Úgy tűnik, hogy ez az év a nagy visszahívás-hullámok jegyében indul. Ott van a gigaméretűre dagadt Brembo botrány, vagy éppen a Gixerek. Most éppen úgy tűnik, hogy a KTM-nél csúszott meg egy leheletnyit valami. Az eset csak azokat a Duke 690 modelleket érinti, amiket 2016 után gyártottak. A tömítés a hibás A KTM közleménye szerint …
Elolvasom690
cimke
690
cimkeKémfotókon az új KTM 690 Enduro és Supermoto
Az osztrákok modellkínálatából kiszivárgott két kedvelt motor: a 690-es, egyhengeres blokkal szerelt Enduro és annak aszfaltra épített, SMC változata. Voltak, akik a lépést azzal indokolták, hogy a cég nem akart saját háza tájékán belül konkurenciát csinálni a Husqvarna új 701-esének – pedig az igazságnak ehhez pont semmi köze. Egyszerűen a régi 690-es KTM blokk már …
ElolvasomBMW-s nehézlovasság az őserdőben
Nem árt vigyázni a KTM-esekkel, néha szeretnek füllenteni – vagy csak a motorjaik képességei miatt fel sem tűnnek nekik az akadályok? Mindenesetre egy angol narancshívő jól bevitte a málnásba a bálnásokat – egészen másként fest ugyanaz az endurós ösvény egy 350 Freeride nyergében, mint például egy BMW R1200GS-sel. A böhöm nagy endurótól kezdve a közepesen …
ElolvasomÚj blokkal frissítene a KTM
A tavalyi esztendőben a KTM új értékesítési csúcsot döntött, meghaladva minden korábbi eladási számát – de maga mögé utasította a többi európai gyártót is. Ez a rekord nagyrészt az új Duke családnak köszönhető – hihetetlen mennyire bejött ez az ötlete az osztrákoknak, a vásárlók egyenesen kapkodják őket a kereskedésekből. Főleg a Duke 390 farvizét próbálják …
ElolvasomAz aszfaltbetyár
Mielőtt belevágnék a lényegbe, engedjetek meg pár alapvetést. Talán sokan nem látják még, de a helyzet megváltozott. Nem működnek a megszokott sémák, semmi sem olyan, mint „régen”. A otorkerékpár-eladások sosem látott mélyponton ketyegnek, mindenki olcsón akar nagyon jót venni. Csodák azonban nincsenek. Már a nagyfater is megmondta: „Ami olcsó, az sz…, nem jó!” És valóban. …
ElolvasomÍgéretes jövőkép
Bevezető /static/artpic/400/690.3.JPG A balatonendrédi homokbányában mélyítettük el ismeretségünket /static/artpic/400/690.4.JPG Jó endúróhoz méltóan keskeny a 690-es felépítése /static/artpic/400/690.5.JPG 21 és 18 colos, „szabványos” endúrókerekek /static/artpic/400/690.1.JPG
Elolvasom



