Valamikor régen, évtizedekkel ezelőtt az oldalkocsis motorkerékpárok az utcakép szerves részei voltak. Autóra az emberek kis részének volt pénze, így a közlekedés egyik alappilérét képezte a motorozás. Egy családnak azonban egy kétkerekű kevés – így aztán sokan szavaztak a három kerekű fogatokra. Érdemes elolvasni az Onroad.hu felületén – immáron több mint tíz éve – megjelent legelső tesztet, amely boldogult Dömök Ottó bácsi oldalkocsisát mutatta be. Ő mesélt édesapjáról, aki egy három kerekű BMW-vel élte családi hétköznapjait, dolgozott anyagbeszerzőként és versenyzett hétvégente. Pedig azok az oldalkocsis motorok hol voltak tesztalanyunktól, a nagyon különleges Schwenker fogattól!
Hiszen az oldalkocsizás praktikussága mellett nagyon sok hátránnyal is rendelkezik egy normál, kétkerekű motorhoz képest. Ugyan több embert tud szállítani, de sokkal kényelmetlenebbül, mintha ugyanők beülnének egy autóba. Ráadásul koszosak lesznek, szívják a kipufogógázt és el is áznak. Mindezt tetézendő a nagyvárosi forgalomban ugyanolyan nehezen lehet egy ilyen hagyományos fogattal közlekedni, mint egy autóval. A legnagyobb baj mégis az, hogy kanyarban a motor nem dönthető meg – így az élvezeti érték nagyja is elveszik. Ez utóbbi azonban kiküszöbölhető. A megoldás egy régóta ismert mechanika, amit Schwenker rendszernek hívnak.
A lényeg annyi, hogy a motorkerékpárt és az oldalkocsit nem a megszokott merev módon kapcsolják össze. Maga a fogat ugyanolyan, mint az elterjedt megoldásokon, a motorhoz azonban két gömbfejjel csatlakozik. Így a kétkerekű éppen úgy képes dőlni, mintha szólóban lenne. Németországban létezik olyan cég, aki ilyen rendszerű járműveket épít – tehát kereslet is van rá. Az elterjedt Schwenker fogatok azonban inkább érdekességek – vezetni állítólag nem akkora élmény őket.
Létezik azonban egy honfitársunk, aki beleszeretett az oldalkocsizásba, azon belül is a dönthető műfajba. Illés Csabi igazi kreatív magyar ezermesterként nem érte be a már létező kész termékekkel, hanem nekiállt megalkotni saját Schwenker rendszerét. Először önmagában is különleges, BMW K1-esét építette át, majd az ott tanultak alapján fogott neki tesztalanyunknak. Több év munka után azt mondja, mára a K1200S alapú fogat elérte a tökéletes állapotot – ezt próbálhattam én is ki. Elöljáróban annyit: életre szóló élmény volt Kakucsringen körözni a szerkezettel!
Csabi kiindulásnak vette a szóló K1200S-t és lebontotta az idomokat róla. Elkészítette a méretre szabott segédvázat, amelyet a motor hasa alá erősített. Ennél lényeges szempont volt, hogy egyrészt csak bontható kötéseket alkalmazott a fixáláshoz, másrészt az oldalkocsi későbbi rögzítésére szolgáló részek állítható pozíciót kaptak. Ez ahhoz a vezetési mechanikához lényeges, amelyre később még kitérünk.
Az idomzat gyakorlatilag változatlanul vissza is került a helyére – így lett egy olyan BMW sporttúra motor, amely elvben az oldalkocsi eltávolítása után önálló közlekedésre is képes (ami persze ma már jogilag nem lehetséges).
Ez után következett a teljesen széria, vagyis mindenféle oldalkocsis motorra elég gyakran alkalmazott Tripteq márkájú koporsó installálása. A szekér alvázastól-futóművestől komoly szerkezeti módosítás nélkül került beépítésre. Itt a lényeg abban volt, hogy a két csatlakozórúd geometriája hogyan került kialakításra. Csabi víziója az volt, hogy egy olyan fogatot alkosson, amely szélsőségesen magas sebességeknél is atomstabil marad. Ezt a célkitűzést szó szerint kísérleti alapon oldotta meg – néhány évnyi munkával.
Ennek a sziszifuszi fejlesztésnek minden részletét szó szerint lehetetlen bemutatni – csupán egy kis részletével szeretném illusztrálni nektek, hogyan jutott el Illés Csabi a motor mai formájához. Az oldalkocsi eredetileg – ahogy az megszokott – normális motorkereket kapott. Mivel azonban csak 15-ös felni fér a sárvédőívbe, a rajta levő gumi nagyrobogó-abroncs volt. Lévén más nem létezett a kérdéses méretben. Az egyik nagy sebességű tesztelés során a motoron elment a világítás.
A hiba keresése közben kiderült, hogy az oldalkocsi kerékjárati ívében elvezetett kábelek szó szerint megsemmisültek. Hogy mitől? A sebesség következtében akkorát nyúlt a harmadik keréken levő, és nem erre tervezett abroncs, hogy szó szerint kigyalulta a sárvédő teljes belsejét… A kísérletezés eredményeképpen került fel végül egy személygépkocsi felnije egy rá való autó-abronccsal. Ez egyrészt megfelelő sebességindexű, másrészt nőtt az oldalsó tapadófelület – így viszont a szerelvény stabilitása is ugrásszerűen javult.
Szintén ide tartozó “apróság”: Csabi még azt is megoldotta, hogy a BMW integrál fékrendszere tökéletesen működtesse az oldalkocsi tárcsafékjét. Hogy milyen intenzíven fékezni a masinával, az is rövidesen ki fog derülni!
A második oldalon jön a lényeg: milyen vezetni a K1200S Schwenker fogatot? Amit persze videón is megmutatunk – úgyhogy lapozz!
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »