Fog ez rugózni? Biztos, de hogyan?

Azzal már nagyobb baj volt, hogy a korábban gondosan előfeszített rugókat ideiglenes rögzítéssel beépítve kipróbáltuk a súlyunkkal, de kicsit sem akart rugózni. Olyan keményre sikerült a dolog, hogy még kettőnk alatt se nagyon mozdult pár centinél többet a hátsó traktus.

Azon a hétvégén már nem volt mit tenni, talán csak annyit, hogy másnap vittem Csabihoz otthonról a kacatok közül egy pár MZ rugós tagot. Azt is belepróbáltuk, ráálltunk ketten is. Persze felkoppant a dupla súlyra, de egy ember alatt kellemesen, lágyan hintázott, kimondottan kényelmes érzést biztosítva.

Viszont így nincs benne tartalék. Még akkor sem, ha a motort rugóstagok szempontjából egy személyre tervezem is. Azt találtam ugyanis ki (éppen ezen elgondolkodva), hogy a hátsó ülés, amit alapvetően az asszonynak építenék rá – hiszen megígértem neki, hogy viszem -, az legyen rugózatlanul a hátsó futóműre rögzített. Hogy ne legyen egy kínpad, egy önrugós tányérülésre gondoltam, amit a vaterán illetve alkatrész börzéken szinte folyamatosan lehet találni. Leszedhető lenne, és talán nem is annyira lényeges a kényelme, ha arra gondolok: csak ritka alkalmakkor, a megteendő kilométerek kicsiny hányadában ül majd ott valaki. Így viszont egy emberre tervezve a terhelő súlyt, körülbelül a Harley és az MZ közti keménységű rugóerőre lenne szükségem. A feladat tehát a következő hétvégéig nézni valami újabb rugóstagot.

Történt még egy próbálkozás Ural rugóstaggal is. Interneten az alkatrész hirdetések közt találtam egy pár hátsó teleszkópot. Az eladó, Kertész Benjamin nagy Ural rajongó, aki felújítja őket, miközben sok alkatrész megy emiatt át a kezén. Így történt, hogy felajánlotta számomra a kipróbálás lehetőségét azzal: ha nem lesz alkalmas számomra a teló, visszacsináljuk a bizniszt. Azt előre jelezte, szerinte még a Harley-étől is keményebbek. Igaza lett, a karos rugónyűvőmmel is alig bírtam összenyomni. Mindenesetre kézzel megindítani sem lehetett. Szétszedve aztán kiderült, ugyanabból az anyagvastagságból, csak oroszosan gyártva is hosszabb, így előfeszítettebb rugóspirállal rendelkezik. 

Benjamin szerint az Uralok súlya valahol 400 kilogramm körül van (adatlapokban 380-at találtam, de nem láttam, hogy szólóra vagy oldalkocsis fogatra értik-e). Így aztán ez a hátsó rugóstag közelébe sem jutott a dízelmotornak.

A hűtő körül sem ment minden zökkenőmentsen. Felhegesztettük a tartófüleket a vázra, gondosan kimérve, hogy a hűtő a váz hossztengelyén középre kerüljön. Majd jött a fekete leves. A kormány az egyik irányba nem fordult annyit, mint a másikba. Arra nem gondoltam, hogy a hűtő szélére kirakatott betöltő sapka egy magasságba esve az alsó villakiflivel akadályt fog annak jelenteni. Jó, persze! Ez az, amit akkor még nem lehetett előre látni, amikor csak odabiggyesztve ki kellett találjuk, mi hova legyen átrakva a hűtőn.

Viszont minket ez sem tudott meggátolni abban, hogy ne állítsuk kétkerékre a vasat. Olyan izgalom volt rajtunk, mindenáron szerettünk volna úgy ráülni, hogy ki tudjunk vele gurulni a műhelyből a fényre. És ehhez nem kell tökéletes rugózás, nem kell szimmetrikus kormányozhatóság, véglegesített ülés, kormány, és egyebek. Csabi nekiugrott a váznak, és fentről, tehát mindent csövet fele kerületén lehegesztett. Azt mondta, nem kell alulról is feltétlen végigmenni a vázon ahhoz, hogy a garázsajtóig kibírja. Elég, ha alulról a pontozások tartanak, amit meg fentről ér, azt véglegesen „leAWIzza”.

Ebben nem is tévedett, viszont a nagy sietségben csak kimaradt kompletten egy hegesztés, amit így csak a pontozások tartottak. A kamerát ki is kapcsoltuk, ne legyen megörökítve rögtön az első komplett egységgé összeállása előtt kettétört motorunk…

A következő oldalon kiköszöröljük a csorbát, és a DaiRal kigördül a műhelyből!