Ide kattintva érheti el cikksorozatunk előző részét.
Másnap indulás előtt Fatimával megbeszéltük az elképzelésünket és a segítségét kértük a kivitelezésben, mire rögtön megígérte, hogy másnapra meglesz a teherautó, ami elviszi a motort a komphoz. Érzékeny búcsú, és irány észak-kelet!
A kolléga a kútnál csak vizet tankolt a szamárba
A szép tengerparti úton mentünk Tiznitig, majd Agadir, Taroudant volt az útvonal a Sous-folyó völgyében, már láttam a Magas-Atlasz csúcsait, amikor az út mellett bizony egész szokatlan látványra lettem figyelmes. Gondoltam megállok, mert mintha kecskéket láttam volna a fákon legelni! Bármilyen hihetetlen, de igaz, az út menti fák tényleg mekegő négylábúakkal voltak tele. Gyors fényképezkedés, aztán már alig vártuk, hogy a sok hosszú egyenes után végre kanyart lássunk, úgyhogy a hegyek felé vettük az irányt. Az Atlaszon a Tizi-n-Test hágón keltünk át, amelynek magassága 2100 méter körüli. A látvány leírhatatlan, az útminőség változó, a kanyarokat azért figyelmesen kell venni mert érhetik meglepetések a motorost. Marrakeshbe késő délután érkeztünk, a nyüzsgő, turistákkal teli város már nekem nem az igazi Marokkót idézte, de tényleg szép, tipikusan olyan, amilyenre számítottam. Gyorsan kerestünk szállást, mégpedig úgy, hogy az első taxisnak elmondtam, hova akarunk menni és ő odavezetett. Itt már a fizetéskor észnél kell lenni, mert úton-útfélen le akarják venni az embert, sőt horrorisztikus összegeket kérnek a szolgáltatásokért. Keményen kell alkudni, mert a német és amerikai, japán turistákhoz szokott helyiek, nekünk magyaroknak irreális számokat mondanak. Egy viszonylag olcsó és tiszta kis hotelben szálltunk meg, amit mindig előző nap kinézek az útikönyvből, mert ez egyszerűbb, mint kóvályogni órákig és kiszolgáltatni magunkat a helyi neppereknek. Minden utazásomnál a Lonely Planet sorozat megfelelő kötetét használom, nagyon korrekt és pontos információkkal segíti az utazót.
Marrakesh, Djemaa el-Fna
Miután lemostuk magunkról az út porát (volt bőven), már sötétben taxiztunk be a város központi terére, a legendás Djemaa el-Fna térre. A Djemaa el-Fna egy kb. 100×150 méter nagyságú terület, egyik oldalán egy park, a szemben fekvő oldalon a szoukok, a másik két oldalán pedig vendéglők és üzletek sora található. Tarka népség, a helyiek burnuszai, chadorjai és kaftánjai mellett megtalálható a turisták tömege rövidnadrágtól öltönyig minden elképzelhető öltözetben. Az üres térre sütögetők tömege van elhelyezve, ahonnan felhőben száll fel a füst: mindenféle helyi finomság készül. Van sült haltól, főtt bárányfejig minden, a turisták azonban inkább nézelődnek, úgy néz ki ez a helyiek étkezdéje. Mi azonban csak erre vártunk és az első szimpatikus helyre beültünk. Ez volt Said No.41. Megrendeltük a kaját, és várakozás közben észrevettem hogy a szomszédban abált kecskefejet, nyelvet meg ilyesmit főznek és gyorsan, hogy a várakozás percei se teljenek haszontalanul vettem egy adagot, és míg megjött a főétel nagy élvezettel elfogyasztottam.
Casablanca, II. Hasszán nagymecset
És hogy a kép teljes legyen, a kígyó-bűvölők sokasága olyan erőbedobással fújta a hangszerét, hogy alig értettük egymás szavát. Vacsi után frissen facsart narancslé, rövid séta, majd alvás volt a sorrend. Másnap már indultunk is tovább, úgyhogy Marrakeshből nem sokat láttunk, de megmondom őszintén Fez egy kicsit jobban izgatott.
