Írok, hogy ne unatkozzak…

Eltelt pár hét az átadás-átvétel óta, a tervek szerint szétszedtem a motort a legelemibb részeire (a képről csak a kipufogó rendszer hiányzik). Előcsiszolva az alkatrészeit elszállítottam felület megmunkálásra, fekete és ezüsthorganyozásra, krómozásra, fényezésre. Az is terv volt, hogy a következő blogbejegyzés majd a már elkészült motorról fog íródni, csakhogy telik az idő, és nem tudom, meddig kell várnom az alkatrészekre. Ugyanakkor már majdnem minden egyéb kis munkát elvégeztem, több-kevesebb sikerrel, túl vagyok életem első vaspolírozásán is, már csak az új csavarokat kell megrendelni, és az alualkatrészeket leszállítani a polírozónak. Szóval nincs most komolyabb elfoglaltságom, így hát unaloműzőként írok egy kicsit az eddig történtekről, néhány nem tervezett gondolatot.

Az ezüst, a fekete horganyozást, és a krómozást egyetlen cégre bíztam, így egy kézben van az összes alkatrész, homogén megmunkálási minőséget engedve feltételezni. A baj csak az, ahol ennyi mindent (és még felét sem soroltam a repertoárjuknak) tudnak csinálni, azok általában nagy cégek. És a nagy cégekkel nehezebb alkudni egy kis kivételezésért. Például a gyorsaságban. A krómozásról mindig azt hallottam, sok időt vesz igénybe. Nekem is hat hetet mondtak, de nem maximum, hanem sajnos minimum. Négy helyett csak két csiszoló alkalmazottjuk van munkában, úgyhogy nem tudnak elkészülési időt jósolni, majd érdeklődjek – mondták. Ezzel veszélybe kerül vele a motorozás az idei szezonban, hisz ezek szerint októberre fog jó esetben elkészülni az utolsó része is, és azután még össze is kell raknom, ami szintén jó pár nap. Bár egy hét szabit tartogatok e célra, de ki tudja, mi derül még ki összeszerelés közben. Mindegy, ha eljön az idő, begurítók egy hordó sört, magamra zárom a műhelyt, kikapcsolom a telefont, és dolgozok majd.

A felkeresett fényezőműhely is egy hónapot mondott, így hozzá is nagyon siettem. De még előtte való nap beszaladtam egy fékdob szabályozásra ahhoz a felnis céghez, ahol annak idején az Ural kerékagyat a Suzuki felnihez illesztették egy nagyon nagy esztergán. Nem tervezetem ezt a mozzanatot, csak nálam volt a kocsiban valamiért a kerék, és arra jártam, amiről eszembe jutottak. Miért is kellett ez? Indulásnál narancsbőrösre rozsdásodott felülettel kelt új életre a fékdob a pofák alatt. Nem is fogott szinte semennyit se. A megtett 250 kilométer alatt sokat javult a helyzet a rozsdás felület lassú kopásával, de még nagyon messze a „jó fék” jellemzőjétől. Akkor viszont nincs mit nagyon elrontani, miért ne lépjük meg a mesterséges ráhatás műveletét?

Új ismeretségre tettem szert a restaurálás szakterületén. Bár Miklóst mindennapi életvitelében az ipari méretű tisztító célzatú finomszemcse szórás tartja el, de a szódabikarbónás felülettisztítás kimondottan alkalmas az öreg járművek felületkezelésére is. Hiszen még a puhább anyagú (réz, alumínium, satöbbi) tárgyakon is alkalmazható a felület struktúrájának megőrzése mellett. Így aztán a fényezők közt is kap munkát, sok esetben a veterán járművek kapcsán, ahol fontos az eredeti állapot megtartásával végzett tisztító munka. Nekem az adagoló miatt jött jól a technológiája. Olyan anyagot találtam a szódában, ami hatékonyan tisztít, homogén, de eredeti felületet hagy maga után. Természetes anyagként nyomtalanul eltűnik a környezetből, de ha valahogy be is jut a folyadékokkal telt járatokba, akkor képes feloldódás útján távozni. Szemben a homokkal és hasonló kristályos szemcsefélékkel, amelyek végzetes kárt tudnak tenni egy adagolóban. Persze egyéb óvintézkedéseket is tettünk a zárttá tétel érdekében. A másik támadási pont a motorblokk volt, amit már nem akartam szétszedni. Az alumínium alkatrészeket úgy kellett felületkezelni, hogy a mellettük lévő blokköntvény festett felületét ne bántsa. Gyakorlatilag Miklós eljött hozzám, és a mobil berendezésével helyben kezelte a célpontot.

