Ha minden igaz, az Agusta a jövőre piacra kerülő F3-as alapjaira épített Brutalinát idén novemberben, az EICMA-n mutatja be hivatalosan. Egy új motor esetében persze néhány „kémfotó” még jóval a hivatalos bemutató előtt napvilágot szokott látni, ennek lehetünk most tanúi: az alábbi fénykép tegnap jelent meg az olasz motociclismo elektronikus hasábjain.
A korábbi információk szerint a motor teljesítményét 120 lóerőre fojtják le, de ezzel egyáltalán nem marad el közvetlen vetélytársaitól, az angol Street Triple R és a japán sornégyesek is „csak” 105 lóerő körüli teljesítménnyel rendelkeznek. A vélhetően alacsony tömegű gép, a legendás Tamburini-féle formatervet idéző külső és a korábbi információk szerint 9000 eurós árcímke mindenféleképp vonzó alternatívát jelenthet a középsúlyú csupaszok világában. A dolgok jelenlegi állása szerint a motor gyártása 2012 februárjában fog indulni, az MVA gyakorlatát figyelembe véve valószínűleg az első néhány példány különleges sorozatban kerül kiadásra.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Ducati még július végén szerezte meg 300. superbike győzelmét Checával a nyeregben. Bolognában most méltó módon megünnepelték a diadalt.
Elolvasom »Az idei évben is úgy tűnt: elmarad a Bike Maraton. Most mégis lesz, de más, mint eddig. A verseny alapjaiban változik meg, és már a jövőre készül a szeptember 10-i Test Drive-val.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »