Valahol a Távol-Keleten készült a felvétel, amelyen az látható, amint egy keskeny úton haladó terepjáró autót egy robogós nekiáll jobbról megelőzni. Nyilván nem felelt meg neki a totyorgós tempó. Mivel azonban egyik oldalon sem volt elegendő hely, kissé a padkára húzódva folytatta a manővert. Kicsi rá az esély, hogy komolyabb off-roados tapasztalatokkal rendelkezett volna robogósunk, de annak megfelelően viselkedett, mert a koppgázt egy pillanatig sem vette el. Aztán viszont repülő üzemmódra váltott…
Ugyanis amikor a kis kerekű járművel eltalált egy nem is túl nagy buckát, az a terepjárásra alkalmatlan (értsd: túl sok rugózással nem rendelkező) robogót valósággal a levegőbe katapultálta. Az ínyencségek sora ezután következett: a be sem csatolt bukósisak már az elugrás erőhatásától olyan vehemenciával repült le a fejéről, hogy majdnem kétszer olyan magasra emelkedett, mint hősünk maga. Ezután persze a földet érés sem sikerült túl jól: egy komoly pereceléssel terült el az aszfalton járműve mellett. Így történt:
Az eset után nyugodtan összeszedte kellékeit – többek között bukósisakját is. Lehet hogy fel sem tűnt neki, mekkora szerencséje volt, hiszen ugyanezzel az erővel a nagyon közeli villanyoszlopba is érkezhetett volna fejjel előre, és akkor nem nagyon ugrik talpra többet… A legnagyobb vicc az egészben, hogy a szmog ellen védő maszk az gyönyörűen a helyén maradt végig.
Olvasóinknak ilyen akcióktól mentes, kilométerekben viszont annál gazdagabb 2016-os esztendőt kívánunk!
Cimkék:
A bagger a 2010-es évek legnépszerűbb cruiserirányzata, és egy ilyen dobozos cirkálóval mentek a nyáron 340 fölött természetesen Amerikában.
Elolvasom »Vagyunk néhányan, akiknek soha nem ér véget a szezon - de azért 2016. január 1-én csak megnyitottuk az ideit egy kellemes városi gurulással.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »