Harmadik nap: 2012. május 13, vasárnap

Most egy picit többet aludtunk, hiszen csak hétkor indultunk.
Szerencsére csak borult volt az ég, az út meg nedves, néhol száraz. Azért óvatosabban, de jó tempóval (amennyire az út hibái engedték) haladtunk a cél felé. Jósvafőnél nem dőltünk be Macko rafinált feladatának, hezitálás nélkül beírtuk az évszámot. A perecsei elágazó előtt, vagy pont ott (már nem is tudom), Gabi, a GPS, az itiner és a térkép mind mást mondott, merre menjek! Szerencsére jött két idős hölgy kocsival. Megálltak, kérdezték, hogy „Merre mennének, aranyoskáim?” – mi, az aranyoskák meg mondtuk. Ők pedig a legjobb minőségű utat ajánlották. Megfogadva a helybéli idősek bölcsességét, arra is mentünk! Így átrándultunk északi szomszédunkhoz egy kicsit; viszont a szlovákoktól visszatérve, Füzéren már igen csak hidegünk volt. A reggelire szánt csokink szinte megfagyott (majd beletört a fogunk). Rudabányácskánál az előző éjszakai vihar okozta károk között szlalomoztunk, és igencsak nagy örömmel érkeztünk meg Sárospatakra. Örömmámorunkban pedig elkezdtünk szárnyalni, mivel 48 órán belül, minden feladatot kipipálva futottunk célba!

A szárnyalást úgy kell elképzelni, hogy elengedem a kormányt, s kinyújtott karral ellentétes szárnycsapásokat imitálunk! Nem a mi találmányunk, csak átvettük, de tök jól néz ki! Aztán a sok csapkodás közepette alig találtuk meg az itinerben szereplő ,,… ahol vár a megérdemelt ebéd, a motoros társak gratulációja …” részt. Ugyanis a bejáratnál nem volt senki. Gyanús volt, mentem kérdezni a pénztárosnőt – semmiről sem tudott. Aztán beugrott, hogy biztos a másik bejáratnál többet tudnak. Útba is igazított, hogyan találok oda. Nem sikerült! Egy bácsitól is eligazítást kértem, s hipp-hopp újra ott voltam annál a bejáratnál, ahol kezdtem a kört! Most már inkább a magam feje után mentem és találtam egy másik bejáratot. De motorok, fanfárok, tomboló tömeg sehol! Na – mondom Gabinak -, hány bejárata van ennek a strandnak??? Már éppen kezdtem innen is elhúzni a csíkot, amikor szól nejecském, hogy várjak, mert valaki fut felénk. Vártam, és Macko volt! Mondta, hogy „sehova, itt a cél!” Mire én: „De hol vannak a motorok?”

Indulás: Zubogy 07:00
Érkezés: Sárospatak Végardó Strand 10:00 (a cél bejáratnál)
Menetid : 3 óra
Megtett út: 171kilométer

Elsőnek érkeztünk! Aztán szépen mindenki befutott két társunkat kivéve, akikről már Macko is említést tett. Majd kezdetét vette a tracsi, hogy ki, mit, miért, hogyan… stb. A finom, meleg gulyás gondoskodott, hogy felmelegedjünk és jól is lakjunk. Köszönet érte! Aztán Macko kiosztotta a pólókat és az okleveleket, Gabikáméra még azt is odaírta: „a főnök”. Azóta itthon is és mindenhol hangoztatja, hogy neki papírja is van róla! Macko, ha kérhetném, az enyémre legközelebb majd a „Csecse a cherpa” feliratot szíveskedj…

Aztán szépen elkopott a társaság, mint tudjuk szerencsésen haza érkezett mindenki. Mi még elmentünk várat nézni, csak másnap indultunk haza. Még akkor is megúsztuk az esőt! Háztól-házig a megtett táv 2’092 kilométer volt, és nagyon jóóóóóóóó volt!

Záró gondolatok

Az utunk során őzzel, nyuszival, sünivel, mókussal, vaddisznóval találkoztunk, de nem bántottuk egymást! Egy égő furgon tartott fel kissé, de nem kértek segítséget, így mentünk tovább. Midenféle minőségű aszfaltos, vagy arra emlékeztető úton közlekedtünk.
Ugyan más fogalmazta meg, de maradéktalanul egyetértek vele, miszerint olyan szép tájakra visz el a 48 órás teljesítménytúra, amikre magamtól még véletlenül sem akadnék rá!

Régi és újdonsült barátaink mind az önzetlen szeretetükkel járultak hozzá a sikeres hétvégénkhez. Több segítőkész ismeretlen is segítette utunkat! Hazaérve kimeredt szemmel néztem Pintusz képeit, na az durva lehetett, a földön aludni! Az igazi hősök nekem ezek az emberkék! Nos, ezek miatt írtam az elején, hogy öröm-motorozás is volt a 48 órás! Csak remélni tudom, hogy nekem is sikerült örömet szereznem nektek ezzel a röpke beszámolómmal.