Verselve versengés: Kawasaki Lime Ride Party motoros túra

Hosszú évek óta biztos pont volt, hogy a Kawasaki hűséges rajongói augusztus végén kizarándokolnak a Hungaroringre, ahol a Lime Party keretében eszem-iszom, kaszkadőr bemutató, vezetéstechnikai demonstráció és természetesen egy kis pályamotorozás várta őket. Az esemény azonban kezdett “kipukkadni” – a sablonosság ugyanis nem tesz jót semminek. Így a vezérképviseletnél vettek egy nagyon mély levegőt, és gyökeres váltással csak a rendezvény nevét tartották meg. Illetve azt sem teljesen, mert kibővítették a motorozás szó angol megfelelőjével, így lett belőle Kawasaki LimeRide Party. A valóságban pedig egy ismert ötletekre épülő, mégis nagyon eredeti tájékozódási túra.

Ez volt az első ilyen rendezvénye a Kawasakinak – ehhez képest szép számú motor jött össze

Annyit tudtunk csupán előzetesen, hogy egy viszonylag rövid, 120 kilométer körüli táv vár ránk, és hogy az itiner megálmodóinak már a bejáráson is sikerült eltévedni. Régi barátainkkal, Jenivel és Mártussal kiegészítve négyesben terveztük el a megmérettetést – Jeni amúgy is ezüstérmes lett az idei BMW Bike Maratonon, így jó ómen volt vele menni. Sajnos a nagy napon pontosan olyan időjárás kényeztetett bennünket, mint az idei nyáron általában: pocsék. Már a rajt helyszínére menet meg kellett állnunk Gyermelyen egy buszmegállóban felrángatni az esőruhákat, ugyanis megnyitották odefent a zuhanyt… Ezzel együtt sikerült abszolút elsőként megérkeznünk (nem a többiek késtek el, mi indultunk elég korán) a rajt helyszínére, Nagysápra, a csodaszép és modern Granárium központba. Addigra az eső is elállt hála istennek.

A Sárisápon található Retro benzinkúton tavalyelőtt még eredeti ÁFOR cégér díszelgett

A szervezők természetesen ott voltak regisztrációra készen, és nagyon lassan elkezdtek szivárogni a versenyzők is. Nyilván senkinek nem volt kiugró kedve elindulni, amikor reggel először kinézett a nagyon szomorkás égre. Felbarkácsoltam az itinertartómat, mert féltem, hogy menet közben is esni fog, így nem mertem a hátamra ragasztani. Plusz vizuális típus vagyok, így sokkal jobban tudok tájékozódni, ha magam is látom, merre kell mennem. Így aztán 10 óra 10 perckor megkaptuk a navigációs utasítássorunk első lapját, és nekiindultunk.

Az Üvegtigrisnél a világ egyik legnehezebb Totó-kérdéssorával kellett megbírkóznunk

Őszintén javaslom mindenkinek, aki kihagyta ezt a remek rendezvényt, hogy a cikk végén megtalálható linkekről töltse le az itinereket, és egy kellemes napon motorozza végig őket. Azért írom többes számban, mert ugyanazt az útvonalat – amelynek célja is Nagysáp volt – ellenkező irányban is elkészítették a szervezők, így az indításnál az egymást követő csapatok mindig ellenkezőleg kezdték meg az utat. Ennyire ötletes útvonaltervvel még soha nem találkoztam, ugyanis az egész egy folyamatos rímekből összeállított verses műalkotás volt.

Süsü három fejű, fából faragott rokona

Számtalan tájékozódási versenyen vettem már részt életemben, de még soha semelyik nem zajlott olyan területen, amelyet viszonylag jól ismertem. Ahhoz, hogy a Kawasaki LimeRide túra teljes hosszát ennyire élveztem, nyilván hozzájárult, hogy az útvonal minden méterén számtalanszor jártam már, és ahogy olvastam az itiner viccesen megfogalmazott rímeit, pontosan láttam előre, mikor merre kell majd fordulnunk. Így egyetlen egyszer sem kellett térképhez vagy a navigációhoz nyúlni, Jeniék pedig csak nyugtázták mögöttünk gurulva, hogy jó felé megyünk.

A kép előterében Pörkölt, a Parasztudvar csacsija

A rendezvény az amúgy élvezetes navigáción és szép tájakon megtett kilométereken kívül sokkal több élvezetet tartogatott. A rendezők ugyanis számos helyen megállítottak minket, hogy egy-egy feladatot teljesítve szórakoztassuk magunkat és színesebbé tegyük az egész túrát. Először a Garancs-tó partján a “Fa Puma” rokonánál, vagyis az Üvegtigris legendás büféjénél várt a Motorrevü csapata – Égő Kata és Mező Jani – egy Kawasaki témájú 13+1 kérdésből álló kérdőívvel. Olyan kérdések voltak benne, amelyekre nem hiszem hogy sokan tudták a megfejtéseket – így nyolc jó válaszunk többsége a szerencse számlájára volt írható.

