A túra első része itt olvasható.
A meleg reggelre valamelyest csillapodott, de jelezte a hőség mértékét, hogy az éjszaka folyamán minden iható állagú folyadék eltűnt a szobából. Mégis folyamatosan szomjas voltam. Belőlem nem lenne jó sivatagi vándor. Ugyan tegnap még azon gondolkodtunk, hogy két éjszakát is maradnánk itt, ez most már nem tűnt jó ötletnek. Inkább alszom szabad ég alatt, mint még egy ilyen pokoli éjszaka a levegőtlen odúban. Nagyon szép hegyi út vezetett Cetinjébe, több szakaszon csodás kilátással a tengerre, Budvára és Sveti Stefan szigetére. A Lovcen nemzeti parkot tavaly bemotoroztuk, most egy másik természeti látványosság vonz, a Skhodera-tó, vagy ahogyan itt hívják, a „Skadarsko Jezero”. Persze minket ez alkalommal nem elsősorban az itt megtalálható, mintegy 240-260 féle madárfaj érdekelt, hanem maga a környezet és a vizuális élmény. Képeken láttam már, útleírásokban olvastam már pazar, de vadregényes hegyi útjairól, korlátok nélküli szédítő szerpentinjeiről, amik kellően felcsigázták érdeklődésemet.
Cetinje és Podgorica között megpróbálkoztam egy kis mellékúttal, de az olyan rossz minőségű volt, hogy a túlterhelt Vara futóművei bedobták rajta a törölközőt. Egyrészt nem állt szándékomban tovább kínozni a minduntalan fel-felütő első villát és az öntvény kerekeket, amúgy pedig ezzel a tempóval soha nem értünk volna oda. Ezért visszatértünk a főútra és azon hajtottunk be a fővárosba. Az ugyanolyan jellegtelen és koszos volt, mint korábban is. Valahogy semmi fővárosi hangulata nincs. Elérve a tó mocsaras, északi végét, Virpazarnál balra kanyarodtunk és kis híján el is sodortunk egy elénk ugró, hadonászó szakállas figurát. De nem volt kétségbe esve, azonnal kezdte mondókáját, miszerint németül, angolul, franciául és oroszul ajánlaná szálláslehetőségét, ha meghallgatnánk. Nem hallgattuk meg, búcsút intettünk neki és megkezdtük a tó menti utazásunkat. Varázslatos 40 kilométert tettünk meg a partvonalat követő szerpentinen, amit valóban nem ajánlok tériszonyban szenvedőknek. Az út végén egy hajtűkanyarral átkeltünk egy hágón és visszafordultunk a tenger felé. Ezen a ponton mintegy 500 méterre közelítettük meg az albán határt. Idén nem terveztünk albániai kiruccanást, oda útlevél nélkül még nem lehet beutazni, a tavalyi tapasztalatok és a kapott információk alapján hozzájuk egy nap amúgy sem lenne semmire sem elég. Majd egy másik alkalommal.
Az első faluban megálltunk egy kis boltnál kenyeret és vizet venni az ebédhez. Majd megtaláltuk a tökéletes ebédlőt is, egy szelídgesztenye ligetben az árnyat adó fák alatt koptattuk a hazulról hozott konzerv-készletünket. Barban leparkoltam egy kávézó előtt a járdán, ittunk egy kávét és üdítőt, majd megkértem a tulajt, hogy hadd maradjon a motor az üzlet előtt. Nagyon lelkesen bólogatott, így nyugodtan hagytuk ott a felpakolt gépet, szinte minden értékünkkel együtt, mert nem volt kedvünk a melegben pakolászni, cipekedni. Elsétáltunk a kikötőbe, ahol végre meg tudtam csípni egy kis vezeték nélküli netet, jól jött egy kis szállás-infóhoz, meg a hazai cimboráknak egy bejelentkezéshez a szokott fórumon. Ha már itt jártunk, megérdeklődtük a Bariba való kompozás lehetőségeit, tarifáját is. A jövőben terveink szerint itt szeretnénk áthajózni olasz-honba Tunéziába menet, ehhez próbáltunk információt gyűjteni. Mivel szállás-ügyben nem lettünk sokkal okosabbak, elindultunk Buljarica felé, ahol ismertünk egy takaros kempinget. Elhatároztuk, hogy ha útközben nem találunk más, kedvünkre való lehetőséget, akkor ott éjszakázunk. Valahol útközben kellett lennie egy magyar tulajdonú hegyi panziónak, amit ajánlottak is korábban, de szerettünk volna a lehető legközelebb lenni a tengerhez, ezért nem is nagyon kerestük. Viszont Buljaricáig nem is találtunk másik szálláshelyet. Ott lementünk egészen a strandig, mert emlékeztünk rá, hogy ott is álltak lakókocsik. Kemping az van is, de sokkal inkább hasonlít az állaga egy dél-koreai munkatáborhoz, mint kempinghez. Akkor vissza az ismert helyre, ami úgy 400 méterrel távolabb volt a nagy víztől.
