Lássanak csodát kicsik és nagyok, a becsületes ember én magam vagyok!

A csapat visszafordul és a ráckevei-hídon keresztül kimegy a szigetről. Amúgy ha végig lehetne menni a gáton megcsodálhatnánk a hajózsilipet, aminek gyaloghídján át lehet tolni a motorokat. A túloldalon akadálymentesített a lépcső, vagyis lejtő is van. Meg horgászpresszó, olyan retrós. Itt meg lehet pihenni vagy például megvárni a csapat másik részét egy jégkrém és egy üdítő mellett. Egykoron itt egy pici kis vízerőmű is volt, de 56-ban az összetorlódott jeget bombázták és ez olyan jól sikerült, hogy menthetetlenül megsüllyedt az épület. Na azóta csak hajózsilip. Ismét ajánlanám a Dunaiszigetek-blogot, erről is van írás és képek is. Miután újra komplett a csapat, (már amennyire lehet) kimegyünk a gát tövébe. Itt haladunk tovább a titokzatos cél felé: Dél felé.

A Duna közelében motorozva sok helyen csodálhatjuk meg a zsilipeket

Keresztezünk egy elhagyott sínpárt, ami a Duna felé tart, megállunk. Persze senki sem találta gyanúsnak… De amikor belegondoltak már látszott, hogy tényleg nem nooormális ez itt. Na itt kereszteződött két őrületem, a vasút és a katonai objektumok, így csillogtattam tudásom: Ez vezetett az uszályhídhoz ! Merthogy stratégáink kitalálták anno, mi van, ha kitör a háború és jól lebombázzák a hidakat. (Ez általában az első célpontok közé sorolódik.) Háááát akkor majd a tehervonat szípen átmegy a Dunán! De hogyan? Háááát uszályokat összekötünk, oszt azon. Becsületükre legyen mondva ez kétszer meg is történt. Bombázás nélkül is. A vonat szépen jött, a sínek az uszályokon átvezettek a túlpartra, így Szergej szépen átdübörgött egy csomó kocsival. A túlparton a dunaújvárosi szigeten is van egy olyan érdekes képződmény, hogy egy sínpár belóg a víz fölé és vége. Na szóval ez a megfejtése. Amúgy az uszályok ma is megvannak, a hídépítéseknél használják, a teherautók hordják be rajtuk az anyagot, mintha nem is hidat, hanem szárazföldi felüljárót építenének.

Titokzatos uticélunk

Szóval ismét Dél felé…! Kijutunk a civilizációba, immár ASZFALTÚT van alattunk, bár óvatosságból némi port mindenki hozott a ruházatán, hátha kell majd… Ahogy haladunk zavart érzek az erőben: közeledünk ! A főútról a 68 és 69-es kilométer-jelzések között – ott, ahol a dupla buszmegálló van – Keletnek fordulunk egy földútra. Ami inkább por út, de igazán! Körülbelül 5-10 centi vastag és mint a hintőpor. De jó is túravezetőnek lenni… Na ott hátul senkinek nem kell magyarázkodni, hogy hol járt…

Igen, itt forgatták anno a kultuszfilmet! Ma is lakják…

Bal oldalon egy sással benőtt csatorna, víz csillog benne… olyan ismerős. Addig megyünk, amíg keresztezünk egy elhagyott vasúti sínpárt, annak túloldalán jobbra fordulunk, picit várok, nehogy a nagy porban vakon túlfussanak. Most már hűen követjük a sínpárt a következő átjáróig, amin át-, vagyis visszamegyünk. Itt egy düledező, gazzal benőtt tanya áll, megállunk. Amikor mindenki előkerült a porból (rég volt eső) megkérdeztem, na hol is vagyunk, mert ide jöttünk ám!!! Kemény tanakodás után Norbi (nem az ápdétes, hanem a gyroszos) kitalálta!!! Indul a bakterház! Bizony, 1979-ben itt forgatták ezt a mára kultikus filmet. Szomorú hír volt a közelmúltban Bendegúzt alakító Olvasztó Imre halálhíre…

Naplemente és vacsora

A tanyán laknak, pedig villany sincs, gyanakodva kukucskál ki az itt lakó, pedig semmi félnivalója tőlünk, mi csak műkedvelők vagyunk. Tervezem, hogy visszatérek majd, hátha tudok segíteni valamiben, biztos nem könnyű ott élni, de ha másban nem is, néhány jó szóval. A magány, a mellőzöttség nem tesz jót az emberrel. Javasolnám is, aki kedvet kap a hely felkeresésében, az gondolkodjon hasonlóan! Mindenki vigyorogva nézi, fotózza a düledező tanyát, próbálja maga elé képzelni a film jeleneteit… sokat változott, de azért felismerhető. A porfürdőben kiúsztatunk a “betonosútra” innen húzunk Dömsöd, majd Ráckeve felé. Balra Dunaújváros sziluettje, a nap mögötte van már, még akár szépnek is mondható. A hídról balra egy helyreállított hajómalom látható, ami ráadásul látogatható. Legközelebb. Vetünk egy pillantást a kastélyra, egy gyors tankolás, majd sietősen haladunk Tököl felé, hogy egy szupermarketben bevásároljunk. Néhányan a hazautat választják, elfáradtak… Miután mindenkinek lett elég sütnivalója irány a part, ahol gyorsan lobban a láng, a sok száraz uszadékfa hamar beizzik. A nap a Duna felett vált vörösre, majd bukik a látóhatár alá. Szemben az egykori Beliczay-sziget (ami az árvíz idején ismét szigetté vált), felette a magas-part, ahol a tavalyi nomád hétvégét tartottuk. Nagyon hangulatos ez így, barátok, motorok, tábortűz, sütögetés, naplemente, vízpart… Csendben ránk sötétedik, csak az elhalkuló tűz világít.

Csodás nap volt!

Amikor kellő alapossággal kiromantikáztuk magunkat és már a bendő is tele, eloltjuk kihunyó parazsat és haza indulunk. Az egész napi túra az M0-tól indulva és oda visszatérve mintegy 150 kilométer volt, az ásványvízen kívül kenyér, szalonna és egy fej hagyma fogyott fejenként… igazi alacsony költségvetésű mozi volt, a szó jó értelmében.