Casablanca modern város, ez a hölgyek öltözködésén is látszik
Marokkóban négy úgynevezett királyi város található, melyből az egyik Marrakesh, a másik három Rabat, Meknes és Fez. Ezek a történelem során királyi székhelyek voltak, Marokkó első fővárosa egyébként Marrakesh volt. Utunk következő állomása Casablanca, Meknes, majd Fez, itt egy pihenőnapot is terveztünk. Casablancával eredetileg két tervünk volt: megnézni a II.Hasszán királyról elnevezett gigantikus méretű mecsetet és közösen megtekinteni Humprey Bogart főszereplésével készült filmklasszikust a Casablanca-t. Mivel a film Attival utazott egy teherautóban valahol az Atlaszban, ez a nagyon várt program elmaradt. Úgy két órával később Zolival a tengerparton ülve motyogtuk magunk elé a film utolsó szavait „This is the beginning of a beautiful friendship…” és nagyokat sóhajtottunk. Hát így maradt el a Casablanca, Casablancában.
De nézzük csak azt az ominózus nagymecsetet. A 3,8 milliós, folyamatosan fejlődő metropoliszban tulajdonképpen nincs is sok látnivaló a turista számára, a fő attrakció a Michel Pinseau francia építész tervei alapján 1993-ra elkészült nagymecset, amely a világon a harmadik legnagyobb.
Ez már Meknes, a medina egyik bejárata
(Az első és legszentebb az Al-Masjid al-H?aram nagymecset Szaúd Arábiában, Mekka városában, a második pedig a Shah Faisal mecset Pakisztánban). Hatalmas méreteire utal, hogy a római Szent Péter katedrális illetve a párizsi Notre Dame székesegyház gond nélkül elférne a belsejében. Az épületben belül 25 000, a külső tereken még 80 000 hívő tud imádkozni egy időben. Egy része, az imafülkét befoglaló traktus, az óceán fölé nyúlik, szimbolizálva Isten trónját, amely a Korán szerint a vízre van építve. Minaretje 210 méterre magasodik a tenger szintje fölé. Marokkóban ez az egyetlen mecset, ahová „hitetlenek” is betehetik a lábukat, persze aznap természetesen zárva volt.
A 680 000 lakosú várost alapítása után 700 évvel, XVII. század derekán fővárosnak szánták. Az aranykor az ország leghíresebb uralkodója, Moulay Ismail szultán uralkodása alatt köszöntött a városra, de sajnos 1727-ben bekövetkezett halála a város hanyatlását is jelentette. A következő uralkodó, III. Mohammed, aki Ismail unokaöccse volt, már Marrakeshbe tette át a királyi székhelyet és ezután sohasem került ide vissza. A francia megszállás 1912-es kezdetétől az itt állomásozó haderők főparancsnokságát rendezték itt be. A város 1996 óta az UNESCO világörökség része. Érdekessége a helynek még, hogy az óváros körül húzódó 25 kilométer hosszú kőfalhoz az anyagot a közeli Volubilisből szállították, amely a Nyugat-Római birodalom legnyugatibb városa volt. De erről később. A sok szép látnivaló közül kiemelkedett az El-Mansour palota, és Marokkó leghatalmasabb és legszebb kapuépítménye, a Bab El Mansour városkapu, amelynek méretei a volt uralkodó, Moulay Ismail nagyságát szimbolizálják.
Miután kinézelődtük magunkat, úgy döntöttünk, hogy Rabatot, a jelenlegi fővárost kihagyjuk és Meknes felé fordítottuk a motorokat. A vidék, amelyen keresztülvágunk, gyümölcsösökben, olívaültetvényekben, zöldségeskertekben és vízben gazdag, szinte hihetetlen az eddig megtett utazásunk kopársága után. Meknes a harmadik királyi város, mindig is egy kicsit háttérbe szorult a közeli Fez jelentősége miatt, pedig látnivaló van bőven. Mi is a helytelen gyakorlatot követve, csak motoron ülve néztük meg a várost, vagy másfél órán át bolyongtunk a medinában és környékén. El is határoztuk, ha legközelebb erre járunk, itt eltöltünk legalább két napot.
Meknes, Bab el Mansor kapu
A síremlék és a mecset bejárata
Nagy nehezen kikeveredtünk a nagyvárosi forgatagból és mai végállomásunk Fez felé motoroztunk, mert még világosban szerettünk volna megérkezni.
Megérkezvén Fezbe, nem szórakoztunk sokat, leintettünk egy motoros párost és ők pillanatok alatt odavezettek az előre kinézett szállodánkhoz, a városközponthoz viszonylag közel lévő Hotel Splendidhez. Mivel zárt parkoló nem volt, az éjjeliőrnek adtunk két napra 100 dirhamot – ami szerintem normál havi keresetének felelhet meg-, hogy vigyázzon az utcán pihenő motorokra. Odavitt asztalt, széket és két napon keresztül el sem mozdult a motorok mellől, még minket is alig engedett oda. Amikor azonban lejárt az idő, nagy vehemenciával, látványosan elköltözött a BMW-k mellől úgy kb. öt méterre, és tüntetőleg figyelt, kap e még valami megbízást. Nem kapott. Szállásunk a medinától úgy 4-5 kilométerre volt, a franciák által alapított Ville Nouvelle városrészben, ami akár Európában is lehetne.
Hitetleneknek tilos a belépés
Az esti séta után kicsit hiányérzetem volt a Fezben látottak, tapasztaltak után, de a másnapot egy rövid motoros kirándulással kezdtük, megnéztük az ősi Volubilis romjait és Marokkó legszentebb helyét, Moulay Idrisst. Az odaút a Jbel Zerhuon hegység vonulatai között tekereg, lélegzetelállító a táj. Egy kis mellékút visz be az iszlám egyik szent városába, amely a Maghreb országok iszlám hívőinek egyik zarándokhelye. A város a Zerhoun hegyre épült, a hófehérre meszelt házakkal olyan, mint egy gyöngyszem a zöldellő tájban. Miért olyan fontos ez a hely? Nos, mert itt található a mauzóleuma Moulay Idriss Ibn Addallah Ben El Hassan Ben Alinak aki a próféta lányának, Fatimának a leszármazottja és az Idrisszid-dinasztia és Fez városának alapítója volt. A Moulay Idriss síremlékéhez tartozó mecset mai mór stílusú kialakítását Moulay Ismail idejében nyerte el, akinek Meknes is felvirágzását köszönhette. A kisváros rendkívül hangulatos, látszik hogy sok a vendég errefelé, van minden, ami szem-szájnak ingere. Miután leparkoltuk a motorokat és egy kis baksissal megbíztuk a parkolóőrt, hogy fokozott figyelmet fordítson rájuk, elsétáltunk a mauzóleum bejáratáig, de ugyanaz a felirat fogadott bennünket, mint oly sokszor Marokkóban vallási vonatkozású helyeken: „l’acces n’est pas permisaux non musulmans”, azaz hitetleneknek tilos a belépés. Hiába kínáltunk az ott posztoló úrnak bármit hajthatatlan volt, hiába a parancs az parancs. Kárpótlásul felvitt a szűk sikátorokon egy kilátóteraszra, így ha belülről nem is, de madártávlatból legalább láthattuk a várost és a szent síremléket a mecsettel.
Jellegzetes tájkép Fez környékén
Itt ütött szöget a fejembe a másik nagy különbség a Közel-Keleti és a Marokkói arabok, iszlám hívők között, és ez a tolerancia más vallásúakkal szemben. Közel-Keleti utunk során (2006-os nagy túránkról is rövidesen olvashattok egy hosszabb beszámolót itt az Onroad.hu hasábjain) soha nem voltunk korlátozva bármilyen iszlám szent helyre történő belépésben még a pénteki ima idején sem (!), beleértve ebbe az iszlám negyedik szent helyét, a damaszkuszi Omajjád nagymecsetet is. A Ramadan Szent Havának ideje alatt a nap bármely szakában tudtunk ételhez-italhoz jutni, természetesen azok elfogyasztása szigorúan a kötelező diszkréció mellett történt. A különbség oka talán az lehet, hogy míg a Közel-Keleten a három nagy vallás, a kereszténység, az iszlám és a zsidó vallás közös, közel háromezer éves történelme alatt megtanultak együtt élni, és közös gyökereik kapcsán elfogadni egymást. A mai Marokkó területére az iszlám vallást a dzsihád hozta el úgy 708 körül, a damaszkuszi kalifa fennhatósága alá tartózó hadseregen keresztül, tehát a toleranciához szükséges történelmi kapocs alapvetően hiányzik. Nem tudom így van-e, de így gondolom. Újdonsült idegenvezetőnk mutatott egy érdekességet is, egy kör alaprajzú minaretet, amelyhez hasonló forma elmondása szerint csak Mekkában látható.
Útban Marrakesh felé