Letámasztottam a gépet és mivel a tulaj éppen más felé járt, körbesétáltuk a tábort, helyet keresve. Majd megjelenik emberünk és látva a nemzeti színű pólómat, már messziről kiabál: „Jónapotkívánok, istenhozta, nembeszélmagyar!”. Ez mindenesetre jó alap az ismerkedéshez. Közben érkezett egy fiatal gyalogtúrázó pár, így együtt indultunk, immár a tulajjal kiegészülve, sátorhelyet válogatni. Közben a diskurzus több nyelven zajlott, emberünk minden eshetőségre fel volt készülve. Mutatott árnyékos, napos, romantikus helyeket, több nyelven ecsetelve mindnek az előnyét, aztán maradtunk a már kiválasztottnál, pár lengyel sátor mellett. Feltűnően sok lengyel volt autóval a kempingben, valamint csehek, és szerb rendszámot is többet látni. Igaz, azok mellett nem ritka a magyar szó. A Vajdaságból sokan járnak ide nyaralni.
Letáboroztunk, rendbe szedtük magunkat (nagyon kulturált kiszolgáló létesítmények voltak) és sétáltunk egy nagyot nem utolsó sorban azért, hogy megtaláljuk a kedvünkre való helyet vacsorához. Közben láttunk egy német motoros párt, a férfi egy Africa Twin, a hölgy egy KLE nyergében, sok csomaggal, tartalék bütykös gumikkal és kannákkal. Vajon hová mehettek így megpakolva? Közben a tengerparti tömeg elkezdett visszaszállingózni a lakott terület irányába. Ki autóval, ki robogóval, a többség pedig csak úgy gyalogosan. Jellemző sztorinak lettünk a tanúi, ami híven tükrözi mentalitásukat. Két autó halad egymás mögött, a keskeny úton, akadályoztatva a gyalogosok forgalmától. Az elöl haladó valószínűleg ismerősre bukkan a padkán sétálók között, megáll és hangos beszédbe elegyednek. A hátul álldogáló sofőr tűri egy ideig a kényszerű pihenőt, majd türelme fogytán ráfekszik a dudára. Erre a tömeg is haragra gerjed. De nem ám a forgalmat feltartó autós ellen! Egy frászt. Azt szapulják, aki nem bírja kivárni, míg a két jóbarát kellő módon kibeszélgeti magát.
Vacsorára beültünk egy nyitott teraszú vendéglőbe, ahol már terítettek a késő esti rohamra számolva. De mi még elég korán érkeztünk, alig páran lézengtek. Az ételek kifogástalanok, még szerencse, hogy mikor F. rendelt, a pincér kérdőn ránézett és visszakérdezett, hogy biztos-e benne, hogy egy egész adagot kér? Majd kérdésére közölte, hogy az adagok nagyok. Mint kiderült, nekem is elég lett volna egy fél adag, persze azért egy banán split még a kihagyhatatlan kategóriába tartozott a végén. Közben érdekes, csendes közjáték zajlott a helységben. Belépett két férfi, akiknek láttán a zenész azonnal odasietett eléjük, majd úgy ölelték meg hosszan egymást szótlanul, ahogyan csak bajtársak között szokás. Majd ugyan ez megismétlődött a főnökasszony megérkeztekor is. Ki tudja, hogy a nem is olyan régi háború milyen nyomokat hagyott az emberekben, micsoda titkok, elfojtott érzelmek bujkálnak még bennük, míg végre valamikor le tudják zárni életüknek azt a zavart, fájdalmas korszakát? A sátor helyett célba vettük a tengerpartot. Némi szőlővel és innivalóval felszerelkezve elfoglatunk két nyugágyat és csak néztük az ezüsthold fényében partnak szaladó hullámok tajtékát. Nem voltunk egyedül, sokan választották még ezt a mozit ma este.
A következő oldalon végre visszatérünk a Durmitorba.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »
http://www.youtube.com/watch?v=c1mWSNFMGzg
Gratulálok Csabus a túrához!
Mi is szeptemberben voltunk arrafelé, Dubrovnik volt a cél és Mostar, de átkacsintottunk Kotor-ba is.
Ez a Durmitor NP nem semmi hely, köszi hogy feldobtad a linket a videóról és a labdát is egy potenciális túrához 😀
Be kell vallanom, hogy egy jó darabig ha tehettem csak nyugatra mentem túrázni. Be sem lehet volna rángatni, húzni(2 marhával sem), imádkozni más országokba. Aztán tavaly barátaim fenyegetései hatására elmentem velük Erdélybe. Jelzem nem aludtam nyugodtan az indulás elött, lepergett elöttem minden ami csak emberrel megtörténhet. De nagyon jó búli volt, megérte!
Most hogy Csabus irományát elolvastam, mennem kell! Na nem a balkánra, oda talán majd 2011ben. Most csak a garázsba, ráülök a motorra és brümmögök egy kört. Különben is mindjárt itt a tavasz!
Csabus, gratulálok a túrához, irományhoz, engem meggyőzött! .
Már csak egy kérdésem van, hogy tudod így mindig felmálházni a motorodat?
