogy a brit srácok komolyan gondolják, hogy ezt bizony rá lehet majd ereszteni a Rábatöttös melletti dzsindzsára. Na persze csak ha valakinek lesz hozzá szíve.
Az alapvető képességeket fel fogja vonultatni a Triumph Scrambler 1200 ahhoz, hogy letérhess vele az aszfaltról. A haspáncélt ezúttal is megmutatják és küllős felnikkel érkezik, amikre lehet majd kapni terepgumit. A hasmagassága is meglesz hozzá és a kémfotókon már elcsípett, fordított Showa teleszkóp és a feltűnően hosszú rugóúttal rendelkező Öhlins felfüggesztés szintén arra utalnak, hogy a brit cég tisztelettel és odaadással adózik a stílus gyökerei előtt.
Az új Scrambler egyébként ugyanazt a motorblokkot kapja, ami a Triumph a Bonneville Bobberben, a Bobber Blackbe, a Speedmasterbe, a T120-ban vagy a Thruxton modellekben jelenleg is muzsikál. Tehát az 1’200 köbcentiméteres folyadékhűtéses, sorkettes erőforrás nem lesz újdonság.
A fenti teaser videó ismét emlékeztet minket arra, hogy az új modell leleplezésére október 24-én kerül majd sor. Ezentúl megmutat néhány apró részletet, de természetesen pont csak annyit, hogy felkeltsék vele az érdeklődésünket.
Cimkék:
A 2019-es Ducati Scrambler könnyed, de fontos frissítést kap. Szerencsére az olaszok szeme előtt még mindig egy mókamotor lebeg.
Elolvasom »A BMW mindenféle felhajtást nélkülözve, csak úgy finoman odaszúrva mutatta meg egyik újdonságát a G310RR-t Japánban.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »