Jeremy szánalmas riposztja
A napokban beszámoltunk arról, hogy Jeremy Clarkson „meghasonlott” önmagával és motorra ült. A „hírt” természetesen világszerte felkapta a média, így nagyszájú hősünk nem késlekedett „metszően” humoros választ adni.
„A napokban több újságban megjelent egy fénykép rólam, amint egy kismotort vezetek. Az újságírók persze kiemelték, hogy utálom a motorokat, ezzel a tettel lelepleztem álszentségemet és ezért öngyilkosságba kellene menekülnöm. Ha a helyi postáskisasszonyt lovagoltam volna meg, akkor talán szégyellhetném magam és kötelességem lenne bocsánatot kérni. Nos, ez egy motor volt, és úgy gondolom a legkevésbé sem furcsa, hogy egy autós újságíró motorra ül: a gazdasági problémák miatt sokan fontolgatják, hogy a négy kerekű járművüket egy kétkerekűre cseréljék.
Sajnos egy ilyen váltást nem lehet azonnal, szeszélyből megtenni, bizonyos szabályoknak meg kell felelni. Ez azt jelenti, hogy mielőtt vezethetnél egy ilyen járművet, egy parkolóban láthatósági mellényt öltve bójákat kell kerülgetned, miközben egy Dave nevezetű ember – minden motoros oktatót Dave-nek hívnak – elmagyarázza, a motoron melyik kar mit csinál. Utána vezethetsz felügyelettel, ami több órás félelemmel teli nyomorúságos elfoglaltságot jelent, hazaérve pedig megfogadod, hogy soha többet nem ülsz motorra. Ennek a folyamatnak a neve: motorvezetői tanfolyam, teljesítésével 125 köbcentisnél nem nagyobb motorokat vezethetsz (Nagy-Britanniában). De miért is vágyna az ember nagyobbra, hiszen nagyobb motoron ülve hamarabb meghalhat miközben egy szado-mazo stílusú bőrruhát visel. De ne vágjunk a dolgok elébe.
Egy motor nem olyan, mint egy autó, nem áll meg a saját kerekein. Ha nem vezeted, akkor neki kell támasztani egy falnak, vagy egy kerítésnek. Úgy tudom, némelyik modellt elláttak valamiféle állvánnyal, amit leeresztve a kétkerekű nem dől el. A gond ezzel az, hogy a motort fel kell rá emelni, de ez olyan, mintha egy dagadt amerikait akarnál felemelni. A kezelőszervek? Úgy tűnik a motorok világában az autókkal ellentétben nincs semmiféle szabványosítás. Némelyiken a kormányon van a váltókar, kézzel kell kezelni, némelyiken a motor alján van és lábbal kell rugdosni (miféle hülyeség ez?), megint mások automata váltóval rendelkeznek. A fékek a következők a sorban. A motorokat motorosok tervezik motorosoknak – mint azt mindannyian tudjuk, a motorosok eléggé sötétek – még nem jöttek rá, hogyan hasson a fék egyszerre az első és a hátsó kerékre. Ha meg akarsz állni az első kereket a kormányra szerelt karral, a hátsót pedig egy pedállal kell fékezni. Ezúton figyelmeztetek mindenkit, ha csak az első féket használja, könnyen átrepülhet a kormánykerék felett és meghalhat, de a hátsó fék használata is nagy figyelmet követel, ha véletlen nem a megfelelő pedált használja valaki könnyen csak eggyel kisebb fokozatba kapcsolhat a megállás helyett, így belerohanhat az elkerülni tervezett akadályba és meghalhat.
Ha a kormányzás szóba kerül, meg kell említsem, hogy a kormánykeréknek furcsa alakja van, leginkább csak kormányrúdnak lehetne nevezni. Kezelése megint csak körültekintést igényel, ha csak a legkisebb mértékben is elfordítjuk könnyen leeshetünk a járműről és meghalhatunk. Kanyarodáshoz az ilyen járművet be kell dönteni, de csak óvatosan: ha a tekintetünk csak a kívánt kanyarívet követi, könnyen leeshetünk a motorról és meghalhatunk. Az egyéb berendezéseket, úgy mint duda, világítás és irányjelzők, a kormányra szerelt különböző kapcsolókkal és gombokkal lehet kezelni, de ha vezetés közben lenéznénk a kormányra áttekinteni őket egy teherautó könnyen elüthet és meghalhatunk. Megmagyarázhatatlan okból az irányjelzők nem kapcsolódnak ki maguktól, így ha bekapcsolva felejtetjük őket a mögöttünk jövők azt hiszik folyamatosan kanyarodni akarunk például balra, ez a legközelebbi jobbra kanyarodásnál könnyen megbosszulhatja magát és meghalhatunk.
