Ha ő gondokkal küzd, az nekünk is beárnyékolja a mindennapjainkat. Mint két, hál’ Istennek makkegészséges fiúgyermek édesapjának ez jutott eszembe, amikor tavaly első ízben olvastam egy internetes portálon a készülődő programról. Sajnos túl későn ért hozzám az információ, ezért nem tudtam részt venni rajta. Amikor idén értesültem arról, hogy hagyományteremtő jelleggel másodjára is sor kerül a Pető Intézet kisdiákjainak motoroztatására, akkor azonnal jelentkeztem, nehogy újfent lemaradjak erről a lehetőségről.

Most, hogy immár visszatekintve gondolom újra a történteket, még mindig nehéz szavakba öntenem, hogy mit is érzek valójában. Adni mentünk, de igazán mi kaptunk ajándékot az élettől, a sorstól, a gyermekek által. Nem szeretnék elcsépelt közhelyekkel operálni, egyszerűen fantasztikus volt. Mi másként lehetne aposztrofálni azt, amikor egy cél érdekében összejön az „elvetemült motorostúrázó”, a „fiatal, sportos városi vagány”, a „végletekig kényelemszerető trike owner” és a „megfontolt, előkelő chopperes” – de láss csodát, mégsincs köztünk semmi különbség. Mert mindenki kizárólag „Mint Ember” volt jelen a tér és az idő parányi metszéspontjában, ahol a főszereplők nem is ők, de még csak nem is motorjaik, hanem a rájuk váró gyermekek.

A nap története dióhéjban

Déltől kezdtünk lassan gyülekezni, egyre szaporodó létszámban az Intézet udvarán. Főszervezőnk Clau (Császár Claudia) már ott várta az érkezőket segítőivel és tündéri kisbabájával együtt. Rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást nagy örömmel, eddig csak virtuális kapcsolatban lévők találkozhattak egymással fizikai valójukban is, így beszélgetéssel, a nyári élményekkel, túrák történeteivel múlattuk a lassan ballagó időt. Mindenkin érződött szinte némi feszültség, mert éreztük a gyerekek hangulatának emelkedését is, az épületből itt-ott kiszivárgó hangokból.

Voltak, akik már tavalyról ismerős gyermekkel készültek a közös motorozásra. Ők azért izgultak, hogy kis patronáltjuk vajon megjelenik-e az udvaron. Én azért voltam feszült, mert féltem attól, hogy valamit esetleg nem jól fogok csinálni, esetleg emiatt nem alakul ki leendő utasommal a szükséges kölcsönös bizalom. De végül minden jól alakult. Begurultak a rendezvény biztosítását végző motoros rendőrök, pár ismert ember is tiszteletét tette, majd a szervezők részéről kaptunk egy rövid tájékoztatót a programról, arról, hogy milyen speciális dolgokra készüljünk, mire legyünk külön figyelemmel, tekintettel a motorozás során. Ekkor már mindenki nyugodt volt, a hangulat feloldódott, pogácsával és ásványvízzel múlattuk a nehezen múló perceket.

A második oldalon jön, amiért mentünk. A közös gurulás. Lapozz!