A közelmúltban röppent fel pletykaként annak híre, miszerint a végre nagyon szépen egyenesbe került Ducati újfent eladósorba kerül. A dízel botrány miatt komoly anyagi megszorításokra kényszerülő Volkswagen csoporton belül az Audi mint tulajdonos az egész mizéria egyik komoly lépéseként muszájból megválik az olasz motorgyártól. Már akkor beindultak a spekulációk az esetleges vevőjelöltekről – de a mostani fejleményt mindenképpen újnak tekinthetjük. A egyik legeredményesebb amerikai Ducati kereskedés ugyanis felvetette annak gondolatát: miért ne vehetnék ők meg az egész anyavállalatot? A MotoCorsa terve több mint merész – de ettől akár még valóra is válhat!
„A motorkerékpár ipar hivatalos adatai szerint a Ducati S.p.A. piaci értéke 1,6 milliárt dollár. (Leírni is fájdalmas: ez 436’800’000’000.- forint. – a szerk.) Ez picivel több mint az idei költségvetésünk, de mi bízunk a közösség hatalmas erejében.” – áll a felhívásban. – „Mi csak egy kis oregoni Ducati kereskedés vagyunk, így szükségünk van a segítségetekre. Amennyiben mindannyian akarjuk, a Ducati márka olyanok kezébe kerül, akik hisznek benne és az életükként szeretik!” – áll az Indiegogo kampányukban.
Az adakozók 5 dollártól már tehetnek felajánlásokat. A gyűjtés egyelőre elég szerényen áll – de ez változhat, hiszen elég néhány komolyabb anyagi adottságokkal rendelkező olasz-hívő motorrajongó patrióta, aztán pikk-pakk összedobják azt a rongyos 1,6 milliárd dolcsit. Addigra talán kiderül, egyáltalán eladó-e a Ducati vagy sem…
Cimkék:
Ötven év elteltével Burt Munro rokona, Lee és az Indian márka közösen összefogva arra készülnek, hogy megismételjék a történelmi világrekordot.
Elolvasom »Az osztrák gyártó a Freeride után az elektromos városi motorok piacára is betörni készül. Tesztelés közben az első e-Duke!
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »