A megmérettetés – első nap

Reggel jó korán felkeltem, hogy nekilássak a szerelésnek. Miután lebontottam a paneleket és visszakerestem a gyújtáskábelt a relédobozig , ráakadtam a gyújtáskábel csatlakozójára, ahol egy csavarhúzóval ki tudtam próbálni, hogy hogyan tudok rövidzárral gyújtást adni. Kisakkoztam magamban, hogy csak a gyújtáskapcsolóval lehet probléma, így nagy levegőt vettem és elvágtam a gyújtáskábelt. Blankolás után összekötöttem a két kábelt és már indult is a masina. Meg kell mondjam ez meglehetős örömmel töltött el! Amint ezzel megvoltam összeépítettem a gépet és átcseréltem az utcai gumikat a terepgumikra. A reggeli adrenalinlöket már megadta a hangulatot a mai napra…

Az eligazítás után csoportokra oszlottunk attól függően, hogy ki mit szeretne csinálni. Mindenki maga döntötte el, mit vállal be, voltak, akik csak ki szerették volna magukat és gépeiket próbálni terepen, ők  instruktorok segítségével külön útvonalon járták be a környéket, majd értek be a célba. Én a megmérettetésért jöttem, ezért abba a csoportba jelentkeztem, aminek a tétje a Dél-Amerikai “nagy” GS Trophy-n való részvétel. Természetesen mi már nem kaptunk instruktort, hanem egy rendes rally itinert. Izgatott voltam, mert ez volt az első igazi itineres versenyem. Korábban sokszor vettem részt tájékozódási versenyeken, de ott GPS koordináták szerint haladtunk. Régóta vágytam egy ilyen versenyre, ahol megtanulhatom, hogyan is működik az itinerolvasás. Rövid eligazítás után indulhatott a móka.

Szeretek a magam fejem és elgondolásaim alapján menni ezért úgy döntöttem, amíg a többiek készülődnek én gyorsan elfoglalom az első “rajtkockát”. Nagy lendülettel nekiindultam, de már ez első pontnál mellémentem, majd a másodiknál is. Ennyire béna nem lehetek, így gondoltam visszamegyek a szervezőkhöz tanácsot kérni. Kérdezni sosem szégyen. Elmondták, hogy a távokat GPS-szel mérték fel, tehát mindennek stimmelnie kell, menjek az első pontig újra és onnan próbálkozzak. Mire visszaértem már gyanús volt, hogy több motoros is álldogált tanácstalanul. Elindultam újra, de a távolságok sehogyan sem stimmeltek. Próbáltam több úton a következő pontra eljutni, de nem sikerült. Láttam a többiek is hasztalanul küzdenek. Újra visszatértem a kiindulópontra. Addigra már mintegy 15 motoros álldogált ott tanácstalanul, mire megérkezett a pályabíró és sajnálkozva közölte, hogy elírta az itinert és az első négy pont hibásan került fel. Megkönnyebbültem, hogy akkor mégsem én vagyok béna. A szervező autóval elkísért bennünket addig a pontig, ahol már jó volt az itiner. Innentől igazi örömmotorozás következett. Mikor már stimmeltek a távolságok, és a jelek olvasására is rájöttem, lendületesen tudtam haladni. Lassan eltűntek mellőlem a többiek, volt aki előrement, és nem állt meg az ellenőrzőpontnál, volt aki lemaradt.

Végül csak egy motoros maradt mellettem egy szépen átalakított narancssárga R1150GS-sel. Úgy tűnt a kolléga bízik bennem, mert ha megálltam ő is megállt, aztán ha én bizonytalanodtam el, ő segített. Így aztán kis párosunk ismeretlenül is úgy összekovácsolódott, hogy a célba érve végül mindegyik ellenőrzőpontot megtaláltuk és elég jó időt is futottunk. A pálya egy hatalmas katonai gyakorlótéren kapott helyet, amilyen nálunk a Bakonyban, vagy Tatárszentgyörgyön van. A talaj és az utak is ez utóbbihoz hasonlítottak leginkább. Elhagyott és szétlőtt harckocsik, bunkerek és egyéb céllövészethez alkalmas tárgyak tarkították az óriási pusztaságot, ami itt-ott sűrű fenyvesbe, vagy ligetes nyírerdőbe csapott át. Néhol az átkelési gyakorlathoz használt mély és széles tavak, csatornák nehezítették a tájékozódást és az előrejutást. Ideális terep volt minden tudásszinthez. A szervezők igazán kitettek magukért a megfelelő helyszín felkutatásában. A tájékozódási feladat egy hatalmas, földből épített és tetővel ellátott megfigyelési pontnál ért véget a semmi közepén.

Itt volt még egy ügyességi feladat, ahol egy első kerékről kellett leszerelni a féktárcsát, a felnivel felszaladni az állás tetejére, majd azt megkerülve visszaérni és felcsavarozni a féktárcsát. Mindezt természetesen időre. Itt elég jó eredményt értem el, sajnos később azonban voltak tőlem ügyesebbek. Amint ezzel végeztem részt kellett venni egy rögtönzött életmentési feladaton, amire az indulás előtt volt egy lengyel nyelvű, gyorstalpaló, felkészítő tanfolyam. Ezt kissé komolytalannak találtam, de tény, hogy ha az ember magában, vagy néhány társával az Isten háta mögött motorozik, elkelnek az ilyen ismeretek. Amint ezzel végeztem és az aláírást megkaptam a feladatlapomra, következett a számomra második legkedvesebb feladat: a mini krosszpálya, melyen időre kellett végigmenni úgy hogy közben hibapontokban mérték a talajérintést és a pályaelhagyást. Ez meglehetősen jó sikerült, egyike voltam a legjobbaknak. Miután mindenki végzett, a főszervező segítségével mentem még egy kört és immáron versenyen kívül, de pályarekordot döntöttem.

A harmadik oldalon következik a sikeres szombat este, és a kevésbé sikeres vasárnapi verseny. Lapozz!