2011. tél-tavasz-nyárelő

Belevetettem magam az útvonalak tervezésébe, a különféle látnivalók összegyűjtésébe, rangsorolásába. Ekkora távon akár hónapokat is el lehetne tölteni úgy, hogy naponként újabb dolgokkal találkoznánk, de a korlátozott időtartam leszűkíti a lehetőségeket. Bármennyire is fáj, bizony keményen kell működni a cenzúrának és nehéz sóhaj mellett sok köztes pont került áthúzásra. Közben kialakult a végleges nyomvonal is, amitől persze el lehet majd térni, de egy stabil gerincet ad a túrának, amivel számolni lehet. Nagy vonalakban a következő vázlat állt fel: Szlovénia – Olaszország (itt a főbb állomások: Pompei, Etna, Szicília belső területei) – Palermo – komppal Tuniszba – 7 nap csavargás Tunéziában, számtalan látnivaló felkeresésével – komppal Genovába – Garda tó – majd haza. Először volt olyan tervem, hogy Dubrovnikból kompozzunk át Bariba, de végül ezt elvetettük. Mindjárt azt is leírom, hogy miért.

Korábbi kompozással kiegészített útjainkon eleinte segítséget vettem igénybe a jegyek rendeléséhez, de most már ezt is magam intézem. Neki is álltam nézegetni a hajótársaságok menetrendjeit, egyeztetni az útitervünkkel és a rendelkezésre álló idővel. Mivel a Jadrolinia hetente egy alkalommal indít kedvünkre való éjszakai járatot Dubrovnikból Bariba és Palermóból is csak heti 2 alkalommal megy hajó Tuniszba, ezért ezek szinkronizálása igen lényeges, hogy ne kelljen rohanni a két hajóút között és így elbukni valami betervezett látnivalót, de ne is legyen felesleges üresjárat, mert az idő véges volta miatt azt felesleges luxusnak tartom. Mikor már hetek óta csak menetrendeket egyeztettem az alakuló itinerrel, eszembe jutott, hogy talán konkrétan a foglalási lehetőségekkel is kellene törődnöm. Így következett be az, hogy 6 hónappal a tervezett utazás előtt már nem kaptam kabinos jegyet a Bariba tartó éjszakai kompra.

A fedélzeten, hálózsákban való alvás pedig nem volt annyira csábító, hogy helyette ne a lábon való közlekedést válasszam, végig az olasz csizmán. Ez a lehetőség egybe vágott azzal a ténnyel is, hogy mivel Firenzénél délebbre még nem jártunk Itáliában, ez alkalmat teremt az ország középső részének szemrevételezésére. Aztán hamarosan az is kiderült, hogy illene sietni a Tunéziába menő és pláne az onnan Genovába tartó járat foglalásával is, mert hazafelé 24 órás lesz az út és megígértem F-nek, hogy a kényelem érdekében csak kabinban utazunk, a fedélzeti tömegjelenet, vagy a nemek szerinti közös hálóterem helyett! A járatok telítettsége naponta változott, az elsőre kiszemelt időpontra már nem is kaptam kabinos jegyet. Pedig előtte való este még bőven mutatott szabad helyet. Aztán mikor egy esti böngészés alatt az orrom előtt betelt a második számú hajó is, azonnal írtam egy sms-t a főnökömnek, amiben kikértem a nyári szabadságomat dátum szerint. Hamarosan jött is a jóváhagyó válasz (ezért is megéri jó cégnél, jó csapatban dolgozni), de el tudom képzelni miket gondolhatott magában: „Normális ez, hogy egy januári vasárnap a nyári szabadságával foglalkozik, ráadásul óra-perc pontossággal??!” Persze másnap elmondtam neki, hogy mi volt a sietség oka. Még akkor este, a válasza után 15 perccel készen volt a foglalásunk. De nagyon jól tettem, mert két nap múltán már az a járat is teljesen telített volt és csak a 10-20 személyes közös hálótermekben tudtunk volna szálláslehetőséget foglalni. Vagy marad a műbőrfoteles „Pullman” szekció, de annál még a folyosón való hálózsákos alvás is jobban vonzott.

Elégedetten dőltem hátra, minden el van simítva, már csak a napokat kell számolnunk…………..amikor beütött a mennykő!

„Tunéziában zavargások kezdődtek, az ország a polgárháború szélén.”

„Forrong az arab világ!”

Ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel lett tele az írott és az elektronikus sajtó. Őszintén szólva nem vágott egy nyomba a szám és ez nem a határtalan boldogság miatt volt. Akik csak tudtak a tervünkről, egyöntetűen és szinte kórusban kántálták, hogy „Na, ennek az útnak befellegzett, normális és felelősségteljes ember nem teszi ki ilyen veszélynek sem magát, pláne nem szeretteit!”, stb…stb… Bizonytalankodtam is eleget, hogy mitévők legyünk. De ugyanakkor bíztam benne, hogy a vissza lévő hónapok alatt akár kedvező fordulatot is vehet a történet folyása és mire mi oda kerülünk, már béke és nyugalom honol Afrika felett. Részben (szerencsére) be is jöttek várakozásaim. Most, az indulásunk előtti napokban Tunézia már az „utazásra nem javasolt” kategóriából kikerülve sokkal kedvezőbb bírálattal szerepel a Külügyminisztérium honlapján. Hírt sem frissítettek róla rajta az elmúlt három hónap során. Ezt úgy értékelem, hogy nem történt semmi említésre méltó esemény. Ez akár jó hírként is felfogható, főleg ha a szomszédos Líbiában stabilan beálló háborús cselekményeket tekintjük ellenpéldaként. Mindenesetre az utunkba kerülő külképviseletek elérhetőségeit jól elmentettem, utazási biztosításunkat kabalából megkötöttem.

Izgalommal teli várakozással múlatjuk az indulás előtti utolsó napokat.

2011. június 25. szombat. Indulás előtt egy nappal

A motor is teljesen felkészítve várja a nagy kalandot. Komplett szerviz végrehajtva, új gumik felszerelve, mindenféle felszerelések, tartalék alkatrészek, szerszámok, túrafelszerelés felpakolva várja a holnap hajnali indulást.
Fiaink a nagyszülőkre bízva, illetve mivel a nagyobbik már jobbára itthon fog tartózkodni, vele megbeszélve minden házkörüli teendő, a virágok öntözésétől a kutyák etetéséig. Megtörtént a búcsú a szülőktől is, ami nem volt könnyű. Hiába, egy anyának a sorsa a szüntelen és feltétlen aggódás. A mamák ebben ráadásul abszolút profik. Mivel soha nem voltunk még ennyi időt távol saját gyermekeinktől, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy F. miként fogja kezelni ez irányú ösztöneit. De nem aggódom miatta, sok mindenen keresztülmentünk mi már együtt. Ráadásul 17 év házassággal a tarsolyban felfoghatjuk utazásunkat afféle nászútnak is, hiszen arra eddig még nem is került sor.

Mindjárt éjfél, lassan le kellene dőlni, hogy pár órányi alvás után nekivágjunk életünk eddigi legnagyobb kalandjának. De nehezen szánom rá magam. Izgulok…….nem kicsit.

Jól meggondoltuk mi ezt?

De miket is beszélek! Persze, hogy meggondoltuk! Hajnalban rajt, aztán ha minden jól megy, majd folytatom valamikor úgy 3 hét múlva.

…………………………………………………………………………………………………

2011. július 14. csütörtök

Megérkeztünk. Igaz már tegnapelőtt hajnalban, de csak most jutottam el odáig, hogy egyáltalán megkíséreljem a fejemben kavargó-forrongó halmazt kicsit tisztán látni, rendszerezni és értékelni. Ha útközben nem vezettem volna naplót, ez a feladat szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnne. Olyan élményekkel és benyomásokkal telve kezdek neki az útleírás összeállításának, ami kétségessé teszi, hogy meg tudok-e birkózni a feladattal.

Gróf Széchenyi Zsigmond világutazó-vadászíró szavait elorozva olyan érzés ez, mint amikor a sebész szikével kezében áll a műtőasztalnál egy rutinműtét előtt és minden úgy megy mint már annyiszor, csak most éppen egy közeli hozzátartozó van a steril lepedő alatt.

Korábbi élménybeszámolóimat szinte kívülállóként, felülnézetből írtam, eme mostani pedig egy olyan élményről kellene szóljon aminek belső, szerves részesei voltunk, amely nagyon megérintett és mély nyomokat hagyott a lelkemben. Olyan új világ engedett magához, amely felülmúlta minden előzetes várakozásomat, amivel kapcsolatban szinte minden előítéletem semmisnek és feleslegesnek bizonyult. Félek, hogy csupán nyomokban tudom érzékeltetni és visszaadni mindazt a szépet és jót, amit ettől az úttól kaptunk.
Nem, ez koránt sem jelenti azt, hogy ne lettek volna ott és akkor átmeneti, negatív töltésű pillanataink! Sok olyan dologgal találkoztunk, amit ha akarnánk sem tudnánk megérteni és elfogadni. De egy motoros túra nem is erről kell szóljon! Ha nincsenek kontrasztok, akkor az egész csak mesterkélt és egy hamis csillogással teli léggömbhöz hasonlíthat. Igenis kellenek kisebb „problémák”, kellenek hullámvölgyek, mert a kimagasló pillanatok csak általuk lesznek teljes valójukban megélhetők, értékelhetők. Ennek szellemében és naplómat segítségül hívva vágok bele (akkor már a sebész-hasonlatnál maradva) bízva abban, hogy olyan, mindenki számára olvasható és élvezhető irományt adhatok majd ki a kezemből, ami miatt nem kell szégyenkeznem. Pláne nem amiatt, hogy hamis képet festenék arról a 17 napnyi csodáról, amiben részünk lehetett!

Folytatás: a túra első része.