A táj ugyan gyönyörű, balról a Somló-hegy tornyosul fölénk, impozáns látványt nyújt a várrom a magasban, de inkább járó motor mellett szemlélnénk továbbra is.

Tárgyaljuk a lehetőségeinket, mi lesz velünk benzin nélkül

Forgalmi akadályt képezve 70-80 között gurulunk, minél tovább tartson ki a maradék benzinünk. Nálam a kis GS a 16 literes tankkal, 4,2 átlagfogyasztással a számítógép szerint már nagyon a végét járhatja a 380 megtett kilométerével, mikor beérünk Sümegre, ahol hálát adunk az égnek, hogy végre megpillanthatunk egy benzinkutat. A benzinkút mérőjének a csalásával számolva is szinte üres volt a tank, 16,1 litert sikerül belenyomni az ülés alatti tankba. Nem hiszem, hogy egy-két decinél több lett volna a motorban. Bár nem aggódtam, mert statisztikailag nagyon kicsi lett volna az esélye, hogy két héten belül másodjára is leálljon alattam a motor benzinhiány miatt.

Szépen csak elcsordogáltunk, beosztva a maradék naftát

Némi elemózsiát veszünk magunkhoz a tankolás után, hogy újult erővel vághassunk neki a tavasbarlang városáig, a Tapolcáig vezető útnak. Itt a Bike Maratonról ismerős körforgalmakat magunk mögött hagyva elrobogunk Zalahaláp felé, de itt újból olyan lendületesen haladunk (örülve a teli tanknak), hogy hiába dudálok Fazervinnek, hogy lassítson, mert lesz itt egy megoldandó kérdés, ő ösztönzésnek veszi, és még jobban odarántja a gázt. Így fogalmunk nincsen arról, hogy milyen 200 éves örökzöldet találnánk a faluban, de ezt később a google-nek hála, sikerül kibogarásznunk a világhálóról.

A sümegi vár tövében volt a boldogító kút

Nyirádot elhagyjuk, majd Halimbán keresztülmegyünk, hogy megfejtsük, milyen gyógykészítmény származik a településről. Történetesen Halimbáriumnak nevezik ezt a különböző gyógynövényekből álló teakeveréket, amelyet a néhai Dr. Szalai Miklós esperes úr kísérletezett ki. Végre rákanyarodunk a jolly jokernek számító balatonfelvidéki, Veszprémtől Tapolcáig húzódó, festői szépségű útra, ami keresztülhalad a Művészetek Völgyének is nevezett Kapolcs térségén.

A teli tank tudatában élvezetesebben ment a kanyargás

Pula után megpillantjuk a következő feladvány megfejtését, nevezetesen a műemléknek számító háromlyukú hidat. Figyeljük a kilométerköveket, mert az a kérdés, hogy melyik után láthattuk a nevezetességet.

Innen már nem kell sok, hogy Vigántpetend mellett található parkolóba beálljunk, hogy befejezzük a verseny második szakaszát. Idén sem marad ki a művészi vénát feltáró feladat, minden csapatnak papírra kell vetnie, hogy számára milyen élményt jelentett eddig a túra. Bármit lehet rajzolni, ezt több-kevesebb sikerrel végre is hajtjuk, bár be kell ismernem, a fejemben még jobban mutatott maga a koncepció, mint amit a papíron láthatunk a dolog végeztével. De sebaj, másnak talán még ennyire sem sikerült!

Ne zavarjatok, éppen alkotok!

Már alaposan korgott a gyomrunk, mikor az etap végére értünk, nemhogy a rajz megkomponálása után, így benyomunk egy pár szelet hagymás-paprikás zsíros kenyeret, miközben sztereotip módon az olasz motorokra terelődik a szó és azokat pocskondiázzuk. Személy szerint nincs velük bajom, de akad a társaságban olyan, aki megjárta már vele. A beszélgetést azzal zárjuk, hogy nem olyan rosszak a talján vasak, mint ahogyan a pletykák tartják. A dologra végül egy Apriliás srác helyezi fel a koronát, aki a versenytől függetlenül érkezett a pihenőbe, majd próbálja meg elhagyni azt, sikertelenül. Irányjelzés, kikanyarodás, majd a kigyorsítás helyett a nagy semmit látjuk. Egy darabig tologatja, nézegeti, hogy mi lehet a baja, majd visszatolja a parkolóba. Páran mi is odasietünk, hátha tudunk valamit segíteni, de minden tőlünk telhető próbálkozás sikertelensége után a fiú motormentőt hív, mi meg sok sikert kívánva folytatjuk utunkat immár az utolsó szakaszon.