Az utolsó feladat a hátsó telók igen kisméretű tartógyűrűivel adódott, amit el is vitt magával. A krómozását kellett eltávolítani, amihez már üvegszemcsét használt. Különben mikor nálam járt, mutatott egy zöldes árnyalatú anyagot az egyik zsákban, az üvegszemcsét. Közönséges göngyölegként visszaforgatott, használt üvegpalackok, és egyéb visszagyűjtött üvegtermékek darálásával, őrlésével készül – mesélte el. Szemcsemérete 0,1-0,2 milliméter között van! Kemény anyag, az öntvény felületre felvitt keménykróm réteget – igaz kis küzdelem árán -, de letisztította. Itt már némi felületi érdesség is keletkezett, de közel sem olyan durva, mintha homokfúvással történt volna a művelet. Az adott munkadarab paramétereihez, a kívánt tisztításhoz választunk szóró anyagot és állítjuk be a szórási nyomást, magyarázta nekem Miklós az általam megfigyelt technológia lényegét.

A restaurálás tárgykörébe eső termékek egyik családjának forgalmazójaként ajánlott, és hozott is az igen forró üzemmódú kipufogócsonkra egy festéket. Nem nagy a színválaszték, de hát…
Viszont már megint sokat kellett tűrnie az én kis asszonykámnak. Pedig nagyon viszolyog a vegyi jellegű, nem természetes anyagok ellen. Joggal! Felvittem a konyhába kicsit a műhelyt. Ezt a festéket ugyanis fokozatos ráégetéssel kell a feladatához „edzeni”… Hogy milyen lesz majd a motoron, arra én is kíváncsi leszek.

Más! Túl vagyok életem első polírozásán. Az úgy volt, hogy valamikor a tél folyamán, mikor Csabinál folyt a munka, vettem egy hobby polírozó szettet próbából. Akkor az akkufedélen készített AWI-s hegesztési varratot akartuk Csabival kezelni, de félre lett téve a megvett saválló acélhoz való készlet. Most elővéve elkezdtem a munkát, és megmondom őszintén, annyira tetszett az eredmény, hogy végigmentem vele a motor összes polírozásra kijelölt saválló acél alkatrészén. Még a tükröt is megkezeltem, pedig a katalógusuk szerint arra külön paszta való a további fényesítéshez. Tudom, nem lettek az alkatrészek annyira kimunkáltak, mintha azt egy profi készítette volna profi szerszámokkal. De mint már megannyi alkalommal megfogalmaztam, nem az a célom (az anyagi lehetőségem se), hogy tökéletest készít(tes)sek. Én építem a motort, a magam képességével, saját lehetőségeim közt. Minél több kétkezi munkával. Az alumínium alkatrészeket majd úgyis elviszem mesterhez, mivel azok száma annyira csekély, hogy nem feltétlen érné meg vásárolni egy polírozó szettet ahhoz is. Tényleg, az alufelületek. Úgy döntöttem, nem lesz polírozva a váltó, a szöghajtás, és a szelepfedél sem. Arra jutottam, túl sok lenne a csillogó alkatrész a motoron. És így a pénztárcával is kíméletes maradok. Kapnak egy drótkorongos kezelést, aztán mehetnek üzembe.

