Az emberiség második nagy öngyilkossági kísérlete után a gazdaság a világ legtöbb országában romokban hevert, még a győztesek sem lehettek felhőtlenül boldogok. Míg az Egyesült Államokban a kiárusított katonai motorokat csonkították meg, kialakítva a bobber stílust, a világ számos pontján a (kis)motorok, robogók a személyi közlekedés egyetlen valós alternatíváját jelentették. Olaszország ekkor lett robogó nagyhatalom, s ekkor indult útjára számos japán motorgyártó.
A szigetország gyártói kemény harcot folytattak csupán a talpon maradásért, de a legsikeresebbek az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején már a nemzetközi motorsportig is eljutottak. Ekkoriban született a Honda Cub, a világ legnagyobb példányszámban eladott gépi hajtású járműve, s ekkoriban jutott el a négy nagy japán gyártó oda, hogy a motorozás világát egyszer s mindenkorra megváltoztassák. A japánok első sorban gazdaságos kismotorjaikról voltak ismertek, de mint mindenki, ők is többre vágytak, a piacot meghatározó, domináns motort akartak alkotni. A kor legmodernebb utcai motorjai általában 36 drótküllős kerekeken gurultak, s kéthengeres motor hajtotta őket. Aztán jött a Honda CB750.
A motor részeiben nem volt forradalmi, hiszen a 100 lóerős literteljesítmény ekkor már egy régen teljesített cél volt, a keresztben beépített sornégyes erőforrást az olaszok már 1923-ban megalkották, az aggregát a ’60-as években szokásos léghűtéses, SOHC vezérlésű, hengerenként kétszelepes konstrukció volt, a tárcsaféket pedig már a versenysportban korábban is alkalmaztak. A motor és közvetlen versenytársai mégis gyökeresen átalakították a motorozás világát, az alacsony japán gyártási költségeknek köszönhetően a megfizethető csomag átütő siker lett. Kiegyensúlyozott, könnyen kezelhető, a kor szintjén nagyteljesítményű konstrukcióról beszélünk, melynek használhatósága széleskörű volt. A kategóriában a négy nagy japán gyártó egymásra licitált, létrejött a sajtóban csak Univerzális Japán Motorkerékpárként (UJM) emlegetett sztereotípia.
Ekkoriban nem a motor, hanem a motoros határozta meg, hogy milyen stílust képvisel, saját preferenciájának megfelelően alakították át illetve használták a masinákat tulajdonosaik. Természetesen a motorokkal versenyeztek is, hiszen teljesítményük és technikai fölényük miatt superbike-nak is nevezték ezeket a gépeket. A zárt pályákon és a kereskedelemben zajló versenynek hála a motorok hízásnak indultak, a nyolcvanas években már 1100 köbcentiméteres tartományba esett a legnagyobb sornégyesek hengerűrtartalma. Ezeknek a gépeknek állítanak emléket az olyan nagyköbcentiméteres, sornégyes, klasszikus csupaszok legutolsó inkarnációi, mint a Honda CB1300, a Yamaha XJR1300, a Suzuki GSX1400 és persze a Kawasaki ZRX1200. A Honda és a Kawasaki megközelítése eltért a Yamaha és a Suzuki koncepciójától. Míg az első két gyártó a kor technikai színvonalához jobban illeszkedő modern tartalmat adott a gépeknek, addig a másik kettő jóval inkább a masinák retro mivoltát igyekezett fenntartani.
A piac azonban kegyetlen, ezeknek a vasaknak a népszerűsége sajnos csökkent. A Suzuki az Euro 3-as normák bevezetésekor nem invesztált több pénzt a GSX1400 további fejlesztésébe, Európában nem forgalmazták tovább a modellt, és legjobb emlékeim szerint az Egyesült Államokban a „vizes Bandit” bevezetésekor vonták ki a piacról.
A Kawasaki a 2009-es modellévre frissítette a ZRX1200-t, és ekkor vonta ki a külföldi piacokról a masinát: a DAEG jelzésű típus csak Japánban vásárolható meg hivatalosan. 2011-ben a motor változatlan technikai tartalommal vásárolható meg, az 1164 köbcentiméteres (furat x löket – 79 x 59,4 mm) sornégyes, hengerenként négyszelepes DOHC, vízhűtéses erőforrás 110 lóerős teljesítményt ad le 8000-es fordulatnál, a 107 newtonméteres nyomatékcsúcs pedig 6000-es fordulatnál van. A 246 kilogrammos monstrum újdonságát csupán a kétféle fényezés adja, az egyik változat olajzöld alapszínű arany csíkkal, a másik pedig barna, szintén aranycsíkkal a tankon (sohasem gondoltam volna, hogy a Golden brown motoros zene lesz…). A 2011-es masinák ára 1,14 millió jen lesz, hivatalosan március elsejétől kerülnek a boltokba – kizárólag Japánban.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »
Szép, szép, csak öreges a színe…
Nekem még mindíg az Eddie Lawson zöld lila kombó jön be.
http://www.tanshanomi.com/wp-content/uploads/2010/07/KZ1000R.jpg
És még mindíg szebbek és durvábbak a régi építettek, mint a mai gyáriak:
http://www.kz-fighter.dk/
http://www.kz-fighter.dk/bikes_klub/morten_1100b2/mortens_1000b2_side.html
Aztán lehet, hogy csak én nem bírom tartani a lépést a “fejlődéssel”…
XD
Szép.Kéne.
Nagyon csecse. Én az abszolút naked motorokat komálom, de ez az aprócska fejidom még belefér. Haláli a hátsó tengely megoldása, nagyon tetszik. Az aranycsík elég komoly, de tényleg elég ‘öregesen’ hat.
Bár Kawasakit sosem vennék. Nem tudnám megmondani igazán, hogy miért.
Nekem is tetszik.
A setítebbik.
A kakaóbarna nekem is beférne a garázsba…
GSX1400-em van Jók ezek a retro izombrigák de annyit tudni kell hogy nem laza élménymotor egyik sem. Orrnehéz, alulkorányzott, durva terhelésváltás, nehézkes kis sebességű manőverezés, gázadásra keljfeljancsit játszik egyből. Kihúzatni viszont eszetlen módon lehet, nem fogy el se alul se felül. Nem bántam meg hogy ilyet vettem de még egy már nem kéne. Valami könnyű pörgős 600-as/750-es szerintem élvezetesebb.
Ha gondolod, elcserélhetjük a GSX1400-edet az én FZ6S-emre…