Gyerünk a szabadba ki!

Teljesen egyértelmű, hogy aki ekkora robogót vesz, az nem csupán a lakott terület széleit jelző táblák között fog futkározni vele. A C650GT potenciális vásárlói nyilván el szeretnének menni messzebbre is – akár autópályán, vagy akár másodmagukkal és csomagokkal a fedélzeten. Meg kellett tehát vizsgálnunk, ilyen körülmények között hogy viselkedik a bajor újdonság.

Első nekifutásra mindjárt cuccokkal és kettesben indultunk el Kőszegre. Megállás és leszállás nélkül, meglepően dinamikusan tettük meg a jó 230 kilométert, és még csak azt sem lehet mondani, hogy bármelyikünk is elfáradt volna. Sem én, sem az utasom, sem pedig a BMW. A sorkettes erőforrás teljesítménye ugyanis nagyon bőségesen elegendő egy ilyen teljes terhelésű robogásra is. Kimondottan dinamikusan mozog nem csupán országúti-, hanem autópályatempónál is. Persze valamivel több gázt kell húzni a nagy terhelés mellett, mint ha csak egyedül lennénk a fedélzeten, de normál közúton vagy autóúton kimondottan robbanékonyan gyorsul még így is. Autópályán is csak a hazánkban megengedett tempót jócskán átlépve kezd el megfakulni a lendület – tehát ha a mutatót 130-140 között tartjuk, még erőtartalékunk is marad például az emelkedők leküzdésére.

Amikor egy erőforrást valahol a teljesítőképességének határa közelében nyúzunk, annak nyilván meg kell fizetni az árát az elhasznált üzemanyag terén. A BMW sorkettese esetén azt kell mondani, hogy ameddig az autópályán megengedett legnagyobb sebességet nem lépjük át, addig egészen barátságos marad a fogyasztásunk. A műszaki adatok között megadott gyári értékeket akár bőven alul is múlhatjuk, ha valóban visszafogjuk magunkat. Becsülettel bevallom, én ezt nem tettem meg, de így és nagy terhelés mellett sem ment jelentősen öt liter fölé az üzemanyag-igény száz kilométerenként. Az osztrák hegyi utakon csavarogva pedig simán hoztuk a 90-re megadott gyári számot. A hatótáv így közel 300 kilométer, vagy nagyon optimális esetben akár kicsit több is lehet, ami szerintem bőven elegendő – hiszen „csak” egy robogóról beszélünk.

Kanyarvadászás

Amennyiben komolyan vesszük a motor nevében a „GT” betűket, és hosszabb utakra is vállalkozunk a vassal, nyilván eljutunk valamilyen hegyvidéki területre is, ahol a motorosok kedvenc hobbijának, a semmilyen élőlény életének kioltására nem törekvő kanyarvadászatnak hódolhatunk. Ehhez azonban a robogók ritkán felelnek meg, hiszen építésük során nagyon nehéz a vázszerkezetet olyan merevre alkotni, mint egy „normál” motorkerékpár esetében. Ráadásul ha a mérnökök a futóművet komfortosra hangolják (az úthibák miatt), gyakran a nagy terhelést jelentő váltott kanyarokban azok megadják magukat, és azonnal oda is lesz a megfelelő ívtartás. Merev váz és jó futómű nélkül tényleg igazi kínszenvedés egy kanyargós szakaszt leküzdeni – de élvezetes semmiképpen nem lesz.

Szerencsére a BMW C650GT ebből a szempontból kedvez azon motorosoknak, akik szeretnek és élveznek is kanyarogni. A meredek villaszög és a kis kerék miatt csekély utánfutás miatt persze nem kell arra gondolni, hogy a „gondolat erejével” fordulunk majd be a szerpentinek nyújtott vagy éppen visszafordító íveire. A kormányba rendesen bele kell nyúlni, az ívbelső kormánycsutka megtolására azonban nagyon készségesen dől be a kanyarokba a robogó. (Persze ne tessék valami 250-es hátsó gumis cruiser vezetése során jellemző küzdelemre gondolni, erről azért szó nincs – de nem árt tudatosan vezetni a GT-t.)

Szintén nagyon tetszett a motor kanyar közben tanúsított viselkedése azon esetekben, amikor úthibára futottam vele, ugyanis ilyenkor is szépen tartotta az ívet. No persze a kormányon lehet érezni az aszfalt egyenetlenségét, tehát szó nincs egy túraendúró rezzenéstelen futásáról – de belekorrigálni szinte soha nem volt szükséges. Ez pedig megint csak mind a futóműre, mind pedig a vázra nézve azt jelenti, hogy a mérnökök nem végeztek rossz munkát.

Söpörd be, ami a gardróbban van!

Az óriásrobogók elképzelhetetlenek komoly szállítási kapacitás nélkül. A BMW C650GT eleve nem panaszkodhat ebből a szempontból: a sajtóanyag szerint a kategória legnagyobb tárolórekeszét hordja az ülése alatt. Nos, ezt nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni, az azonban tény, hogy ritkán leszünk helyszűkében, ami a cuccainkat illeti. A 46 literes aludoboz belső táskáját sikerült annyira megpakolni, hogy eredeti helyére valószínűleg nehezen ment volna be – ide úgy becuppant, hogy egy bukósisak még elfért volna mellette.

Amennyiben pedig kevésnek bizonyulna a dupla fotel alatti hodály, még van egy hátsó dobozunk, amely ugyan belül semmivel nincs kibélelve, így menet közben zörögnek a benne széthagyott csecsebecsék, de ide is befér szükség esetén a sisakunk, a kesztyűnk és az esőruhánk, ha megállunk.

A következő oldalon tovább vesézzük az utas szállítása körüli tapasztalatokat, de néhány negatívumra is fény derül!