Versenyzőtársaink rossz “pörkölttel” szelfiznek

Budakeszin ezeket a sorokat kellett követnünk: “Erdő mélyén vadak laknak, kiket emberek látogatnak. A Parasztudvar tövében parkolóban parkolj le! Pörkölt vár az udvarba rád, de ne a hasad készítsed rá!” – nyilvánvalóan a Vadasparkba kellett mennünk. A parkoló előtt egy portás bácsi először szeretett volna díjat szedni tőlünk (itt is elsőként jártunk), de elmeséltük, hogy mi járatban vagyunk, és hogy valami pörköltnek valót kell felkutatnunk. Azonnal el is árulta, hogy Pörkölt az ott lakó csacsi neve, így könnyedén megtaláltuk a nagyfülűt és lefotózkodtunk vele. Ahogy az utólagos képeket elnéztem, nem minden motoros társunk konzultált a portással…

Belejöttem a Segway kezelésébe – de köszi, maradok a motornál! Jobb az…

A táv felénél egy etyeki parkolóban újabb “próbatétel” következett, amely egyúttal régi álmomat váltotta valóra. Szlalomfeladat várt ránk, azonban nem motorral, hanem Segway hátán állva! Először részt vehettünk egy gyorstalpaló tanfolyamon, hogy is kell kezelni az önmagát egyensúlyozó eszközt. Elég nehezen voltam képes rábízni magam a számítógépek felügyelte giroszkópokra – aztán azt mondogatva magamban, hogy “az amerikaiak is megtanulták, akkor nekem is sikerülni fog!” persze ment a dolog. Mind a négyen jól kiszlalomoztuk magunkat az általam továbbra is érthetetlen létjogosultságú eszközzel, majd gyorsan visszaültünk a sokkal kellemesebben mozgó kétkerekűinkre, és magunkhoz véve az itiner második lapját folytattuk a robogást.

Etyek mellett földúton felcsapattunk a templomhoz, …

Zsámbék közelében be kellett még ugranunk a Driving Camp vezetéstechnikai központba, amelyet ezen sorok alapján találtunk meg: “Figyeld az út bal oldalát, Szent Kristófnak emlék szobrát. Utad vigyen kis útjára, vezetőknek táborába! A parkolóba betérve bóják várnak letéve. Instruktor vár itt reád, teljesítsd az óhaját!” Valóban volt néhány bója letéve: igazi Sági Tibi alkotta rengeteg, amelyben a legnehezebb feladat az volt, hogy ne tévedjünk el közöttük. Elsőre ezt gond nélkül meg is oldottam, azután nekifutottunk két személlyel a fedélzeten is – na akkor már a végéhez közeledve eltévesztettem egy nyilat, és elrontottam a navigációt. Mindegy, a pecsétünket megkaptuk, és roboghattunk tovább!

Szerencsére elsőre sikerült hiba nélkül végigmanőverezni a pályán

Számunkra az utolsó megálló az egykori zsámbéki légvédelmi bázison volt, ahol hosszabb időre magukra kellett hagynunk motorjainkat, ugyanis egy újabb kérdőív kitöltésének keretében alaposan bebarangoltuk a szovjet elhárító rendszer kiállított emlékeit. Mindenkinek javaslom, hogy a teljes enyészet beállta előtt látogasson el ide, hiszen a hidegháborús korszak utolsó megmaradt “vasszobrait” csodálhatja meg némi séta keretében. Vannak lokátorok, rakéták, ágyúk – és minden egyéb, ami egykor hadrendben volt a területen. Természetesen szállító járművekkel egyetemben.

Az egykori légvédelmi bázison majdnem egy órát bolyongtunk, mire valamennyi kérdésre megtaláltuk a választ

Innen már villámgyorsan, még az újabb eső megérkezése előtt beértünk a célba – abszolút elsőként. Néhány perccel több mint négy óra alatt teljesítettük a túra útvonalát, amely annak ellenére nagyon tetszett, hogy tényleg gond nélkül gurultunk végig rajta. A befutás után sokkal nehezebb órák következtek, ugyanis a mezőny sehogy nem akart megérkezni. Egy darabig el tudtam ütni az időt a robogó erőművel hajtott, de lábbal kormányozható Betegágy névre hallgató szerkezettel – egyszerűen zseniális, egy videós tesztet megér majd a téli uborkaszezonban! -, de miután az eső is eleredt, nagyon lassan teltek a percek.

Kortárs magyar művészek festményeit csodálhattuk meg

Így aztán végül az ebédet – amelyre fél ötkor került sor – még megvártuk, de az “eredményhirdetést” már nem. Utóbbit azért tettem idézőjelbe, mert a Kawasaki LimeRide Party nem volt igazi verseny, így eredménye sem lett. A résztvevők között tombolás módszerrel kisorsoltak néhány nyereményt, függetlenül az elkövetett hibáktól. Miután távoztunk, és a szakadó esőben gurultunk hazafelé, néhány csapat jött még szembe. Ők még a pörkölt előtt álltak – na nem a csacsira gondolok, hanem a (nekik már) vacsira!

A nap egyik fénypontjának a Betegágy kipróbálása bizonyult. Roppant vicces szerkezet, a Segway az árnyékába nem érhet!

Mindent egybevetve nagyon elégedetten tértünk haza a Kawasaki LimeRide Party után. Elsőre abszolút kellemes kis kalandot ütöttek össze a vezérképviselet munkatársai: mind az útvonalhoz, mind a roppant eredeti itinerhez, és különösen az állomásokon összehozott feladatokhoz is hatalmas gratulációt érdemelnek! Az egyetlen kritikai észrevételemet a végére hagyom: a magam részéről nagyon szeretném, ha jövőre már mint versenyre térhetnénk vissza az eseményre, amelynek végén azt is megtudjuk, teljesítményünk mire volt jó a többi csapatéval szemben. Mert motorozni és szórakozni is jó, de egymással mérkőzni úgyszintén!

Győztes nem volt, a nyereményeket sorsolták. Mégis mindenki csak profitált ezzel a remek kis túrával

A kétféle útvonalleírást az alábbi sorokra kattintva tölthetitek le:

Kawasaki Lime Ride Party északi itiner

Kawasaki Lime Ride Party déli itiner

Utóirat: a cikk megjelenése utáni percekben megérkezett az oklevelünk is