III. Gerecse Rally

Amikor már kezdett megrendülni a hitem a Transalposok bevállalós mivoltában, akkor hozták vissza páran a mundér becsületét egy gyönyörű szép svédcsavarral. Miután szépen csepegtettem az információkat, hogy milyen jó kis környékek vannak errefelé, ahová ebben az esős időben is be lehet menni a nagyvasakkal, akkor végre akadt néhány jelentkező, hogy bepótoljuk az elmaradt offroad kalandot.

A Kőpite tetején gyülekezünk

Így tehát az aszfaltos szekcióval elvágtattunk Szomódig, ahol külön váltak útjaink. Úgy gondolom a mi útvonalunk sokkal, de sokkal jobb volt az unalmas aszfaltos kanyargászásnál. A falu határát elhagyva rögtön egy mélyhomokos úton kezdtük a bemelegítést, ami így eső után kellemes volt a 19 collos első kerékkel megáldott Transalpoknak is. Itt kezdtem azt érezni, hogy igenis volt értelme aznap felkelni, végre motorozunk! Ezt követte alattomosan egy vékony sárréteggel borított földút, ami meglepetésként követte a homokos részt. Míg az első részen nyugodtan lehetett 80-90-es tempóval hasítani, itt vissza kellett venni a sebességet, mert különben arcra esés lett volna belőle. Így is lett, nem mondom, de bukás helyett egy szimpla eldőlés nem a világ vége. Innen újból homok következett, hogy aztán egy újabb talajtípus is bejöhessen a képbe. Egy köves- sziklás emelkedő után jobbra vettük az irányt, egy apró kövekkel borított úton folytattuk a túrát. Elhajtottunk egy műemléknek számító római kori vízáteresz mellett, majd száguldottunk a híres Kőpite felé. Az apró köves utat felváltotta egy nagyobb, néhol csecsemőfej nagyságú kövekkel tarkított szakasz, hogy egy apró, egynyomos ösvényen folytassuk az utat, amit a belógó tüskés és szúrós bokrok tettek kihívássá, na meg a kiszámíthatatlan módon csúszó vizes fű. De feljutottunk mindannyian: öt Transalp, egy BMW boxer GS, és jómagam a Tenerével.

Innen aztán lehet gyönyörködni!

Csodás kilátás nyílik innen a környékre, tiszta időben látni a Gerecse vonulatát végig, a Vértes kezdetét, a környező településeket és a Dunát is. Egy kis nézelődés után levezettem őket a hegyről egy köves-sziklás, kerékvágásos nyomvonalon Dunaalmásig, hogy ott közvélemény kutatást végezzek. Ebből kiderült, hogy még mindenki élvezi és nem akarunk visszamenni a pár kilométerre található táborba. Ezért úgy határoztam, hogy tovább viszem a csapatot, éppen hogy csak kezdtünk belemelegedni, nehogy már ilyen hamar végezzünk! Végigszáguldottunk a Dunaalmás határában található fenyvesen, majd az Által-ér mellett folytattuk utunkat. Elértünk egy gázlóhoz, amit nem kockáztattunk meg, ugyanis legalább egy méter mélynek, ha nem többnek tűnt a megduzzadt vízfolyás – ez pedig több, mint a motorjaink gázlómélysége. Tudtam, hogy van a közelben egy gyaloghíd, azon könnyűszerrel átmehetünk a túlpartra a motorokkal is.

Egy kis pihenő ráfért mindenkire

Így is tettünk, majd elértünk az 1-es főúthoz, átvágtunk rajta és a ferencmajori halastavak mellett, a vasúti töltés mentén haladtunk újból Tatáig. Ez a rész egy kissé döcögősre sikerült, köszönhetően annak a fekete szántóföldi útnak, amin filmrétegszerűen terült el a sár. Tempót nem lehetett rajta menni, ezért a gumik mintázata sem tudott tisztulni, a sár egyre csak gyűlt a kerekeken. Olyan volt, mint a korcsolyapálya, de kemény lábmunkával és óvatos motorkezeléssel magunk mögött tudtuk ezt a részt is. Be sem értünk a városba, újból rátértünk egy ösvényre, hogy a Fényes patakot kövessük egy rövid időre. Ezt követően felmásztunk a Tata melletti Látó-hegyre, amely a kitűnő szőlőiről és borospincéiről is ismert.

