A BBC News hírügynöksége szerint két 16 éves tolvaj lovasított meg egy motorkerékpárt a múlt vasárnap Londonban, de menekülés közben egy autónak ütköztek. Tom Hardy gyalogosan tanúja volt az incidensnek. Egy helyi lakos ezt nyilatkozta: „Olyan gyorsan rohant a srác után, mint egy puskagolyó, és meglehetősen dühös volt a tekintete. Később megkérdeztem tőle, hogy mi történt, és ő azt mondta, az egyik gyanúsítottat üldözte az én hátsó kertemen keresztül, akit sikerült is elkapnia később a háztömb körül. A kertem ezután úgy nézett ki, mint egy csatatér.”
A rendőrség beszámolója szerint a tolvajok piros lámpán keresztül próbáltak meglógni, ezért összeütköztek egy szabályosan haladó autóval. Amikor megpróbálták elmenekülni a helyszínről, Hardy elkapta az egyiket, a másikat pedig a kiérkező rendőrök fogták el. A Sun napilap először arról írt, hogy motoros üldözés is volt, de kiderült hogy ez nem igaz. A rendőrségi jelentések szerint mindkét gyanúsítottat kórházba kellett szállítani, de nem életveszélyes sérülésekkel. Mindkettőt letartóztatták, egyelőre rendőri felügyelet mellett ápolják őket.

Tom Hardy színészként számos kemény férfi szerepét játszotta már el pályafutása során, mint például a Sötét Lovag – Felemelkedésben, a Fékezhetetlenben, vagy akár a legutóbbi siker sorozatban, a Tabuban is. De ezek mellett szerepet kapott az Elit alakulat és a Sólyom végveszélyben című mozikban is.


A történtek alapján úgy látszik, hogy az általa alakított kemény fiúk karaktere nem áll messze tőle a valóságban sem.

Cimkék:
Bizony, a celebek között is szép számmal akadnak olyanok, akik rajonganak a motorokért. Egy érdekes tízes listányit szedtünk csokorba közülük!
Elolvasom »Különleges versenymotorokról szóló sorozatunkban egy izgalmas és valóban egyedülálló motort mutatunk be a Laverda V6 személyében.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »