A sorozat korábbi részei a sorszámokra kattintva érhetők el: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21. és 22. epizód.

Kilométerek és műszaki elakadások

Először is következzenek a motorozások élményei, tapasztalatai. A story! Kezdetben, a blokkfelújítás után mentem a motorral a faluban egy pár kört. Az elektromos berendezések közül már minden működőképes volt rajta, tehát teljes komfort közepette gurulgattam. Lassan, és figyelve a paramétereket, tettem meg az első 10-20, majd 40-50 kilométereket. Az első tapasztalatok szerint le sem állt a hűtőventillátor. Az is igaz, hogy blokkgenerál előtt még kutya hidegek között használtuk a motort tartósan. Akkor hideg maradt a hűtő alja. Kicsit meg voltam ijedve a mostani túlzottan meleg üzemtől (eleinte 105 fokos vízzel közlekedtem), de tény, ezek az első körök pont egy kánikulai hullámra estek bőven 30 fok feletti kinti hőmérséklet közepette. Mikor láttam, ez az állapot stabil, semmiképp se romló, akkor szerveztük az első motorozást. A terv nagyjából 100 kilométer megtételéről szólt, de az indulás napján észrevettem egy furcsa hangot alapjáraton és közelében. Alul darabosan járt, fordulatra kisimult a járása. El is szaladtam vele a közeli autószerelőhöz egy gyors véleményezésre, elindulhatok-e egyáltalán. Járatós motor, minden megtörténhet – mondta, de egyszer el kell vele indulni, hogy pörögjenek bele a kilométerek. Ami alatt vagy javul a működése, vagy kijön valami baja, amivel aztán lehet valamit kezdeni. De az semmiképp se jó, ha otthon áll a garázsban. Tehát csak menjek.
És tény, magam is azért akartam motorozni vele minél többet, hogy kiderüljenek a motornak az ismeretlen hibái. Nem feltétlen a motorjára gondolok. Szerintem a ferde kardánról le kellene szakadnia a gumiharangnak az állandó torzulástól. Feladat megtudni, mikor jön majd el ez a pillanat.

Amennyiben meghibásodásra készülünk, akkor tegyük hatékonyan! Béreltem egy utánfutót, majd nekiindultunk, ahol az asszony kocsival kísért minket. A megtett rövid etapok alatt egyre rosszabbodott alacsony fordulaton a motor hangja. Rángatva, egyenetlenül járt, magas fordulaton még elsimult a járása. Aztán úgy 50 kilométer után valami megszakadt benne. Szörnyű hangok közepette állítottam le, és raktuk fel az utánfutóra. 

Gabit azzal nyugtattam, „…de hát nem pont ezért indultunk neki?” Most történjen meg minden rossz, hogy aztán már csak a jó jöhessen. De ahhoz előbb át kell verekedni magunkat a rosszon, ezen a konkrét eseten is. Szétszedés.

Szépen látszik, ahogyan a kipufogó szelepek elérve a dugótetőt, belenyomták a rajzolatukat. Az oka is kiderült, béna vagyok. Elégtelenül húztam meg a vezérműtengely bordás kerekének csavarját, így az lepörgött. A kereket fent tartotta a dekni, de lötyögött, amitől meg hatalmas helyet vert magának a tengelyék. Szerencsémre. Ugyanis végül átugrott a 2 foggal a végén a vezérműszíj, de csak azért nem lett nagy kár benne, mert a dugó a szelepen keresztül tudta hova visszanyomni az elugrott pozíciót. Az ék kivert helye miatt nagyjából annyit fordulhatott vissza a kerék, amennyit előrébb tartott a szíjátugrás okán. A hang fokozódása az egyre nagyobb lötyögés eredménye lehetett. A Gyarmati Imitől kapott hengerfejből nyertem új vezérműtengelyt, kereket, összeraktam, jó lett! Megúsztam!!!

Viszont az előző motorozás másik eredménye volt a felismerés, hogy nem maradhat a tíz centis kipufogó. Lehet, nagyon bivaly hangot kölcsönöz a motornak, hiszen a falvakban áthaladva csak úgy forogtak utánam a fejek, de füllel azt kibírni hosszú távon már lehetetlen. Nekem hamar elkezdett recsegni a fülem, ezért elhatároztam: megy a kipufogóshoz, kap egy halk, mély öbű, de szerényebb hangot.

Kapott még a következő motorozásra a hátsó szöghajtásba egy „hosszú áttételt”, egy 10/35-öst. Egy GPS-el felvértezve vágtunk neki az újabb menetnek. Most a veszteség csupán az utánfutó elveszett bérleti díja lett. Az adott nap esővel fenyegetett időjárása mintegy 70-75 kilométernyi motorozást engedett meg nekünk. Pontosan nem is tudhatom, hisz a hosszabb áttétel miatt a kilométeróra mérése pontatlanná vált (az eredeti orosz környezetben van a váltókihatásban is egy cserealkatrész a vissza-korrekcióhoz, de nekem az már nincs munkában, pont az lett átalakítva a BMW kardánra). A GPS szerint leggyorsabban 113 kilométer/órával mentem. Akkor direkt a végsebességet forszíroztuk egy arra alkalmas egyenesben. A járatóssága miatt nem is mertem teljes gázt adni, de abban biztos vagyok, kihasználtam azt a tartományt, ahol még a legkevesebb gázráadással a legtöbb változás várható. Egyszerűbben mondva: a „még gyorsulna, de már csak szenvedve” tartományig húztam. Az eredmények alapján összeültünk Gabival, és arra jutottunk (meggyőzött) elég lesz nekem a két általa kidolgozott végáttételi arányból a rövidebbik. Ugyanez a gázállás azzal 146-ot jelentene.