Csendélet az esőben

A hegyről lefelé vezető út szintén agyagos, így nagy élmény volt a lejtőknek nekivágni, tudván azt, hogy gyakorlatilag fékezni lehetetlen, az egyetlen módja a megállásnak, ha elborulunk. Aztán a kevésbé lejtős részek is tartogattak meglepetést, mert a motor arra megy, amerre kevesebb ellenállást érzékel és ebben nem mindig értett egyet az első és a hátsó kerék. Az egyik erre, a másik arra akart indulni, így lett aztán gabalyodás rendesen. Ráadásként a szőlőültetvény csősze is bőszen durrogtatott a seregélyeknek, volt olyan is a csapatból, aki azt hitte, hogy ránk lőnek. Mondtam, hogy ne aggódjon, teljesen legálisan motorozunk ezen a területen, nem fognak golyót ereszteni a hátsónkba. A motorokat már vastag sár borította, a színüket is csak a forgalmiból lehetett volna megállapítani. Felüdülésként hatott a következő rész, ami egy salakos földút volt, nagy gödrökkel, amelyekben apró tavacskák módjára összegyűlt az esővíz. Ezeken nagy gázzal hajtottunk át, természetes mosóként alkalmazva őket. Innen már csak egy rövid terepes rész következett, a várost délnyugati irányból kerültük meg egy dűlőúton, a szántóföldek túlsó végén már látszottak a házak.

Tehén a kukoricásban

Ez idő tájt már eléggé fáradt volt mindenki, így az egész csapat megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy az alternatív offroad szakasz véget ért, innen már aszfalton jutunk el Neszmélyre, a szálláshoz és a többiekhez. Azonban nem bírtuk tovább, újból le kellett térnünk Dunaalmás és Neszmély határánál a Duna partjára, hogy egy utolsó kör erejéig összepiszkoljuk a motorokat. Egy rövid murvás egyenesben mindenki meghúzta, amennyire merte, aztán a Duna kavicságyában ökörködtünk addig, mígnem a túra során először és utoljára én is megborítottam a motort, amit a hátsó fékpedál egy kis görbülettel díjazott. Belegázoltunk a folyóba, hogy összeállítsuk a motorokat egy csoportkép erejéig. A csizmánknak és a ruháinknak már édes mindegy volt, vizesebbek nem lettünk.

Vízilovak

A hajón található szálláshoz még egy saras földúton csúszkáltunk el, hogy ott egy slagot megragadva takarítsuk le az aznapi mocskot. Volt, aki utána még egy fél napot sikálta a gépét, mert minden elérhető és elérhetetlen felületre jutott bőven a Gerecse sarából. Ha nem is sikerült magát a versenyt lebonyolítani, de úgy érzem, hogy ez a néhány srác bizonyította a Transalp Klub rátermettségét a feladatra és megmutatták: igenis vannak még olyanok, akik arra használják a motorjaikat, amire azokat hajdanán megálmodták.

Jó volt velük kicsit összepiszkolni a motorokat

Tovább viszik a nagyendurós vérvonalat és a régi rallyk szellemiségét. Ilyen volt a III. Gerecse Rally és bízom benne, hogy jövőre, negyedik alkalommal is megrendezésre kerül a megmérettetés és az időjárás sem tesz így keresztbe nekünk. A versenytávtól eltérő útvonalon, de élményekkel gazdagon mehetett haza mindenki, a kezdők pedig megtapasztalhatták azt, hogy kívülről könnyűnek tűnik ez a műfaj, belülről viszont cseppet sem az – na de éppen ez adja ennek a gyönyörű sportnak az esszenciáját.