Mit akarok ezzel mondani? Bár mindkettő közlekedési eszköz, az autókban és a motorokban nincs semmi közös. Azt hinni, hogy csak mert valaki tud autót vezetni, elboldogul egy motorral, olyan, mintha valaki azt képzelné, hogy a csodás asztalitenisz-tudásával bátran nekivághat egy fejesugrásnak egy szikláról. Ennek ellenére sokan gondolkoznak a motorra ülésen azt gondolva, hogy olcsóbb motorozni. Nos, az általam kipróbált Vespa valóban jóval olcsóbb mint egy autó, de az árhoz hozzá kell számoljuk a drága felszerelések – azaz sisak, kabát, nadrág, csizma, kesztyű, koporsó, sírkő, hamvasztás, temetési virágok – költségét. Más szavakkal egy kis 125 köbcentis motor, amihez nincs elektromos ablakemelő, beépített hi-fi vagy éppen egy francos fűtés sem, akár annyiba is kerülhet mint egy Volkswagen Golf. Persze olcsóbban üzemeltethető egy ilyen jármű, ténylegesen csak fél liter üzemanyagba kerül eljutni a lakhelyünktől az első halálos balesetünk helyszínéhez.
Ha valaki mégis úgy dönt, hogy motorozni fog, az első probléma a motor kiválasztása lesz: akárhogy is döntünk, nevetségessé tesszük magunkat. A motorozás mindig is hobbi volt, semmint egy lehetséges közlekedési alternatíva, és mint minden ilyen szórakozásnál megszokhattuk, a hobbi művelői roppant tájékozottak. Gyakran ámulatba ejt, hogy a motorosok rövid életük alatt hogyan képesek annyi hasznos dolgot megtanulni a motorozásról. Akárhogy is, mivel olyan tájékozottak, pontosan tudni fogják, hogy az általunk kiválasztott motor miért is szánalmas és miért is jobb az övék. Ennek valami köze van a „letenni a térdet” dologhoz, amit a halálos baleseteik előtti utolsó pillanatokig gyakorolnak.
Mi persze, mint a normális emberek, nem akarjuk letenni a térdünket a kanyarokban. Nem, a normális ember csak a munkahelyére szeretne eljutni és onnan haza, mielőtt meghal egy balesetben. Ezért választottam a Vespát, amin láttak. A motorosok többsége utálja és rasszista módon csak robogónak nevezi, pedig egy gép szerkezetén viccelődni olyan, mintha azért nevetnénk ki valakit, mert az vágott szemű vagy barna bőrű. Őszintén szólva nekem tetszik, hogy a motornak nincsen gerince és elég egyszerűen fel lehet rá ülni, ami egyébként nagyon hasznos, ha mondjuk skót az ember és szoknyát hord. Nyomós érv volt az is, hogy a Vespa nem japán motor. A japán technika nagyon megbízható, egy halálos balesetet nem lehet elkerülni velük pusztán csak azért, mert mondjuk lerobbannak. A Vespával azonban erre sokkal jobb esélyed van, mivel ez Olaszországban készül.
Vigyázat, azért van jó néhány hátránya is, amit fontolóra kell venni. Először is, nem lánc-hajtású. Nem, ehelyett az egész motort az idő távoli homályba vesző okból a hátsó kerék oldalára szerelték. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a motor szélesebb, karosszériája van akárcsak egy autónak, ami a felhevült mozgó alkatrészeket takarja. Ettől aztán túlzottan nehéz is: ha eldőlsz vele, felállítani lehetetlen. El ne felejtsem megemlíteni, mivel az aggregát a jobb oldalra van szerelve, a motorral nagyon könnyen lehet jobbra fordulni, viszont a bal kanyarokat már jóval nehézkesebben veszi. Más szavakkal, ha balra kell fordulni, nagyon könnyen meghalhatunk. Már persze, ha nem fúj le addig pusztán a menetszél. Egyszer a 64 kilométer per órás sebességet is elértem, de olyan volt, mintha egy hurrikán támadt volna a mellkasomnak. Nem tudtam semmit tenni, csak a lefagyni készülő ujjaimmal kapaszkodtam a kormánykerékbe.
Nem csoda, hogy a motorozás számomra egy rossz élmény, és nem is javaslom senkinek.”
Nem hiszem, hogy motoros szemmel ez a nagyképű nyilatkozat túlzottan sok magyarázatot igényelne. Bár a stílus humoros egy pontig, és egészséges néha saját magunkon nevetni, nem biztos, hogy szerencsés ilyen hangvétellel szórakoztatni az embereket. Ha nem veszik komolyan a motorozást, a motorral közlekedő embereket, annak könnyen emberéletben mérhető eredménye lehet. Arról már ne is beszéljünk, hogy hogyan tölthet el valakit egy 125-ös Vespa és a 64 kilométer per órás sebesség halálfélelemmel, ha ilyen filmeket készített már korábban?
Összességében talán valóban a „szánalmas” jelzővel tudjuk legjobban jellemezni a TopGear műsorvezetőjének monológját.