Ha már szóba került a váltó, akkor hozzuk szóba Halász Gabit is. Nekiugrott a fogaskerékgyártásnak a váltó 3. és 4. fokozatához. Szokott képeket küldeni a megbeszéltek szerint, hogy azokból egy kis bemutatót csinálhassak. Mikor megkaptam a második adagot, leírhatatlan érzés fogott el. Láttam magam előtt a különbséget. Ahogy pörög Béla Bácsi 60-as évekbeli esztergagépe, füstölögve ég a kenőolaj (emulzió helyett, hisz az már üzemképtelen része a masinájának), ugyanakkor kontrasztnak itt van az ultramodern technológia. Senki se olajos, a mester számítógépen dolgozik, a gép magától, a program szerint cselekszik. Végeredményként kiköpi az ezredre méretpontos végterméket. Persze de boldog lennék, ha lehetne egy Béla bácsi féle csettegőm…

Vettem egy bicikli kilométerórát. Motoros boltban kínálták azzal, hogy 300 kilométer/óráig végig plusz-mínusz 5 kilométer/óra értéken belüli a pontatlansága. Ezért kimondottan szeretik használni a robogókra, kismotorokra. Kapható hozzá valami sok tízezerért egy motorra kitalált, esztétikus aluház, de nekem pont semmi szükségem rá. Elég az óra maga, hisz nekem csak az adatgyűjtés miatt kell egy időre. Jártam igazi kerékpár boltban is. Hatalmas mérőóra kínálatból nem vettem egyet sem. Korrekt volt az eladó, megmondta, a legjobb minőségűek sem mérnek elég pontosan magasabb tartományokban, és legtöbbjük a chopper hosszú első teleszkóp szárához elégtelen hosszúságú vezetékkel készül (a rádiós sem viszi át). Ha meg elvágom, toldom, akkor garanciát vesztek. Hát így jutottam el a motorosoknak kipróbáltan alkalmas típusomhoz. Viszont lent az első kerék tengelyénél kénytelen voltam lemezekből a jeladónak jelvevőnek egy alkalmatosságot építeni. És ha már ekkora munkát végeztem lent, akkor a krómozóhoz vitele előtt a kormányba is beépítettem egy csavarfogadó alkalmatosságot. Arra az esetre, ha meg kívánna maradni véglegesnek az óra, akkor készíthető legyen utólag egy fészek neki. Ami a kormányra felszerelhető később is.

Egy kis titok, idő előtt, részleges leleplezése: kentem egy keveset a blokk hammerite zöldjéből, amit elvittünk a feleségemmel a fényezőhöz. Színt választottunk! De legyen elég ennyi, a kép eleget árulkodik. Még ha a mobilommal is készült, azért kivehető a pontos árnyalat is.
A tankot is vittük egy kis elővizsgálatra. Tudtam, azzal lesz probléma, nézze hát meg előtte, hátha tehetek még valamit. Azt mondta, szinte nem is látja benne a lehetőséget bárhogyan is megcsinálni. Olyan felülete is volt, ami homorúságánál fogva bentről kifelé kikalapálásra szorult. Mentem hát a karosszériás szomszédhoz. Olyan masinát húzott elő a sarokból, amilyet még sosem láttam.

Egy szerkezet, ami nagy áramimpulzussal rögzül a fém felülethez hozzá hegedve, és amivel ezután hátrafelé lehet kalapálni. A jobb kezében lévő súlyt hátrarántva az nekiütődik az ellendarabnak, minél fogva megrándul az egész szerkezet hátrafelé. A húzással kreált ütőerő megrántja a felületet, de a „felhegesztett” tüske mégsem szakad le a felületről, csak ha csavaró elmozdulás éri. Pont olyan a hatás, mintha egy hegyes kalapáccsal belülről ütögették volna a lemezt. Sok helyre hatva ezzel a kütyümütyüvel, szépen kijött egy részen a lemez. Mikor visszavittem a fényezőhöz, már elfogadhatónak ítélte azt, bár jelezte, nem lesz egyszerű kihozni belőle egy tankot.

