Mintegy öt évvel ezelőtt, még a 2013-as Tokyo Motor Show-n mutatták be a turbós Suzuki concept motort, akkor még egy 588 köbcentis erőforrással, Recursion néven. Azóta pedig eltelt egy kis idő, de némi érdeklődést fenntartó információszivárogtatáson kívül jószerivel semmi nem történt. Mivel azt követően 2015-ben előrukkoltak egy olyan blokkal, ami gyártásra kész állapotúnak látszott, ezért joggal hitték azt sokfelé a világban, hogy legkésőbb 2017-ben a szalonokba kerülhet a masina. Ez nyilvánvalóan nem történt meg, de a hosszú fejlesztési idő ellenére nem tűnik úgy, hogy elkaszálták volna a projektet, ugyanis most egy új szabadalmi bejelentés érkezett.
Tehát most újra várakozó álláspontra kerülünk a Suzuki turbófeltöltős motorjával kapcsolatban, ami a jelenlegi állás szerint 2019-ben bemutatásra kerülhet. Talán ezúttal már tényleg.
A bejelentés alapvetően új információkat nem tartalmaz, hiszen részleteiben többnyire már mindent láthatott az érdeklődő közönség. Például olyan izgalmas anyagokban, ahol a készülő motor hűtési rendszerét vesézik ki messzemenően.
Ennek ellenére felütötte a fejét az a népszerű félreértés, miszerint az új jövevény nem turbófeltöltős, hanem kompresszoros lesz. A képek tanúsága szerint ez utóbbi nem igaz, hiszen a műszaki rajzok egyértelműen kipufogógázzal működő turbót tárnak elénk. Sőt mi több, ha a hírek igazak, akkor abból sem csak egy “simát”, hanem egy változó geometriájút. Érdekes motor lesz ha egyszer elkészül az már biztos. Rá is fér a Suzukira, hogy előrukkoljon valami igazán szívet megdobogtató újdonsággal.
Cimkék:
Egy tökéletesen nem reprezentatív felmérés megvizsgálta a kérdést, ami mindenkit feszít: van-e hatással a másik nemre a motorod?
Elolvasom »Egy mozgássérült iráni nő épített magának egy olyan eszközt, amivel eljuthatna egyik helyről a másikra, a jogosit azonban nem adják könnyen.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »