Egy új világ: a holdvilágos éjszakai terepmotorozás csodája

A motoros túrázásnak sok válfaja létezik. Akik sportosabb géppel művelik, nyilván oda kell hogy figyeljenek az aszfalt minőségére is. Aztán ott vannak a túraenduro tulajdonosok, akiket nem zavar a gyengébb aszfalt – így sok esetben szebb helyekre juthatnak el, mint az első kategória tagjai. És végül jön az igazán varázslatos tájak felfedezésének módszere, a terepmotorozás. Fontos előre bocsájtani, hogy senki ne a krosszpályák ugratóira gondoljon, de ne is a kis köbcentis hard endurokra. Normál utcai “kalandmotorokkal” is annyira csodás élményekben lehet részed, amit el sem tudsz képzelni! Jómagam egy Honda Transalp hátán ismerkedem a földutak világával is. Néhány korábbi terepes gyakorlással a hátam mögött pedig most egy egészen különleges élményben lehetett részem.

Budapest fényei. Káprázatos!

Egy ideje óvatos voltam az aszfalton túl, ugyanis utcai használatra szánt gumik feszültek a Transalpon. Június 10-én azonban a már eléggé elhasznált Tourance-okat leszedettem, hogy K60-ast tegyenek fel a helyére. Hirtelen kedvem is támadt kipróbálni őket, így pár órával később írtam Mackonak hogy ha valami kis terepmotorozás lenne tervben, akkor szóljon. Nem is kellett sokat várni a válaszra, egyből írta hogy akkor este 10-kor találkozó Érden. Elsőre azt hittem viccel, de aztán tisztázódott a helyzet. Komoly volt a meghívás, valóban éjszakai off-roadozásról volt szó.

Mi értelme?

Otthon félve jeleztem, hogy éjjel megyek motorozni. A fogadtatás vicces volt, de természetesen senki nem állt az utamba. Persze jogos a kérdés: mi értelme van éjszaka terepen motorozni? Hiszen az ember alig lát valamit, ez plusz veszélyforrás – viszont nyáron egyedül ebben a napszakban viselhető el a hőmérséklet. 35 fokban szó szerint kibírhatatlanok a körülmények. Mert a terepmotorozás sokkal keményebb igénybevétel, mint aszfalton gurulni – egészen máshogy kell hozzá öltözni. Úgyhogy felugrott a protektor mellény, a cross sisak, egy elég jól látható cross mez, vizes tartályos hátitáska és viszonylag elégséges aláöltözés. Telihold volt, és nyári meleg – de tudtam, hogy hajnalban azért már nem lesz hőség.

Tibor és az ő Africa Twinje nélkül az egész műsorszám nem jöhetett volna létre

A találkozó az érdi Shell kútnál volt, a Tesco mellett. Nem sokkal 10 előtt értem oda, és nem is vártunk sokat – pláne, hogy csak öten voltunk: két 750-es Africa Twin, egy-egy Dominator, F800GS és az én 700-as Transalpom. Elég hamar letértünk a járt útról, és el is kezdődött az igazi kaland. Megmondom őszintén, hogy ha aszfalton megyek vezetett túrán, akkor sem igazán szoktam követni hogy merre járunk. Simán követem az előttem levőt, és élvezem a motorozást.

Telihold és reflektorfény – ezekkel kell tájékozódni

Mivel a túra első részében konkrétan az erdőben és a gazosban motoroztunk, ha akartam volna se tudtam volna meghatározni, hogy merre vagyunk vagy milyen irányba haladunk. Szerencsére Tibi, aki kitalálta és vezette a túrát, néhány helyen pihenőt is betervezett – így nagyjából sejteni lehetett hogy merre is vagyunk. A megtett útvonalat ide kattintva megnézheted és le is töltheted a motoglobe.eu oldalról!

Viszonylag sűrűn álltunk meg pihenni, inni és csacsogni. Általában ilyenkor tudtuk meg azt is, merre vagyunk éppen

Szóval az első rész eléggé erdős és dimbes-dombos volt. Akadt, ahol annyira be volt nőve az út, hogy a kormány mindkét végét és még a sisakomat is érték az ágak. Nagyjából 5-10 métert lehetett látni, ezért igyekeztem az előttem motorozóval teljes mértékben tartani a tempót – függetlenül attól, hogy konkréten semmit nem láttam előre. Egy kiváló helyismerettel rendelkező túravezető nélkül természetesen ez lehetetlen lett volna.

Elképzelhetetlen élmények

Ez egy egykor volt vasúti felüljáró, amiről a korlátokat már ellopták. Éjszaka igen romantikus – és még egy vonat is elment alattunk, ameddig ott voltunk

Éjfél magasságában már nyíltabb terepeken is haladtunk. Az egyenesebb szakaszokon az én biztonságos tempóm 40-50 kilométer/óra körül van, és mivel az első ilyen éjszakai motorozáson voltam, ezt nem is akartam túllépni. Elég lehetőség van máshol és máskor, hogy az ember a saját korlátait feszegesse – tudtam, hogy ez nem a megfelelő hely és idő erre. Különösen, hogy eléggé tele voltam adrenalinnal, így duplán próbáltam magam fékezni.

Dombok a holdfényben. Ide csak terepmotorral vagy gyalog jutsz fel

A túra igazából nem vezetett nehezen végigmotorozható helyekre – a telihold és a reflektorok fényében ez nem is lett volna biztonságos. Így a műfajban kezdőként sem volt különösebb gondom. Kivéve talán azt, ahol egy szántás mellett mentünk el – a motorom hátulja egy pillanatra kitört, de már a dőlés pillanatában nem voltam rajta. Sikerült átugranom a plexit, majd felállítottam a Transalpot az egyik társunk segítségével, aki az első kerekemet kiszedte a szántásból – és már folytattuk is az utunkat. Később volt még néhány hasonló helyzet, de azokat már mind kontrollálni tudtam, így ott eldőlés nem következett be.

A Transalp ennyivel megúszta a kalandot – de ez a terepmotorozás szerves része

Az úton végig nagyon erősen kellett koncentrálnom. Ennyire gyenge látási viszonyok mellett a terepmotorozás elképesztő szellemi összpontosítást igényel – ezt átélni is hatalmas élmény volt! Egy idő után viszont már éreztem a kimerülés jeleit: körülbelül éjjel egy óra magasságában már eléggé fáradt voltam. Ez valószínűleg meglátszott a motorozásomon és tempómon is. Egyre jobban lemaradoztam – de a többiek a fordulóknál minden esetben megvártak.

A háttérben Epöl fényei, mi pedig az aszfaltos hazautat tervezzük éjjel kettőkor

Csodák léteznek!

Az egyik fás részen elég közel mentem a bal oldali bokrokhoz. Hallottam is, hogy törik minden, de nem nagyon álltam meg. Kicsivel később észrevettem, hogy a bal első indexem lóg, a következő balosnál, ahol a többiek bevártak, jeleztem hogy szerelnem kéne. Powertape-pel fixáltam az indexet, majd jött hátulról a kérdés hogy “A rendszámodat levetted vagy elhagytad?”. Sajnos az utóbbi volt. Nekem ekkor már se kedvem, se erőm nem volt arra hogy visszaforduljak, ráadásul már ideje is lett volna, hogy hazafelé vegyük az irányt. Epöl magasságában jártunk ugyanis, és onnan burkolt utakon is közel hatvan kilométer volt hazáig. Így Mackoval elköszöntünk a többiektől, átváltottunk aszfaltos üzemmódba és normál tempóban hazagurultunk.

A három – nálunk keményebb – srác pirkadatig nyomta. És még az elveszett rendszámomat is felderítették!

Másnap délelőtt kaptam a jó hírt, hogy a fiúk visszafelé is megtették pontosan ugyanazt az utat, és még a rendszámomat is megtalálták! Hajnalban, de még sötétben a kietlen magyar terepen… Ezt így utólag innen is nagyon köszönöm nekik! Összességében számomra ez az egész éjszakai terepmotorozás egy felejthetetlen élményt adott – remélem, legközelebb kipihenten és előre felkészülve tudok majd részt venni rajta ismét. Tibor ugyanis hosszú évek óta szervez hasonlókat – és fog még a jövőben is.

Amennyiben te is szívesen vennél részt hasonló kalandban, legközelebb tarts velünk! Kommentben jelezd, ha jönnél!