Egy kis szerelni való egyébként a második út alatt is akadt. De csupán egy lelazult csavar keltett zavart, ami azért a magunkkal vitt pár alapszerszámmal simán megoldható volt. Halász Gabi követelte, valljak színt az utókornak. Eképpen tettem:

Volt sajnos egy kellemetlen fejlemény is az utolsó blogbejegyzés óta. Sajnos sikerült picit összerúgni a port Csabival. Szerencsére úgy tűnik semmi korrigálhatatlan dolog nem történt. Nagyon nem részletezném, hisz minden kapcsolatban (még a munkakapcsolatokban is) szokott súrlódás keletkezni. Elég annyi, egy apróságon bepöccentem, és minden addig felgyűlt nyűgömet Csabi nyakába zúdítottam. Vitathatatlanul az egyik legnagyobb hibám, hogy mikor elszakad valami, akkor egyszerre minden megy ki. Lehet, még igazam is lenne abban, ami ilyenkor kifröccsen belőlem, csak sajnos nem szépen fröccsen. Terít mindent! Egyszer megjavulok, tudom, legkésőbb mikor nyugodtan feküdhetek nagy magányomban… Beszéljünk inkább e történés pozitív hozadékáról. A tank akkor épp még további megmunkálásra várt. És ha nem Csabi, akkor nekem kell. Már régóta kerestem magamnak olyan pisztolykészletet, amit a lánghegesztők használnak. Én is szeretnék azzal megtanulni dolgozni. PB gázzal néha vághatnék anyagot, kisebb hegesztéseket, melegen alakításokat is végezhetnék, ha megtanulom. A Csabimentes kényszerhelyzetben találtam rá a vaterán egy nyugdíjas bácsi termékére. Csőszerelő szakmából leszerelve kínálta a komplett szettjét. Hegesztő vágó pisztolysor, kellékek (kesztyűtől a szemüvegekig) 20 méter tömlő és 2 oxigén, 1 acetilén nagypalack (bár üresen hirdetve, de az egyik oxigén mégis félig van). Olyan áron, … Egy órával utána, hogy felrakta, le is csaptam rá. Telefonos fixálásom után annyian hívták fel elmondása szerint, hogy le sem bírta rakni a telefont estig.

Így nekem is sikerült egy csomó apróságot kemény forrasztással megvalósítanom. Ennek mentén jött arra is az ötlet, hogy a hátsó lámpák vezetékét eltüntessem a szem elől. Pont elfért a kerék és a sárvédő belső fele közé egy vízvezeték rézcső.

A kipufogót ugyanaz a Janódob készítette, akiket a dMZ kapcsán ismertem meg. Vérprofik. Előre csak a dátumot egyeztettük le, de a kipufogó műszaki részleteit ott helyben vettük át. Leszállítottam a motort, majd leültem a munkafelvevővel, és egy órát igazgattuk a csődarabokat a motoron. Melyik, hol, hogyan mutatna. Hol lehet elvezetni, hogy szép is legyen éppúgy, mint funkcionális. A legsarkalatosabb pontja a rezgéscsillapító volt. A dízel rángása miatt kihagyhatatlannak bizonyult, viszont egy vastagabb csőhöz (amit a látvány megkövetel a motoron) csak a nagyobb csillapító illeszkedik. Az meg hogyan mutat majd? Végül lett kompromisszumos megoldás.
A váz alatt olcsó, festett vascső, fent a látható helyeken polírozott rozsdamentes anyag. A mély dohogó hangjával összességében nagyon elégedett vagyok. A második motorozásnál jól muzsikált a szerkezet. Annyira, hogy közepes tempónál már nem is a motorhang dominál, hanem a szöghajtás kezd el „oroszosan harsogni”. Erősebben hallatszik a búgó hangja minden egyéb üzemi zajnál.

Nagyjából így tudom összefoglalni az eddig történteket. Persze biztos sok apró részletet kihagytam, de azok talán annyira nem is fontosak. Most mi következik? Először is Csabi az átadás-átvételen egy generális hiányra hívta fel a figyelmem. Lefelejtettem a hátsó lábtartót. Azt még azon a napon pótoltam, illetve másnap nem tetszett az eredmény, és jött jobbító gondolat is, ezért egy kis átalakítás után áthelyeztem a tartóját. Szeretett feleségem szerint furán néz ki a háttámla két oldalán, de nekem szódával elmegy. És nagyon praktikus, hiszen eddig nem jöttem rá, hogy hogyan kellene eltüntetni ott azt a tartófület, ami hátsó ülés funkcióban a kapaszkodót hivatott tartani. Hát most a lábtartó van ott, amikor nem lent van a vázon használatban.

Pár képet és egy kis videót is készítettem így a szépészet előtt, hogy meg legyen örökítve ez az állapot is:

Ezzel megkezdődött a szétszedés, szépészet fázisa. Még mindig van számomra is új eleme a motornak, amit először pillantok meg. Ahogyan a váznál is megesett, most az elektromos kábelkorbácsot fedeztem fel utólag. Hisz rajta, a motoron született meg. Most, szétszedés után láthatom először. Így néz ki önállóan, kibontva. No de reméljük hamarosan visszekerül a helyére!

A következő oldalon darabjaiban lesz a gépezet. Lapozz!