Nekem viszont akadt vele egy kis gondom. A harmadik hét fordulóján rákérdeztem, hogy áll, mennyire tartja majd a határidőt? El sem kezdte, sőt, október közepéig valószínűleg nem is tudja. Ne haragudjak, de ez van, sajnos! Nem haragszom….! Hidegzuhany, majd eszmélés. Ha most ennyire kiszámítható, akkor mi jöhet még ezután? Miben lehetek biztos? Abban, hogy kell egy másik fényező!

Ekkor ugrott be egy logó. A dMZ-t fényezték e logóval cégérezett műhelyben, valamikor 2010-ben. Előkaparva a régi telefonszámot, tudtam meg az egykori apa-fia páros végleg Kanadába távozott, de egy Szántó Zsolt nevű srác folytatja másodmagával, Pisti kollégájával az ipart. Átvették a kuncsaftkört, megismerték a korábbi munkákat (köztük a dízel MZ-t is) így nem kellett sokat magyarázkodnom, ki is vagyok pontosan, s hogy kerültem telefonvégre. Legyen elég annyi, Zsolték bevállalták a munkát, és ami számomra a legfontosabb, sikerült egy viszonylag korai véghatáridőben megegyezni. Sajnos az ár kicsit megütött, hisz több mint kétszeresét ajánlották az előző fényező árának, de utólag az is eszembe jutott, ahogyan pontos volt a határidő tartásban, úgy lett volna pontos talán az ártartásában is. Tehát nem lehet összehasonlítás alapja az előző fényező „ártippje”. Lényeg, Zsoltékkal megegyeztünk. És ahogyan én láttam, tetszett nekik az, hogy egyedi dologban vehetnek részt. Talán épp ezért, ők is fényképezik a DaiRal-on a saját munkájukat, ami aztán majd a honlapjukra kerülhet, illetve talán még írni is fognak egy kis szakmai munkaleírást róla, amivel egy érdekes és tartalmas ismertető keletkezhet. Azt mondták, ami a minőséget illeti, arra gondoljak, ők innentől kezdve nem csak nekem akarnak megfelelni, hanem saját maguknak is, hisz ez a munka később nekik is bemutatóvá, mintegy referencia munkává lesz. Hajrá fiúk, én bízom benne, szép lesz!

Ami viszont most nem lesz véglegesen szép, az a villaszár, és a két villa kifli. Az egyik oldali szárat az elődeim alaposan és jól láthatóan szétkalapálták egy helyen. Valószínűleg egyengetett szárról lehet szó, bár nincs visszamaradó görbeség, ez tény. Cseréje javallott. A két kiflinek is adtak rendesen a szerelések folyamán. Arra jutottak a krómozó műhelyben, hogy csak úgy menthetők meg, ha felköszörülik, majd a kapott felületet újra keménykrómozzák. Nos ha ennek nekikezdek most, akkor további 2-3 héttel csúszna a motor elkészülte. Végül is abban maradtam magammal, most így marad. Aztán majd talán télen, mikor beköszönt a holtszezon, újra szétszedem az elejét, és megtörténik az előbbi művelet. Talán más tenni való is kiderül majd a motorozások során. Na meg addig legalább anyagilag is rendbe kerülök valamennyire.

Vissza a közel jövőre. Most már csak ki kell várnom, hogy elkészüljenek a különböző mesterek az alkatrészek megszépítésével, és utána kezdetét veszi az utolsó roham. Cél egy szép dízelmotoron gurulni, ami a végén lehet, kicsit sárga, kicsit savanyú is, de a mi (magyar) narancsunk.

Következőnek tényleg a kész motor jön! Már nem kell sokat aludni…

A DaiRal építését bemutató cikksorozatunk ezzel végérvényesen lezárult. A motor közben összeállt (de a róla készült fotó egyelőre maradjon titokban), amint az időjárás engedi, elkészül a teszt is róla. Ha minden jól megy, egy hét múlva már azt is olvashatjátok!