Szerintem már elkésett az, aki az “igazi Balkánt” keresi. Montenegró már rég lekörözött minket egyébként, kb. mint Ausztria sok helyen.
Albánia nyomul ezerrel, épülnek a sztrádák, az utak nem ritkán versenypálya szintűek. Az ország belsejében más a helyzet. Egy két hiányosságtól eltekintve (szemétszállítás pl.) már most kíváló úticél lehet. 5-10 éven belül pedig turista paradicsom.
Remélem a vendégszeretetük megmarad. Idén mi is kavarogtunk arrafelé.
Esetleg az utókor számára egy google térképen bejelölt útvonalat összeállítanál? Nekem nagyon tetszett a beszámoló!
Mi a nyár elején voltunk egy nyugat-Balkán körúton. A cím igaz, már nem ugyanaz, mint pl. 5 éve. De az emberek továbbra is kedvesek, integetnek és dudálnak örömükben a sok (11) motor láttán.Mindenhol segítőkészek, alapvetően úgy viszonyulnak hozzád, ahogy te őhozzájuk. Mindenhol gyorsabb a fejlődés mint nálunk, azonban Albániában még így is sok a hiányzó aknafedél.:)
Megpróbálok valamit alkotni, de nincsen sok bizodalmam hozzá.
Nagyon felületes a Google-map ezen a vidéken, az IGO-hoz hasonlóan.
Ami a leg érdekesebb szakasz volt (Budva-Cetinje-Podgorica-Virpazar-Skhoder-tó-Bar-Buljarica):
http://maps.google.com/maps?f=d&source=s_d&saddr=2-3&daddr=2-3+to:2-3+to:E762+to:Villa+Miela+to:Ismeretlen+%C3%BAt+to:Ismeretlen+%C3%BAt+to:Ismeretlen+%C3%BAt+to:Novi+bulevar+to:Ismeretlen+%C3%BAt&geocode=FQwvhQIdxMUfAQ%3BFRbFhgIdpNogAQ%3BFaKBhwIdfGMlAQ%3BFV9JhwIdec4lAQ%3BFT6ihAId_ksjAQ%3BFTXKgwIdRnYkAQ%3BFczagQIdOqAnAQ%3BFYYDgQId6aMmAQ%3BFexXggId_lAjAQ%3BFR_ZgwIdNFwhAQ&hl=hu&mra=mi&mrcr=8&mrsp=9&sz=17&sll=42.195253,18.96664&sspn=0.003529,0.009602&ie=UTF8&z=17
Ugyan nem egészen élethű, mert a Cetinjétől Podgorica felé vezető régi “főút” nincsen a térképen. Azon igazából csak “rendes” enduro-val tanácsos közlekedni. Én a Varát is sajnáltam, olyan sz@r volt az út.
Azt sajnálom, hogy nem vágtunk át Virpazarba Rijeka Crnojevicán és Komarnon keresztül a 2-3 főútról. Egyrészt kikerültük volna a főváros útépítéseit, valamint utólag azt hallottam, hogy nagyon szép helyeken vezet az út.
Kotor – Cetinje út nagyon gyönyörű, át a Lovčen Nemzeti Park-on. Amint látható van néhány kanyar. 🙂 0-1600 m-ig.
http://maps.google.com/maps?q=42.402988,18.781471&num=1&t=p&sll=42.407678,18.78602&sspn=0.031434,0.087547&hl=hu&doflg=ptk&ie=UTF8&ll=42.402735,18.797607&spn=0.031436,0.054846&z=14
Másfélsávos erdei út, hegyek között. Némi euró útdíjért cserébe. Aki arra jár ne hagyja ki.
A Lovčen park útja tavaly szerepelt a bejárt helyek között.
Tényleg csodálatos!!!!
Aki arra jár, ki ne hagyja. Ha Kotortól megy fel, akkor lesz egy elágazó még Njegushi előtt, az elágazó mellett egy lakókocsival, ahol isteni sonkát és juhsajtot lehet dézsmálni pár ojróért cserében!
A mauzóleumhoz is érdemes felmenni.
Onnan nyílik az általam eddig levizitált sok-sok panoráma közül az egyik olyan, amelyiknek tutira örök helye van a Top 10-ben.
Van egy őrült gond a Balkánnal. Belemotorozol és muszáj visszamenned! Ahogy Kornél72 írja lentebb. Egy csapatban túráztuk végig a Nyugat-Balkánt és nekem még ma sem ülepedett le. Holnap elindulnék újra. Nyáron megyünk is, nincs mese!
…nem a hiányzó aknafedél, vagy a rettenetesen sok Mercedes, hanem a Sarande-Vlore-Durres útvonal! Hol a tengerparton, hol a felhők fölött, az út olyan, mint a bőr, kanyar kanyar hátán. Nem lehet elfelejteni! Csodálatos táj, mosolygós emberek, olcsó benzin és elképesztően jó szállások. Kell ennél több?
És ahogy 8 hónapja az előző hozzászólásban ígértem, megyünk.
Másfél hét múlva indulunk!