A témában eddig megjelent cikkek:
Indulás 09.28.
Rövidhír 10.03.
Helyzetjelentés 10.08.
Rövidhír 10.11.
Rövidhír (visszatérés)10.19.
Rövidhír (visszatérés – Magyarországon)10.21.
Háromfős magyar motoros csapat indult Marokkóba 2007. szeptember 26-án. Céljuk a Ráktérítő elérése, illetve az afrikai viszonyok feltérképezése volt. Mindezt teljesen saját erőből, kísérőautó nélkül, minden szükséges felszerelést a motorokon szállítva. Sajnos már a túra európai szakaszán műszaki gondokkal kellett szembenézniük, melyek az afrikai kontinensen tovább folytatódtak. Az egyik motor ki is dőlt a sorból, de két túrázó, Sulyok István és Szörényi Zoltán elérték céljukat, a Ráktérítőt. A sok viszontagság ellenére 2007. október 20-án sikeresen hazaértek a hosszú, ám élményekben gazdag útról. Mindezt kedves olvasóink nyomon követhették az Onroad.hu oldalain. Az útról azonban számos részletet nem közölhettünk, hiszen hozzánk is csak akadozva jutottak el az információk és a fényképek. Most következzen az első személyes beszámoló azokról a szakaszokról, melyekről mi sem hallottunk eddig. Mégpedig a túra szervezője, Sulyok István személyes elbeszélésében:
Kényszermegálló Tata után műszaki okokból
Szűcs Atti motorjára már Marokkóba érkezésünk napján, Oujdában panaszkodott. Furcsa zajok jöttek a hátsó hajtás felől. Továbbmentünk, mert mi nem vettük észre a meghibásodást, erre semmilyen külső jel nem utalt. Az első konkrét hibajelenség 2007. október 5-én jelentkezett, amikor is valahol Tata után erőteljes olajfolyást vettünk észre a hátsó hajtás külső szimmeringjénél. A következő kisvárosban, Akkában egy Total benzinkútnál megálltunk és eldöntöttük, hogy pótoljuk az elfolyt olajat, mert a telefonon megkérdezett Formontos (magyarországi BMW szerviz – a szerk.) szerelő ezt tanácsolta, nyilván rosszul mérve fel a meghibásodás eredetét. Az olajcsere körülbelül másfél órát vett igénybe, közben felhívtuk a Wallis Pestet is, ahol közölték, hogy csak annyit menjünk a motorral, amennyit feltétlenül muszáj, mert a hátsó hajtásnak annyi. Összeraktuk a gépet és sikeresen eljutottunk Guelmimig, ahonnan Atti elkezdte szervezni, hogy a hátsó hajtómű a Wallistól kerüljön futárszolgálattal mielőbb a szállodába, hogy kicserélhessük.
Mivel a csomag érkezését következő hét szerdájára ígérték és Atti a motorjával együtt biztonságban volt, úgy döntött a csapat, hogy Zoli és én továbbmegyünk az eredeti terv szerint. Szerdára pedig visszaérünk, kicseréljük a hajtást, majd innentől együtt megyünk tovább. Szó volt arról is, hogy Atti bérelt autóval jön utánunk, de ő nem fogadta el az ügynökök által kínált kedvezőtlen bérlési feltételeket és úgy döntött, hogy Guelmimben vár be bennünket. Így másnap reggel, 2007. október 6-án elindultunk.
Nem tudtunk betelni ezzel a látvánnyal Dakhla felé…
Az aznapra kitűzött cél Laayoune városának elérése volt, ami a nyugat-szaharai megszállt terület közigazgatási központja. Még a Spanyolok alapították a gyarmati időkben és fő célja a közeli, mintegy hatvan kilométeres távolságban elhelyezkedő hatalmas foszfátbányák ellenőrzése és üzemeltetése volt (Bou Craa). Ma a marokkói hadsereg és a Polisario front közötti tűzszünetet ellenőrző ENSZ katonák állomáshelye, az összes jó hotel tele is van velük. Az Atlanti-óceánt El-Ouatianal értük el, majd kezdetét vette a monoton menetelés dél-nyugatra, Dakhla irányába. Az ólommentes benzin errefelé már ismeretlen fogalom és folyamatos küzdelmet jelent az állandó igen erős szél, ami teletömi minden nyílásodat a fejeden finom, púderszerű homokkal. Az út mentén kávézó vagy pihenőhely ismeretlen fogalom és a benzinkutaknál sem tudtunk semmihez hozzájutni a ramadan miatt. Persze ezt tudtuk, és minden este feltankoltunk enni- és innivalóval másnapra. Laayoune jellegtelen, teljesen érdektelen helység egyébként.
Egy kis eszmecsere a svájci fiúkkal egy ellenőrzési pontnál
Itt sem iszunk kávét!
Másnap, 2007. október 7-én a cél Ad Dakhlka városa volt, mely végcélunktól már csupán harminc kilométernyire található. Itt egy plusz napot töltöttünk, amikor is a Ráktérítőt értük el. Itt már a szélen és az ellenőrzőpontokon kívül tényleg nincs semmi, néha-néha kimentünk az óceán feletti szakadópartra nézelődni, ez nyújtott némi felüdülést. Aki még nem motorozott errefelé, nem tudhatja, hogy az autópályán történő hosszú motoros utazásoknál van sokkal rosszabb is…
Ezen a napon próbáltunk meg teljesíteni egy kb. 120 kilométeres terepszakaszt, de navigációs problémák miatt úgy 40 kilométer megtétele után visszafordultunk. Ennek fő oka az volt, hogy megszállt területen voltunk, és nem szerettünk volna véletlenül olyan helyre keveredni, ahová nem lett volna szabad. Aznap találkoztunk egy rendőrségi ellenőrzési pontnál két svájci motorossal, akik szintén degeszre pakolva próbáltak eljutni Mauritánián, Szenegálon és Malin keresztül Burkina Fasoba két 15 éves Africa Twinnel. Remélem, sikerrel járnak.
N23.43944, W-15.96633
Már nincs messze a cél
Ad Dakhla kellemes város sivatagi környezetben, ahol jelentős marokkói haderő állomásozik, bár ebből szerencsére semmilyen negatív élményünk nem keletkezett. Másnap, október 8-án délelőtt elértük a Ráktérítőt, majd bejártuk a környéket, strandoltunk és ökörködtünk a homokban a lepakolt motorokkal. Szép lagúnák, bársonyos homok és a 24-25 fokos Atlanti Óceán kényeztetett egy pár órán keresztül bennünket. Nem sok hiányzott, hogy magunkhoz vegyünk egy pár kanna benzint, és elmenjünk körülnézni a mauritániai Nouadhibouba, mert tranzitvízumot lehetett venni a határon. Mivel azonban szerdára vissza kellett érni Guelmimbe, nem kockáztathattunk, hogy esetleg pár napra valami miatt leragadunk.
Október 9-én indultunk vissza először Laayounig. Ha lehet, még erősebb és több homokot tartalmazó szélben küzdöttünk észak felé, a Bömösök ilyen körülmények között az ismeretlen, de a motort meg-megcsörrentő benzinből fogyasztottak úgy 8-9 litert is.
2007. október 10-én értünk vissza Guelmimbe Attihoz, ahol szomorúan értesültünk arról, hogy a várva-várt csomag még nem érkezett meg. Talán majd másnapra… Zolival lecseréltük a teljesen elnyűtt Karookat (nem mentek 4000 kilométert sem) és megkezdődött az idegtépő várakozás a csomagra.
Mit is tanultam Hechlingenben?
Gumicsere Guelmimben
Mik ezek, kecskemajmok????
Valahol az Atlasz-hegységben, úton Marrakesh felé
Miután október 11-én kiderült, hogy a csomag el sem indult Magyarországról, egyetlen megoldás maradt. A lerobbant Adventure és Atti valahogy eljut Tangierbe a komphoz, és ott bevár bennünket. Ebben megállapodtunk és megtettük a szervezés előkészületeit, majd Zolival október 12-én elindultunk az Atlaszon keresztül Marrakech felé, ahová este meg is érkeztünk. Másnap Casablanca és Fez következett, ahol egy napot időztünk.
Október 14-én Fezt és a környékbeli látnivalókat néztük meg, Moulay Idrisst, ami a Marokkóiak legszentebb helye, itt található a mauzóleuma Moulay Idriss Ibn Addallah Ben El Hassan Ben Alinak aki a próféta lányának, Fatimának a leszármazottja, az Idrisszid-dinasztia és Fez városának alapítója volt. Mellette láthatók Volubilis romjai, amely a Nyugat-Római Birodalom legnyugatibb bástyája volt. Délután városnézés Fezben, a felszerelések rendezése, a motorok átnézése volt a program.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh. (Marrakesh, Jema al-Fna)
Ebédidő!!!
Chefchaouen, a Rif-hegység gyöngyszeme
2007. október 15-én a Rif-hegységen keresztül érkeztünk a varázslatos, egyedi hangulatú kisvárosba, Chefchaouen-be. A táj gyönyörű, ám a szerpentinek útminősége rendkívül változatos, a szembejövő sofőrök rendszeresen levágják a kanyarokat, úgyhogy a nap végére remegő lábakkal szálltunk le a gépekről. Itt már van ólommentes, elfogadható oktánszámú benzin, így a motor felől jövő csörgés-zörgés a BMW boxerektől megszokott mértékűre csökkent.
2007. október 16-án elértük Tangiert, majd 17-én behajóztunk a Tangier-Genova, Comanav üzemeltetésű járatra.
Szubjektív vélemény: a kompút 60 órás volt a menetrend szerinti 48 óra helyett, az arab komp pedig tele marokkói vendégmunkásokkal. Iszonyatos volt, az unalom majdnem megölt, úgyhogy személy szerint, ha lesz legközelebb, én inkább motorral jövök haza. Ennél még az is jobb…
Eddig a beszámoló, a történet többi részét a linkekre kattintva lehet megtalálni.
(A teljes utat átfogó személyes túrabeszámoló a közeljövőben fog megjelenni itt, az Onroad.hu hasábjain.)