Régi álom: már látszik a végleges arány!

Aztán guberáltam még a kedvenc méhtelepemen egy 8 milliméteres kazánlemez darabot, valamint egy huszas átmérőjű vasrudat. Előbbit a hátsó lengőkar részének, utóbbit a hátsó kerékbe tengelynek. Nem véglegesnek, csak a vázépítés idejére. Tanakodtunk Csabival ugyanis, hogy miből csináltassuk a tengelyt. Elég vékony lenne a több mint 40 centiméteres hosszhoz viszonyítva a 20 milliméter átmérő. Bár némileg javít a képen, hogy ezen a negyven centin van öt darab csapágy nagyjából egyenlően elosztva. Csabi ötlete lett végül elfogadva, ami biztosan elbírja, az a hozzá szétbontott, átszállított Opel első futóművének hosszabbik féltengelye. Viszont amíg nincs váz (mert épp épül), addig terhelés nélkül elég lesz a méhtelepi vasrúd.

Ezzel helyén a hátsó futómű, ahhoz már lehetne akár kezdeni a vázat is. Még az elsővel, a GS-ével kellene valamit kezdeni. Az a kérdés, vajon az én motoromban alaphelyzetben, csak a saját súlyával terhelten mennyire is lesz összenyomott állapotban? De hiszen még a motorom végsúlyát sem tudom, csak tippjeim, illetve kitűzött határértékeim vannak. Márpedig a vázépítéshez meg kellene tudni határozni hol és milyen pozícióban legyen a villanyak. Aminek a dőlését is ismerni kellene, de ez a dőlés a további ismeretlen egy villa elhelyezkedés egyenletében. Ami ráadásul befolyással van az összes előbbi értékre is. És hogy el ne feledjem: ezek a telószárak fel is fújhatók levegővel. Puff neki! Találjam ki, mi? Na én ki is találtam valamit. Igazi amatőr maszatolás.

Spaniferrel összehúztam a rugó ellenében a teleszkópot annyira, amennyire csak bírtam. Megjegyzem, nem találtam meg a végét, egyszerűen már úgy éreztem nem bírom tovább feszíteni és mindjárt szakad a kötél. Talán mert ennyire progresszív a rugója. Eleje-vége közt mértem 180 milliméter rugóutat (temészetesen levegő nem volt benne). Ezek után kerékkel együtt összehúztam csak úgy érzésre annyit, amennyi erőt körülbelül 100 kilogramm képviselte súlynak gondoltam. Inkább alatta maradtam, mert a levegős előfeszítéssel pótolhatok majd hiányt, fordítva nem. Mértem az állvány első felére felhegesztett keréktartó felületen egy 1800 milliméteres távot, majd arra fixálva az első keréktengelyt, bebillentettem az Uralból vételezett villaszöget.

Azzal a villaszöggel óvatosan kipeckeltem az egész első futóművet, csak hogy megnézhessem a kapott összképet. A szűk kis műhelyben, a már igen tetemes méretűre hízott motor oldalról nem fér bele a fényképező gép látterébe. Azért összehoztam egy egészen elfogadható képet is. Nem is olyan rossz, nem? Egyre izgalmasabban alakul!

Ebben az állásban le is hegesztettem az állványhoz a villanyakat, amit itt most abszolút átmeneti megoldásként egy 1 colos fűtéscső darab ad. Akkor pedig már mást is műveltem a motorral. Így írtam róla a kedvenc fórumomban:

„…Viszont elkövetkezett az a pillanat, most, hogy a vázépítés kezdődik (tehát a műszaki tartalom után a formát öntjük meg), hogy azt mondhassam az asszonynak egy hétfő délután, gyere csak le kicsikém a műhelybe! Mutatok valamit, amit te is fel fogsz már ismerni. (talán tetszeni is fog…)
Ezt mutogattam neki (csak úgy pár forma alkotó alkatrész „odabiggyesztésével”) …”

Folytatjuk!