A KTM történetét ismerjük: összefonódása a Bajaj-jal, India egyik vezető motorkerékpár-gyártójával évek óta tart. A szemünk előtt zajló folyamat onnan indult ki, hogy az anyagi gondokkal küzdő kis osztrák cég tőkeinjekciót keresett, amelyet meg is talált a keleti óriás személyében. A kapcsolattal az indiaiak is nyertek, hiszen know-how-t, új és sokkal fejlettebb modelleket, valamint a KTM európai értékesítési hálózatát egyaránt megszerezték.
No de mi lehet a helyzet a BMW-vel? Európa abszolút egyeduralkodó motorkerékpár-gyártója tőkeinjekcióra szorulna? Szerencsére nem ez a helyzet, ugyanakkor a bajoroknak nagyon izgalmas a napjainkban robbanásszerű növekedésnek és változásnak induló indiai piac. A világ második legnagyobb országában ugyanis rohamosan nő a tehetős emberek száma, az utak és a közlekedés is egyre jobbak, ugyanakkor a motorozás mint életforma eleve adott. Egy ekkora piacon hálózatot kiépíteni ugyanakkor nagyon sok időt és pénzt emészt fel. Szövetkezni tehát egy olyan céggel, amely ugyan csak kis méretű (Indiában hagyományosnak tekinthető) motorokat gyárt és értékesít, de tavaly enyhe visszaesés mellett is eladott 1,89 millió kétkerekűt, már annak kereskedői hálózata miatt is értelmes lépésnek tűnik.
A TVS Motors elnöke, Mr. Venu Srinivasan szűkszavúan csak ennyit árult el a készülő együttműködésről: “Megkezdtük a tárgyalásokat a BMW-vel egy jövőbeni kooperációról, de semmilyen további részlettel sem szolgálhatok önöknek az egyeztetések jelenlegi szakaszában.” Mindenesetre ha a TVS Motors csupán mint a bajor cég értékesítési hálózata segíti annak piacszerzését a kontinensnyi országban, és mindössze jutalékot kap az eladott értékes paripák árából, szerintem máris jó üzletet csinált.
Cimkék:
A dragversenyzők egyik rémálma, amikor a gyorsulás végén azt tapasztalják, hogy nem fog a fék. Mit lehet ilyenkor tenni, ha éppen 300 a tempó?
Elolvasom »Borbarát motorosok számára készült ez a nagyszerű asztaldísz. Nagyobb baráti körrel rendelkező bájkereknek kimondottan ajánlható!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »