Jó eredmény után kellemes este

Miután mindezekkel végeztünk, megebédeltünk a gulyáságyúban hozott meleg levesből és egy kellemes délutáni terepezésre induló csoporthoz csatlakoztam. A csapatot két instruktor vezette, így én is kipróbáltam mit tudok és mit nem. Az üzemanyagom lassan fogyóban volt, így később elváltam a csoporttól és egy jó nagyot kerülve kerestem egy benzinkutat, és lemostam a motort. Bevásároltam a vacsorához és visszatértem a szigetre. Csatlakoztam mellettem táborozó kollégákhoz, s mint kiderült a napközben velem motorozó srác is abban a társaságban volt. Kellemes kis tábortüzet gyújtottunk és mindenki sütögetni és kínálni kezdte a maga ételét, italát. Számos kisebb-nagyobb társaság alakult ki a tüzek mellett és a központi épület bárjában. Voltak akik már több éve együtt motoroztak, és voltak akik, ott ismerkedtek össze. A színpadon egy helyi banda kezdett hangolni, majd hamarosan következett a szombati eredményhirdetés és a díjak kiosztása. A sort velem kezdték, mint a legtávolabbról érkezett résztvevővel, amiért különdíjban részesítettek. Ezután minden feladatban a legjobban teljesítők díjakat kaptak BMW ruházat formájában. Két alkalommal volt még szerencsém színpadra lépni. Az eredményem meglepett, mert az összesítés után második helyen álltam a nap végén. Bizakodva vártam a vasárnapot.

Az eredményhirdetés után a banda a húrok közé csapott és mindenki által ismert (talán csak én voltam kivétel, meg a néhány cseh és szlovák résztvevő) rockslágereket kezdtek játszani. Az elfogyasztott tetemes mennyiségű alkoholos ital és a zene egyre fokozta a hangulatot, egészen addig, amíg esni nem kezdett. A zenekar gyorsan lebontotta a színpadot, az eddigre egy helyre összegyűlt társaság pedig bezsúfolódott büféhelyiségbe. A zenekar frontembere egy gitárral tartotta a lelket az emberekben, olyannyira, hogy hamarosan egy nagy GS varázsolódott fel az emeleten levő büfébe a lépcsőn. Úgy tizen küzdöttek vele, de csak felhozták. Mint utólag iderült, ez náluk afféle hagyomány. Tartottam tőle, hogy rázendítenek a viszonylag kis térben a leszabályozásig való motorpörgetésbe, de ez szerencsére elmaradt, helyette meghágták a szerencsétlen jószágot. Vagy 7-8 ember kapaszkodott fel egymás után a szerencsétlen motorra, letörve az indexeket, felszakítva az ülést. Hát, nem egy szolid buli volt, meg kell hagyni! Mindenki nagyon kedves volt, sokat beszélgettem a többiekkel, de az első tíz mondatba valahogy mindig belekerült a “lengyel, magyar két jó barát” kifejezés, aminek természetesen mindenki eleget is tett.

Szomorúbb vasárnap

Másnap reggel az eligazításon elég sok elgyötört fejet lehetett látni. Nem is tették túl koránra, nyilván a szervezőknek volt már tapasztalatuk e téren.

A szigeten két kisebb akadálypályát építettek fel, ezeken kellett immáron egy-egy F800GS nyergében, utcai gumival időre végigmenni. Természetesen a talajérintést és pályaelhagyást is büntetőpontokkal torolták meg. A dolog pikantériáját az adta, hogy a reggeli harmat a víz közelsége miatt egész délelőtt megmaradt, így olyan volt, mintha szappanon kellett volna motorozni. Nekem az F800GS túl nehéz és szokatlan volt, így többször le kellett tennem a lábam és párszor el is dőltem. Nem én voltam az egyetlen, ez az egy vigasztalt. Volt aki hatalmasat esett és a gépet is lebontotta, volt aki e vízben itatta meg a lovakat, ekkor rövid időre be is kellett vetni a tartalék gépet, még jó, hogy készültek és két teljesen egyforma F800-at hoztak ki a szervezők. Többen hiba nélkül, kiváló köröket mentek és bebizonyították, hogy a nagy vasat is lehet csengős bárány módjára terelgetni. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, ezért miután mindenki végzett, a nagyobbik pályán versenyen kívül ismét végigmentem a saját gépemmel, csak hogy lássam, mit rontottam el. Meglepetésemre így is többször hibáztam, de az idő itt is jó lett, ismét rekord.

Két pálya volt, de a segítők száma miatt egyszerre csak egy pályán lehetett menni egy motorral, ráadásul minden versenyzőnek két-két mért kört kellett megtenni. Az előző napi eredmények alapján itt már csak 18-an voltunk, akik részt vehettek, de így is délutánig húzódott, mire mindenki megcsinálta a köreit. Itt utólag úgy éreztem, lehetett volna mit javítani a szervezésen, de a hangulat és az izgalom miatt akkor ott nem foglalkoztam ezzel. Az eléggé összetett hibapontrendszer és időszámítgatások miatt a rendezvény vége nekem szétesettnek tűnt. Akik csak a buli és a túrázás kedvéért jöttek, időközben hazaindultak. Én is átszereltem az utcai gumit, összeszedtem a cuccaimat, és felkészültem a hazaútra. Közben megszülettek az eredmények, sajnos visszacsúsztam a 11. helyre. Sajnáltam, hogy nem kerültem be az első háromba, de napközben már láttam, hogy hogyan alakul az eredményem, így nem ért csalódás. Talán majd legközelebb. Mert, ha a lehetőségeim megengedik a következőre újra megyek!

Vártam, hogy a legvégén legyen valami eredményhirdetés, de ez elmaradt. Mindenki szép lassan elindult haza. Ezt már több versenyen is megtapasztaltam itthon is, úgy látszik ez normális, vagy nekem vannak furcsa elvárásaim, nem tudom. A lényeg, hogy pozitív mérleget tudtam felmutatni erre a két napra és sok inspirációt kaptam. Szeretném tovább folytatni azt, amit már évek óta hobbiszinten űzök, de várom a lehetőségeket a továbblépésre.

A hosszú hazaút

A hazafelé utat úgy terveztem, hogy elmegyek az Balti tengerig, ami a rendezvénytől csupán 98 kilométerre volt, de mivel az idő így elszaladt némi tétovázás után úgy döntöttem, mégiscsak elindulok hazafelé. Utólag kiderült, ez jó döntésnek bizonyult, hiszen az a kitérő legalább négy órát jelentett volna. Szerettem volna minél több utat megtenni még vasárnap hazafelé, hogy másnap minél hamarabb hazaérhessek. Útközben összeakadtam az egyik szlovák társunkkal, akivel indulás előtt még váltottam pár szót, de megállapodtunk, hogy nem megyünk együtt, mert én még akkor mást terveztem. Időközben utolértem Poznanban és szállást kerítettünk egy bezárt, de működő hotelben, ahol a szombati lakodalom maradékából kaptunk vacsorát a tulajtól. Jó volt végre vettet ágyban egy kiadós tusolás után ágyba bújni.

Reggel fél nyolc körül indultunk útnak, ismét szétváltunk, de útközben többször találkoztunk. Nem tudtam olyan korán elindulni, mint pénteken tettem, így nagyon oda kellett figyelnem az időbeosztásra. A tankolásokat is megpróbáltam minél tovább húzni, és lehetőleg az ellátmányra fordított időt is ekkorra terveztem. Az időjárás ma már nem volt olyan kegyes hozzám, mint az odaúton, ezért roppant nagy hasznát vettem a különdíjamnak, ami egy BMW Windproof aláöltözet volt. Felvettem, és hazáig áldottam a tervezőjét. Ez a legkiválóbb anyag, ami valaha volt rajtam. A vékony anyag teljesen elnyelte a szelet, ezáltal a Rally1-es kabát által átengedett hideg megszűnt létezni. Roppant jól esett! Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a GPS folyamatosan hatalmas kerülőket akart velem csináltatni, a szinte nyílegyenes déli irány helyett például meg akarta velem látogattatni először Krakkót, majd mikor nem fogadtam neki szót, úgy gondolta menjek és nézzem meg a Magas-Tátrát és Poprádot, de mivel ott már jártam korábban, ehhez sem fűlt (meg a több száz kilométeres kitérőhöz sem) a fogam. Így aztán légvonalban kezdtem el navigálni, és Zólyomig úgy is haladtam. Onnan tért észhez a GPS és vezetett rendesen haza. Este kilenc órára értem végül Kecskemétre, a GPS a négy napra 2’243km-t számolt össze.

Fárasztó, de az egyik legélvezetesebb kirándulásom volt, ahol ismét sikerült egy kicsit kintebb tolni saját határaimat. Remélem, sok ilyen rendezvényen lesz még alkalmam részt venni, és ugyanezt kívánom mindenkinek!

Szerkesztői zárszó

Viktor mögött a bevezetőben említett régi Bamakón kívül is nagyon komoly túrák vannak már, mint például a 2012-es Budapest-Bratislava Rally, amelyet meg is nyert! Akit érdekelnek az ezekről írt beszámolói, annak nagy szeretettel ajánlom figyelmébe saját honlapját, amelyet bizony hosszasan lehet tanulmányozni. További jó szórakozást! (Macko)