Ervin próbálja életre kelteni a Pegaso-t

Keresztülhajtunk Nagyvázsony községén, elhaladunk Kinizsi vára mellett, hogy Mencshely felé vegyük az irányt. A verseny előtt már nagy volt a sürgés-forgás a rendezvény hivatalos Facebook oldalán. Nem ártott figyelemmel kísérni a dolgokat, mert értékes információmorzsákat szórtak a versenyzők elé már hetekkel korábban. Ilyen volt például a feladatlapon is megjelenő Örkény novella. A feladat így szólt: „Tudod hol játszódik Örkény: Csillag című egypercese és arra haladj tovább”. Aki vette a fáradságot és végigolvasta annak idején a sztorit, az tudta, hogy Dörgicse felé kell menni. Aki nem tette, az némi fejtörés és térképbújás után rájöhetett azért.

A verseny további részén a következő utasítások alapján próbálunk meg tájékozódni és haladni: „Na itt már Akali felé ne menj! – A víziszínpaddal ellátott településen gurulj keresztül. – Vazult tartsd a jobbodon! – Ne menj Fő felé, inkább haladj rajta – Tóték most nem számítanak – A bor alapanyagáról nevezett településen ne észak felé fordulj! – A Balaton északi partjának fővárosába érve, a körforgalomból az első kijáraton hajts ki!”

Vágtatunk a Balaton partja felé

Így tehát Balatonszőlős központjában véletlenül sem fordulunk Tótvázsony felé, hanem inkább Fürednek vesszük az útirányt. Itt a főútra leérve óriási autósor fogad minket, nagyon lassan tudunk csak haladni. A hűtő alaposan dolgozik, búg, mint egy repülőgép. Nem akarom tovább kínozni a masinát, de előttünk pár autóval egy rendőrautó ácsorog a sorban, mellettünk meg záróvonal van végig.

Balatonfüred gyönyörű temploma

Kicsit tanakodunk Fazervinnel, hogy mindketten mennénk, mert kezd az agyunk is megfőni, nem csak a motor, mi legyen. Úgy határozok, hogy kiteszem az indexet és kulturáltan, szépen lassan, oldaltávolságot tartva, de a szembeforgalmat nem zavarva előrecsorgok a sor mellett, és ha a rendőrautó reakciója negatív, akkor Ervin is követ engem. A terv beválik, normális rendőr lévén nem köt belénk, hogy mit képzelünk mi, hanem enged haladni.

Vajon hol rontottuk el?

Ezután kissé sikerül elkottáznunk a feladatlapot, mert rossz irányból közelítünk Felsőörsre, így nem találjuk a keresendő kilátót. Inkább visszafordulunk, a verseny során először, mert eszembe jut, hogy láttam egy táblát, csak éppen elkapott mindkettőnket a hajcihő az előzgetések közben, így elszalasztottuk a lekanyarodást. Sikeresen megtaláljuk a beszédes nevű Szabadság-kilátót, innen pedig egy kövér gázzal elszáguldunk a célba, ami történetesen nem más, mint a rajt mellett lévő sport komplexum és csillagvizsgáló.

A cél a fűzfői csillagvizsgáló volt

Kellemes fáradtságot érzünk mindannyian magunkon, de ahhoz képest, hogy utolsó csapatként indultunk, még jó páran versenyben voltak a csapatok közül. Alig várjuk már, hogy elfogyaszthassuk a vacsorát, mert az otthonról hozott elemózsia már réges-rég elfogyott.

Onroad Special Team

Egy-egy tál kiadós gulyás után még beszélgetünk a többi versenyzővel, míg elkezdődik az eredményhirdetés. Végre beérkezik az utolsó csapat is, így az összesítést követően kezdődhet a díjak és oklevelek kiosztása. Már régen ránk sötétedett, mire mindenki kézhez kapja, ami jár neki – a lényeg pedig az, hogy mindenki boldog. Mi a 17. helyen végzünk, ami tekintve azt, hogy néha kissé elkapkodtuk a menetet, egyáltalán nem rossz eredmény, főleg úgy, hogy negyven fölött volt az induló csapatok száma.

Ezért érdemes volt éhesen motorozni!

Ismét egy szuper napot zárhatunk, ami tele volt élményekkel és rengeteg tanulsággal. A legfőbb tanulság, hogy soha ne rohanj! Gondold át, tervezd meg, hogy merre mész, és légy mindig körültekintő. A nap vége felé mindenki elfárad, így nagyobb a lehetősége annak, hogy hibázunk. Szerencsére ez vezetéstechnikailag nem mutatkozott meg számottevően, annál inkább a hibapontokban. Akarva-akaratlanul, a vége felé becsúsztak plusz kilométerek és dolgok, amikre nem tudtunk válaszolni. De ezek nem számítanak, a lényeg az, hogy az idei Karasna Kaland tájékozódási verseny és jótékonysági túra ismét összehozott egy jó társaságot, akik egész álló nap, a forróság ellenére egy csapatként, mégis külön-külön, egymás ellen versengve gurultak egy jót. Reméljük jövőre is veszik a fáradságot a szervezők és megrendezik ezt a megmérettetést egy hasonlóan szemet gyönyörködtető és kellemes kikapcsolódást nyújtó tájegységben.